Egy másik világ

13.fejezet

A hangos ricsaj miatt, ami fogadott minket a helyen, alig hallottuk egymást.

- Menjünk oda a pulthoz! - kiáltotta Ana a hangzavar közepette.

A pultnál nem állt senki, mint a sima bároknál vagy hasonló. Minden féle alkohol, ital sorakozott velünk szemben. Mindannyian ugyanazt ittuk. És persze figyeltünk arra, hogy bontatlan legyen.
Nem terveztem leinni magam ma este, de valamikor ki kell engedni a gõzt.
Nem igaz?

Egyre gyorsabban csúsztak le a körök egymás után. Teljesen elengedtük magunkat. Mámoros köd lepte el az agyam.

- Huhh! Gyerünk csajok! - kiabálta Stella ugrálva a zenére, ahogy mi is.

Egymásba karolva énekeltünk hangosan és ugráltunk a ritmusra, a másik percben pedig olyan csípő mozgást vittünk le, hogy egyre többször ránk pillangattak.

Éppen egy rohadt jó számot játszottak, és eszeveszett hangerõvel ment a hangszórókból. Stella és Ana elmentek italért. Leilát pedig megtalálta egy srác, azt hiszem Josh a neve. Damon bandájából.

Egyedül ráztam magam a zenére. Mindig is szerettem a zenét. Ez volt szerintem az egyetlen dolog ami egész kamaszkoromon végig vitt. A zene megmenekített. Mindig.

Lehunyva szemem vesztem el a pillanatban. Már az én fejembe is eléggé beleszállt az alkohol.
Kezeimet párhuzamosan húztam végig combomon, csípőm ívén, végig a vállamig.

Nem érdekel semmi sem.

Egyfolytában ringattam magam. Kívülről lehet ringyónak is nézhettek.

Mindenki, mindenkit elkönyvel magának valahogy. Az emberek nagyon előítéletesek. Nem akarják jobban megismerni a másikat, inkább gyártanak egy tévhitet. És csak annak hisznek, ami a fejükben létezik.
Könnyebb, mint oda menni valakihez és beszélgetni vele. Megismerni valakit jobban.

Mindenki ilyen. Csak valaki jobban, valaki kevésbé.

Egy jó ideje egy perzselő tekintetet érzékeltem magamon. Nem olyan volt, mint a többi.
Libabőrös lettem tőle. Felpezsgett a vérem.
Mindent beleadtam a táncomba. Mintha annak a személynek táncolnék, aki engem bámul.
Ördögi vigyor mászott az ajkamra.

Csináljuk ki a személynek az idegeit.
Lássuk mekkora a tűréshatára.

Először odamegyek ahhoz a sráchoz, aki a zenét csinálja.
Kedvenc számomat kérem.

- Nem adhatok külön számot - ellenkezett..

- Kérlek - néztem rá kérlelõen. Látszott, hogy nem igen akarja megadni magát. - Egy srácot akarok kicsit felidegelni. Ha érted.

Erre huncut mosoly kúszott arcára.

- Na ez már izgi - mondta és teljesítette kérésem.

Rávigyorogtam, majd mikor megfordultam megnyaltam ajkam.

Indulhat a buli.

És én még nem akartam drámát ma estére..

Bementem a táncparkett középre. Még nem figyeltem meg ki néz folyamatosan engem. Bár sejtettem, sõt mélyen belül tudtam ki.

A dal elindult én pedig az összes tehetségem bevetettem. Olyan 13-14 évesen táncra jártam pár évig.
Mikor rendesen beindult a gimi abba kellett hagynom, mert nem fért bele az időmbe és anyáék se engedték utána.

Viszont sok dolog közül ez is az egyik szenvedélyem.

Összes lépésem kivolt centizve. Minden mozdulatommal kivívtam a pillantásokat.
Nem zavart. Egy a cél. Hogy felfedjem ki a különleges kukkolóm.