Szeretet felsőfokon

17. | A gif

- Paprikaspray? Ennél azért többet vártam tőled Maisie. - kirázott a hideg, amikor kinyitottam a szemeimet és megláttam a felém tornyosuló illetőt.

Engem nem meglopni akartak. Sokkal rosszabb. Rám találtak.

- Vagy mondjam inkább azt, hogy Maisie Mayra Cervantes?

A meglepődöttségtől, hogy tudta a teljes nevemet, hirtelen megállt ereimben a vér. Ezek szerint a sajtósok ki is derítették, hogy hol tartózkodtam? Remek.

- Mégis honnan... ? - kezdtem bele, de félbe szakított.

- Erre egyszerű a válasz. Le nyomoztattam az autó rendszámát, amivel elmentél a megemlékezésről. Onnan pedig könnyű volt megtalálni, hogy vajon hány Maisie Mayra nevű vendég volt elszállásolva. Így derült ki a vezetékneved.

Le sütöttem a szemeimet. Ezt tényleg nem gondoltuk át rendesen. Hogyha Sage rájött erre, akkor előbb vagy utóbb ez másnak is eszébe jut majd, csak idő kérdése.

- Egyébként engedd meg, hogy gratuláljak az alakításodhoz! Majdnem elhittem, hogy nem ismerlek.

Felkaptam a fejemet kék, kockás ingjéről. Ezek szerint... ő mindvégig tudta, hogy velem találkozott két alkalommal is és magában pedig jót szórakozott rajtam?

- Bármikor felismerem a cseresznyevirág illatát. De ezt már tudhattad volna. - találta ki gondolataimat.

- Miért, Madelynn is újabban ezt az illatot használja? Világosan megmondtam, hogy ne keress! - vettem le a kezét a csuklómról, ami még mindig erősen szorította az enyémet.

- Nem kellett téged keresni. Elárultad magadat azzal, hogy két nevedet is megosztottad velem.

Na jó, ebben talán igaza volt. De nem vallhattam be neki. Az olyan, mintha feladtam volna egy társasjátékot Öykü ellen. Egyből bukta.

- Ó, valóban? Én legalább nem udvarolok egyszerre több embernek! - vágtam a fejéhez.

Ezúttal rajta volt a sor, hogy meglepődjön. Úgy éreztem magamat, mint azelőtt, hogy tavaly átjöttek volna hozzánk. Egyfolytában veszekedtünk és nem jutottunk dűlőre.

- Tudod, hogy miért teszem. Madelynn sokkal rosszabb menyasszony, mint te voltál. Harley pedig...

- Igen tudom, Harley megérti. - forgattam meg a szemeimet.

Sage bosszúsan nézett rám.

- Megtennéd, hogy egyszer nem szólsz bele abba, amit mondani akarok?

Úgy tettem, mintha egy pillanatra elgondolkodnék, de persze már előre tudtam a választ.

- Őszintén? Nem. - vontam meg a vállaimat.

Ekkor pedig olyan dolog történt, amire nem számítottam volna. Azt hittem, hogy azért maradt csendben, hogy el számoljon tízig, mielőtt teljesen kiakadna. Ehelyett kezét a derekamra vezette, hirtelen magához húzott és megcsókolt. Én pedig... bármennyire is nehéz volt bevallanom, de élveztem. Azonban muszáj voltam ezt megtörni és eltoltam magamtól.

- Mégis mit képzelsz magadról Sage? Mi van, ha valaki meglát? Mondjuk egy fotós.

- Azt hittem így legalább el tudlak csitítani, de úgy látszik tévedtem.

Éppen egy csípős megjegyzésen agyaltam, amikor két hangos dudaszó térített a valóságba. Mindketten oldalra néztünk, Zach volt az. Ezt a jelzést beszéltük meg, hiszen a nevemet nem kiabálhatta ki a város előtt. A helyzetet kihasználva gyorsan kibújtam Sage elől és hátra sem fordulva futottam az autóhoz.