Szeretet felsőfokon

06. | Új barát

A történések után felhívtam a szüleimet, hogy mindenről részletesen be számoljak nekik. Örültek neki, hogy ennyire jól kezeltem a dolgot, de szerintük az első dolog, amit tennem kellett volna, hogy megkeresem a Diamond házaspárt és pontot teszek az ügy végére. Igen ám, csak úgy éreztem erre még nem állok készen lelkileg. Egyáltalán valaha képes leszek rá, hogy a szemükbe nézzek és elmondjam, tudom, hogy évekig hazugságban éltem?

A lányoknak végül nagy nehezen, de sikerült találniuk egy olyan sütőformát, amit kerestek. Nekem pedig azzal teltek a napjaim, hogy el mentem és fel elevenítettem minden olyan helyet és emléket, amihez kötött valami. Furcsállva néztem, hogy a Mary Adam és a Sunny Shevon eltűnt és helyette az egyik épület helyén egy hatalmas emeletes ház, míg a másikén egy nagy iskola állt, ami a Mary Shevon nevet viselte. Itt meg mégis mi történt egy év alatt? Azután rá szántam magam, hogy elmenjek a Roselle - be és meglátogassam Tiffany és Noah barátomat. Elég mulattató volt.

- Elnézést kisasszony, de itt csak az itt dolgozók tartózkodhatnak! - szaladt felém sebesen mutogatva az idegeneknek belépni tilos táblára Noah, amikor meglátta, hogy valaki hívatlan lépett be a hátsó bejáraton. Csak az előkészítőig mertem merészkedni a lebukás veszélye miatt.

- Hát nem ismered meg a te mosolymanódat? - nyitottam ölelésre karjaimat.

A felismeréstől meglepődötten ejtette le a kezében levő tálcákat, amik hangos csörömpöléssel értek földet.

- Maisie! Te itt vagy! - mondta hitetlenül.

- Igen. - válaszoltam nevetve és közben enyhén bólogattam.

- És szőke lettél!

- Igen. - öleltem meg mosolyogva, ám ő még mindig csak állt ott kővé dermedve.

A következő pillanatban pedig egy jól ismert, rég hallott hangot véltem felfedezni.

- Noah, már megint mit rontottál el?

Elő jöttem a fiú takarásából, hogy én is lássam a lányt és ő is engem.

- Uramatyám, Mais!

Már hárman tudták a régi életemből, hogy újra Pennsylvaniában tartózkodom. Egyenlőre nem is terveztem többről. Talán még Cyprainnak, de semmiképpen nem szerettem volna, hogyha Harley is tud róla, mert nem szerettem volna megkockáztatni, hogy esetleg véletlenül elmondja Sage - nek vagy pedig a nevelőszüleimnek. Bár az utóbbi csak akkor történhetett volna meg, ha Sage mondja el nekik. Már csak a gondolatra görcsbe rándult a gyomrom, hogy hamarosan ez is bekövetkezik.

Szóval így teltek a napjaim, néha pedig belenéztem a lányok forgatásába is, ami egyébként spanyolul folyt. Aztán eljött az idő, amikor egyik reggel éppen mentem le reggelizni és az egyik ablakból észre vettem, hogy egy fiú a szálloda mögötti állatokat eteti. Érdeklődve irányítottam inkább arra az utamat.

Kint fájdalmasan húztam össze a szememet a hirtelen ért fény hatására, amitől egy pillanatra megfájdult a fejem. Azután pár másodperc után, miután össze szedtem magamat megindultam a fiú felé. Egyébként szerencsére azóta sikerült vissza szerezni a ruháimat is.

- Jó reggelt! - köszöntem kedvesen. Először nem vett észre, annyira bele merült a tyúkok etetésébe.

- Oh, jó reggelt!

Nálam talán pár évvel lehetett fiatalabb a szőke hajú, kockás inget viselő srác. Már éppen bele kezdett volna valamibe, amikor közbe szóltam, hogy nyugodtan tegeződjünk.

- Rendben. Akkor csak annyit szeretnék kérdezni, hogy mit keresel itt? Mármint ne vedd sértésnek, de ha jól látom a szálloda vendége vagy, az alkalmazottak feladata a reggeli ellátás.

- Én csak megláttam az ablakból, hogy itt vagy és gondoltam le jövök megnézni az állatokat. Mindig te eteted őket? - kérdeztem érdeklődve.

