Szeretet felsőfokon

Utószó

Megrökönyödve bámultam rá és megdörzsöltem a szemeimet, mert azt hittem csak káprázik.

- Sage? - kérdeztem rá félve és még én is meglepődtem a saját hangomtól, annyira rekedten szólaltam meg.

- Mondtam már, hogy jól áll a szőke hajszín? Egyébként... ha már nem voltál képes meghallgatni, gondoltam fel szállok veled a repülőre. - vonta meg a vállait hanyagul, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna. - Ezt elvesztetted. A kanapé előtti szőnyegen találtam rá, nem tudom hogyan került oda, de gondolom ezért nem találtalak a szobában. - nyúlt a zsebébe és elővett belőle egy ismerős ékszert, a nyakláncomat.

Meglepődve figyeltem a kezében levő emlékemet. Akkor vesztettem el, amikor nála ébredtem reggel? De hát... azóta már hányszor néztem tükörbe is. Hogy nem vettem észre?

- Miről beszélsz? Azóta nem is beszéltünk. - értetlenkedtem, mert nem rémlett, hogy beszéltünk volna azután a reggel után. Sőt, akkor sem beszéltünk egymással.

- Nem, én nem a nyakláncról beszélek, hanem hogy... - kezdett bele, én azonban félbe szakítottam.

- Álljunk csak meg! Te mégis mit keresel itt, amikor az esküvődön kéne lenned? És Harley?

Sage megfogta a kezemet, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam és egész végig a szemembe nézett, miközben beszélt.

- Látod? Erről beszélek! Nem hagyod, hogy befejezzek egy mondatot. Megszöktem az esküvőről, Harley és én pedig szakítottunk, ezt próbáltam már neked elmesélni mióta.

Óriásira nyíltak a szemeim és szájamból egy ó alakot formálva néztem rá. Itt valami nekem nem stimmelt.

- De hát... Harley nekem azt mondta, hogy ti együtt vagytok. Miért hazudott volna erről? - kérdeztem teljesen össze zavarodva.

- Szerinted miért nem volt a megemlékezéseden? Harley és én már tavaly szakítottunk az esküvő előtti estén. Megmondtam neki, hogy rájöttem téged szeretlek. Másnap ezért mentem a szobátokba, hogy ezt elmondjam neked, de mire odaértem már mondták, hogy elmentél. Elkéstem.

Emlékképek villantak be előttem, ahogyan a liftben állva értetlenül néztem Sage mégis miért megy a szobánk felé, majd ahogyan akárhányszor találkoztunk, mindig próbálta elmondani, hogy Harley és ő már nincsenek együtt, de valami mindig félbe szakította.

- Egész végig téged kerestelek, miután elmentél aznap reggel, de az unokatestvéreid nem akarták elmondani, ma sikerült ki szednem belőlük. Mire oda értem a házhoz, ahol vigyáznod kellett a kisgyerekre, kiderült, hogy nemrég mentél el. Egy csomó közlekedési szabályt megszegtem azért, hogy ide érjek, szóval remélem ezt értékeled.

Megráztam a fejemet, nem tudtam egy ép mondatot sem kiejteni.

- Szóval Harley...

- Harley féltékeny volt rád, amiért miattad szakítottam vele. Gondolom ezért mondta azt neked, hogy még mindig együtt vagyunk. És ez még semmi. Kiderült, hogy tudott róla vissza fogsz jönni, a szülei intézték a szerepet az unokatestvéreidnek és a ruhákat is az erdővel ő szervezte meg, amikről Masonék beszéltek a megemlékezésen. Úgy tervezte, hogy pont azelőtt fogadjanak örökbe valakit, mielőtt te vissza jönnél. Tehát ő és Madelynn ismerték egymást. Vagy legalábbis szövetséget kötött vele. Szóval nem elég ez mind, de ezek szerint még a szüleiről is hazudott.

Harley... a lány, akiben azt hittem bízhatok kiderült, hogy valójában azért volt kedves velem, mert féltékeny volt rám. Mint derült égből villámcsapás, eszembe jutott, amikor meglátogattam és valakivel telefonon beszélt arról, hogy még csak most találkoztak és biztosan nem rakta össze a képet, majd amikor meglátott gyorsan lerakta és szerelmi gondokra hivatkozott. Biztosan Madelynn volt az.

