Édes (L.S)

28. Rész

𝐻𝑎𝑟𝑟𝑦 𝑆𝑡𝑦𝑙𝑒𝑠

- Zayn! Mikor érünk már oda?! - türelmetlenkedtem, hisz már 5 perce minimum mentünk és nem akárki élete forgott kockán.

- Mindjárt ott vagyunk - suttogta és nagyon úgy tűnt, hogy ő is akármikor kiugrik az ablakon és inkább futva teszi meg a megmaradt utat csak ne eméssze fel ez a tehetetlenség - Tudod nagyon félek - fordult felém, mire nagyot nyeltem. Eddig ő volt közülünk az erősebb. Eddig én sírtam, de úgy látszik ő sem áll messze attól, hogy elbőgje magát - Ő mindig ott volt nekem... én meg most lehet hagytam volna meghalni, mert mert úgy éreztem, hogy ez neki a jó, mivel mindig is ezt akarta... Erősebbnek kellett volna lennem és - folytatta volna, de nem hagyhattam, hogy magát hibáztassa.

- Ne folytasd kérlek - simítottam meg a vállát - Biztos, hogy él - nyugtattam, pedig még én se voltam a mondandómban teljesen biztos.

- Megérkeztünk - nézett ki az ablakon, mire nem is vártunk sokat egyből kiszöktünk a kocsiból és csak futottunk.

- Merre van az apja sírja? - kérdeztem miközben a fejemet minden irányba fordítottam hátha meglátom szerelmemet.

- Gyere erre - biccentett jobbra.

Rohantunk és rohantunk míg meg nem láttunk egy gyertya fényt a sötétben. Tudtuk, hogy az lesz az a sír. Óvatosan lépkedtünk felé míg meg nem láttam a sír előtt fekvő alakot. Odafutottam hozzá, de a látványra én se voltam teljesen felkészülve. A szinte élettelen test mellett több egykor valószínűleg nagyon erős altatót tartalmazó kis doboz hevert teljesen üresen. Mellette meg egy összetört vodkás üveg. Reszkető kézzel hajoltam le Lou-hoz. Óvatosan a sápadt csuklójára helyeztem a kezem, hogy megnézzem a pulzusát. Könnyezve néztem Zayn-re.

- Nem érzek semmit - leheltem mire a pakisztáni egy nagyot nyelt és az égfelé fordította a tekintetét, és egy pillanatra mintha suttogott volna valamit, de nem voltam benne biztos - Nem érzek semmit... Nem érzem a kibaszott a pulzusát... - sírtam. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. A szerelmem itt feküdött előttem holtan és én nem tehettem semmit. Önző vagyok. Végre egy jobb helyre került, de én azt akarom, hogy velem legyen...

Nem akartam, hogy ennyi legyen a történetünk. Mi egymásnak vagyunk teremtve... tudom. Az életünk igaz különböző, de vonzzuk egymást, nem tudunk ellen állni a kísértésnek, már rég feladtunk nemet mondani a másiknak. Tudom, hogy megmenthetném ezt a gyönyörű férfit ha lenne egyetlen egy esélyem még...

Pont mikor már teljesen feladtam a reményt éreztem mintha egy kisebb lüktetés lenne az ujjam alatt. Megdöbbenve néztem Zany-re. És alig tudtam megszólalni.

- Hívj egy mentőt! - kiáltottam rá.

- Harry, szerintem...

- Hívj egy kurva mentőt most! - rivaltam rá aztán Louis felé fordultam - Ne aggódj édes, megmentenek... Nem hagyom, hogy meghalj... - csókoltam meg a kézfejét. A háttérbe még hallottam, hogy Zayn bediktálja a címet, bár már erre sem tudtam teljesen figyelni. A szerelmem még él... Él... De ha nem sietnek még az is meglehet, hogy örökké elvesztem.

Óvatosan simogattam Louis bőrét miközben próbáltam a légzésemet rendezni. A sírást már valahogy abba hagytam viszont így sem tudtam megbirkózni a valósággal. A percek óráknak tűntek míg meg nem hallottuk a sziréna össze nem téveszthető hangját. Felsóhajtottam és az Istenhez imádkoztam. Kérlek uram csak ne vedd el tőlem őt!

- Uraim! Mi történt?! - jött hozzánk oda egy mentős viszont amikor felmérte a terepet és meglátta Louis testét egyből hátra fordult és elkiáltotta magát - Hordágyat most! Siessetek! - ezután megnézte a pulzusát - Alig van pulzusa! Nem is nagyon lélegzik! Hozzátok már! - kiabált, miközben én csak sokkosan figyeltem ahogy a szerelmemet beteszik a mentőautóba. Zayn-nel követtük és mi is velük akartunk menni viszont a férfi megállított - Csak egyikőjük jöhet! Gyorsan döntsenek!