- Igen, nyaranta itt dolgozom. Tudod a szüleimé a szálloda és ilyenkor mindig be segítek neki. Az apám kiskorában egy farmon nevelkedett, ezért ragaszkodott hozzá, hogy legyenek állataink. A gyerekek szeretik őket.

Teljesen átéreztem a helyzetét és megosztottam vele, hogy az én szüleim is egy szállodát működtetnek.

- Egyébként Zachary vagyok, de barátoknak csak Zach.

- Maisie. - mutatkoztam be én is.

- Érdekes, képzeld élt itt egy szintén Maisie nevű lány, aki tavaly eltűnt az esküvőjéről és csak újságban láttam meg nagy ritkán a tévében, de meg kell mondjam nagyon hasonlít rád!

- Tényleg? - érdeklődtem, kiváncsi voltam egy kívülálló hogyan vélekedett erről.

- Ja, hónapokig erről szólt minden az újságtól elkezdve a híreken át minden. Még a Jó reggelt Philadelphia!* egyik adásába is bemondták. Nem tudom hol lehet az a csaj, de nagyon bátor lehetett, ha meg merte ezt tenni. Van kedved segíteni? - terelte el a témát végül másra.

[...]

Zach és én nagyon jól kijöttünk. Megmutatta nekem a farmon levő állatokat és segítettem neki megetetni őket. Elmondta, hogy először mindig az állatokat kell ellátni és csak utána szabad magunkkal foglalkoznunk.

- És te már születésed óta Spanyolországban élsz? - érdeklődött, amikor éppen a nyulakat etette.

- Igen. - füllentettem.

- Érdekes. - jegyezte meg. - Csak mert ahhoz képest egész jól beszéled a nyelvünket és még csak akcentust sem hallok a hangodban.

Igaza volt, de természetesen nem mondhattam el neki az igazat. Még csak alig ismertem pár perce.

- Ó köszönöm! Tudod az egyik rokonom itt élt Philadelphiában. Nem ez az első, hogy itt járok, csak épp nem ebben a városban voltam. Az unokatestvéreim szerepet kaptak egy sorozatban és velük jöttem, hogy segítsek nekik "amerikai" szemmel nézni a dolgokat. Meg ők nem tudnak annyira angolul és voltaképpen ezért is kísértem el őket.

Zach csak egy "ó már mindent értek" nézéssel le rendezte az egészet és tovább mentünk, miközben az állatokról magyarázott nekem.

- Van még egy lovunk is, Ayda. Nemsokára érkezik hozzá egy társ, jövő héten hozzuk el a lovardából, Cem lesz a neve.

- Nagyon szeretem a lovakat! - lelkendeztem. - Milyen fajtájú?

- Nóniusz. Cem pedig egy Morgan lesz.

- Az elsőt nem ismerem, a másodikat pedig csak hallásból.

Zach csak bólogatva kinyitotta előttem a karám ajtaját.

- Meglehet, mert egyenesen Magyarországról hozattuk. Ott őshonos. És mondd, milyen Európa? Még sosem jártam ott. - kérdezte ábrándozva. Ismertem ezt az érzést. Én is mindig arról álmodtam, hogy eljussak egyszer Európába.

- Nagyon szép. - válaszoltam őszintén. - Képzeld, ott meg mindenki Amerikába szeretne kijutni!

A következő pillanatban már nem hagytam szóhoz jutni, mert megláttam a kancát. Gyönyörű, sötét szőre volt. Zach segítségével pedig megetethettem.

- Szeretnél felülni rá? Ha akarod délután mehetsz vele pár kört. Persze csak vigyázva, nehogy az itt üdülő gyerekek is kedvet kapjanak hozzá! A végén még oktatást kell tartanom nekik is, de a mi állatainkat csak simogatni szabad nekik.

Nevetve fogadtam el a meghívást. Rá néztem a kezemen levő karórámra és miután elköszöntem a fiútól, elmentem mostmár ténylegesen reggelizni és megkeresni a lányokat. Valószínűleg ők már ettek, mert reggel amikor felkeltem már nem voltak a szobában. Közben pedig azon gondolkodtam, hogy mégis mennyi ideig leszünk itt, mert a sok rohanás közben ez volt az egyetlen, amit elfelejtettem megkérdezni bárkitől is. Ugyanis ez az egy információ sokat jelentett nekem, mert úgy kellett időzítenem az időpontját a leleplezésemnek. Vajon mi lesz erre a megfelelő alkalom?

*A fent említett műsor tudomásaim szerint a valóságban nem létezik. Csupán az én képzeletem szüleménye.