- Nem mondasz semmit? - fürkészett kíváncsian szemeivel. Még mindig nem beszéltem, mintha lakatot tettek volna a hangszálaimra. - Gondoltam, ez túl sok volt neked és te nem így érzel velem kapcsolatba. - sóhajtott csalódottan.

- Nem! - vágtam rá egy kicsit talán túl gyorsan és túl hangosan. - Csak... ez a Harley dolog. - folytattam halkabban. - Nem tudom elhinni, annyira kedves volt velem. Sosem néztem volna ki belőle. Meg te is... Láttalak velünk szembe jönni autóval, de Zach azt mondta biztosan csak képzelődöm, mert neked az esküvőn kell lenned.

Sage erre hevesen bólogatott.

- Igen, miután megtudtam hol vagy felhívtam, hogy elmondjam neki beszélnem kell veled és már úton vagyok. Azt mondta ír egy üzenetet, ha közben elindulnátok, de már csak akkor kaptam meg, amikor odaértem.

Kínomban felnevettem. Zach engem kért meg, hogy írjak egy üzenetet az édesapjának, miszerint elindult vissza a családi látogatásból és még a címzetthez is az édesapja neve volt írva.

- Sage... én nem is tudom mit mondjak. Amikor Masonék beállítottak hozzám a meghívóval, akkor rájöttem, hogy mennyire szeretlek, de féltem bevallani még magamnak is. Őszintén szólva Cemre és Öykü már régóta ezzel zaklattak engem és ne tudd meg mit csináltak, amikor ezt elmondtam nekik. De... - akadtam meg.

- De mi? - kérdezett rá félve, előre tartva a folytatástól.

- Két külön kontinensen élünk. Mégis hogyan tudnánk megoldani ezt az egészet?

Ekkor pedig egy olyan dolog történt, amin a nap folyamán már sokadjára meglepődtem.

- Tudod... elballagtunk. Én pedig elhatároztam, hogyha nem is jössz még vissza, én utánad megyek. Éppen ezért az összes egyetemi jelentkezésemet csak Spanyolországba adtam le. A nyelvet még tanulnom kell, de gondoltam abban majd segítesz.

Tátott szájjal figyeltem és el nem tudom mondani, mennyire örültem ennek a hírnek. Amennyire az ülés karfája engedte, a nyakába vetettem magamat és olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam.

- Sage... - kezdtem bele, amikor elhúzódtam tőle, hogy láthassam az arcát. - Szeretlek. - mondtam neki fülig érő szájjal.

- Én is szeretlek, Maisie. - viszonozta a mosolyt és, mintha egy kicsit megkönnyebbült volna.

- A szüleim kedvelni fognak. Lorenzo bácsival pedig ne is foglalkozz! Általában azt sem szokta tudni, hogy én a család tagja vagyok. - legyintettem egyet hanyagul, majd vissza tettem a kezemet, hogy össze kulcsoljam a nyaka fölött.

- Ebben teljesen biztos vagyok. - simított ki egy szőke hajtincset az arcomból. - De ha nem baj, most azt szeretném, hogy csak a barátnőm legyél első körben. Az esküvővel még ráérünk. - hajolt közelebb hozzám, hogy meg tudjon csókolni, amit én örömmel viszonoztam is.

- És Madelynn? - kérdeztem rá, mikor elváltunk egymástól.

- Hm. - gondolkodott el. - Szerintem még mindig ott áll és őrjöng a szoba közepén, mióta rájött, hogy ott hagytam. Sajnálom, hogy nem láttam az arcát.

Csak nevetve meglöktem a karját.

- Lehetnél megértőbb is! Elvégre tavaly én hagytalak téged faképnél.

- Igaz. Ezért még lehet számolunk majd. - nevette el ő is magát.

- És... elmeséled hogyan sikerült megszöknöd? Kíváncsi vagyok a te kivitelezésedre.

Tehát Sage és én együtt vágtunk neki a visszaútnak. És hogy mi lett végül Harley és Madelynn sorsa? Nem tudom, de őszintén szólva nem is nagyon érdekelt, mert volt valami fontosabb dolog az életemben. Megtaláltam azt az embert, akiért mindent feladtam volna, mégha eleinte nem is ment túl gördülékenyen a kapcsolatunk ismeretségünk elején. Sage személyében. Szóval igen, elég vékony határ van a gyűlölet és a szeretet között, legyen erre az egyik példa a mi történetünk. Mert bármennyire is szerethetjük vagy utálhatjuk egymást, egy biztos, az mindig felsőfokon fog történni.

_____________

V É G E
_____________