Szeretet felsőfokon

Előszó

- Santa Maria! Elég húzós volt ez a vendég azt meg kell hagyni! Azt hittem a végén még leöntöd azzal a kancsó Horchatával, amit rendelt. - pihentünk meg a fiúval egy széken a műszakunk végén.

- Nekem mondod? Majdnem megtettem, de sikerült még időben össze szednem magamat. - kötöttem be a fekete cipőfűzőmet, ami idő közben ki kötődött.

- Te könnyen mondod. A Cervantes házaspár semmi pénzért nem rúgna ki. Te kis csókos. - piszkált Adrián. Amióta ide kerültünk, azóta egyfolytában ezzel szekált.

Csak játékosan meglegyintettem a vállát és nevetve mondtam neki, hogy ideje lenne mennie, nehogy őt rúgják még ki a végén. Adrián viszonylag sok baráttal rendelkezett, így hamar be tudtam illeszkedni a baráti körébe, csak a nyelvvel voltak nehézségeim az elején, amit még mindig nem fejlesztettem tökéletesre, de hát mindennek kell idő, hiszen van ami nem sikerülhet elsőre.

- Persze, persze, már szabadulnál tőlem, de ne feledd ki nevelt fel! Hogyha én nem vagyok, akkor ki tudja hogyan boldogulsz az országban.

Válaszul csak megforgattam a szemeimet. Már lassan egy éve történt, hogy ide jöttem és azóta Adrián mindig csak ezzel tudott elő jönni.

- Valószínűleg egy csomóan átvertek volna és most nem dolgozhatnék itt veled. - kántáltam a szokásos szöveget és angyalian mosolyogtam rá.

- Na azért! Megyek is, már mindjárt kezdődik a szieszta és még gyorsan kell vennem tésztát otthonra. Délután ma nem jövök be, holnap majd találkozunk! - köszönt el és fel kapva a fekete sporttáskáját elindult a meleg nyári napsütésben.

Én neki láttam még letörölni az asztalokat, hiszen igazából én nem siettem sehová. Elgondolkodtam közben az életemen, hogy mi minden történt velem az elmúlt időszakban. Sikerült megfelelő iskolát találnom, ahol el is végeztem a következő tanulmányi évemet. Bevallom, az elején nehéz volt, hiszen új osztályba és új baráti körbe csöppentem. Ráadásul itt nem volt Helena tanárnőhöz még csak fogható sem, akivel nem jutottunk közös nevezőre. Ezt egy kicsit sajnáltam. Bár hogyha azt vesszük alapul, hogy kiderült mi történt a matematika teremmel igazából, akkor lehet, hogy a végén még vele is jobb lett volna a kapcsolatom.

Mosolyogva néztem végig a helyiségen. Minden szépen csillogott és villogott. A hely hasonlított egy kicsit a Roselle belsejére, leszámítva azt, hogy itt az étterem a szálloda része volt. A napom kedvenc része volt a szieszta, ami most is elérkezett. Ezt az időt általában alvásra vagy olvasásra használtam ki. Azóta az ominózus nap óta nem hallottam hírt senkiről sem. Se Donnáról, se Cyprainról, se Harleyról vagy esetleg Sage - ről. Voltak olyan pillanatok, amikor a legszívesebben felhívtam volna a legjobb barátnőmet, hogy mi a helyzet vele és mennyire hiányzik, de ezt nem tehettem meg. Helyette itt volt nekem Adrián, akivel egész jól el voltunk. És hogy mi történt velem az első napokban, amikor ide jöttem? Kutattam. Nem tudtam hogyan is kezdhetnék neki, hiszen mindent meg kellett terveznem előre. Elvégre nem mehettem csak úgy oda bárkihez, hogy "Jó napot! Lehet ti vagytok a szüleim.".

- Maisie, téged keresnek! - zavart meg gondolatmenetemben a leggyönyörűbb barna, fonott hajú, barna szemű, rózsaszín munkaruhát viselő nő, akit  az életemben valaha láttam. Az édesanyám.