Egy másik világ

18.fejezet

Jókedvvel indultam a harmadik órámra. Nem tudtam miért van pontosan jó kedvem. Lehet az idő volt az oka, csodásan sütött a nap.
Szerettem a vihart nézni ahogy tombol kint, szerettem ködben sétálgatni és eltűnni, az eső hangját is szerettem még ha kint lenni olyankor nem annyira nem is.

Viszont ilyenkor a nap mindig feltöltött energiával, akaratlanul boldog lettem ezáltal.
És nem bántam. Örültem, hogy ma volt erőnléti óra. A felgyülemlett energiát kitudtam adni magamból, de mégsem sikerült kifárasztanom magam egész napra.

Lehetséges, hogy köze van ahhoz, hogy a négy elemből a tűz az enyém, a tűz meg kapcsolódik a naphoz és ilyenkor én plusz energiát kapok.
Óra után a hideg zuhanytól felfrissültem és örültem, hogy már nem folyik rólam az izzadság.
Átöltöztem, majd tovább indultam a teremhez. Ma ez lesz már az utolsó órám.
Ana-val összecsapódtunk így már együtt mentünk tovább.
Jól elbeszélgettem vele, szóba került, hogy nem beszéltünk mostanában sokat és, hogy ő bánja ezt.
Elnézést kértem, mivel tényleg eltávolodtam a lányoktól az utóbbi időben.
Megemlítette azt is, hogy bár tudja csak most találkoztunk, de attól fordulhatok hozzá is, ha van valami, nem csak Leilához.
Én pedig halványan mosolyogva megköszöntem.

Henry is betoppant, viszont sötét szemű barátját nem hozta magával.
Mellettem ők ketten elkezdtek beszélgetni én pedig őket figyelve gondolataimba burkolóztam. Jól mutattak együtt és meg volt köztük a közös hang.
Látszott rajtuk, hogy kezd alakulni valami, de nem igazán akartam belefolyni, úgyis csak kettejükre tartozik.

Az óra szokásosan unalmasan és lassúan telt. Mondhatni az óra felénél tartottunk, amikor nyitódott az ajtó és belépett az igazgatóhelyettes.
Mindenki meglepetten pillantotta nőre.
Megköszörülte a torkát,megszólalt.

- Elnézést a zavarásért! Szeretném Astridot elkérni az óráról - a tanárra pillantott, akitől csak egy bólintásra telt - Gyere kérlek, Astrid.

A többiekre pillantottam, majd felkaptam a táskám a vállamra, biccentettem nekik, majd a helyettes után indultam.

Nem csináltam most semmit azt hiszem. Akkor mit akarhat tőlem az a nő? Esetleg történt volna valami?

Némán sétáltunk a teremig ott pedig kinyitotta előttem az ajtót beengedve. Átlépve a küszöböt hirtelen rossz érzésem támadt.
Az asztal, az ajtóval szemben helyezkedett el. Amint bementem szembe találtam magam egy arccal.

- Üljön le kérem.

Tettem amit kért, még ha nem is tetszett igazán a helyzet.

- Nem csináltam semmit sem - kezdtem bele egyből, miután helyet foglaltam, de felrakva a kezét megállított benne.

- Nem ezért hívtam be. Egy rossz hírt kell közölnöm önnel - vetett rám egy sajnálkozó pillantást. - A családja autóbalesetet szenvedett, a szülei túlélték viszont... - itt megakadt a mondandójában.

Elsőnek nem is dolgozza fel az agyam. Csak pislogok az előttem levő emberre. Mit is magyaráz itt most nekem?

- Balesetet szenvedtek? - hangom csupán alig halható suttogás volt. - De azt mondja túlélték akkor jól vannak - inkább magamhoz beszéltem, mint hozzá.

- A szülei a történtekhez képest jól vannak, viszont a húga...nem élte túl - fejezte be halkan..

Fülem zúgni kezdett, a torkom kiszáradt és nem bírtam nyelni hirtelen. Szédülni kezdtem és szemem elhomályosodott a visszatartott könnyektől.

Nem.
Nem.
Nem, nem, nem!
Nem történhet meg!

Bella.

- Nem él-élte túl? - alig bírtam kipréselni a szavakat magamból.
Megrázta fejét és lehajtva elsuttogott egy részvétemet.
Egy óriásit nyelek.