Szeretet felsőfokon

03. | Kalamajka

- Vissza tértem! - néztem az égre be csukva a szememet és be szívtam a levegőt, amikor ki léptem az utaslépcsőre.

- Szedd már a virgácsaidat kuzin! Mások is szeretnének le szállni. - lökött egyet rajtam Cemre, aminek következtében megbotlottam és majdnem le borultam a lépcsőn.

- Megyek már. - siettem le a fokokon és megvártam, amíg ők is le értek.

Amikor beléptem a repülőtérre, déjá vu érzés kerített a hatalmába. Kirázott egy pillanatra a hideg, hogy kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt ugyanitt jártam, csak éppen azért izgulva, nehogy lebukjak és vissza ráncigáljanak az esküvőre.

- Először vegyük át a bőröndünket, azután már kint vár minket a taxi, hogy el vigyen minket a szállásunkra. - ismertette velünk Öykü a tervet.

Így is tettünk. Meg vártuk, ameddig meg kapjuk a csomagjainkat, de az enyémet valamiért nem találták. Na itt azért kezdtem már ideges lenni. Rá raktam a kezemet a pultra és viszonylag nyugodtan kérdeztem vissza.

- Mégis hogy érti, hogy el keveredett a bőröndöm? - meglepetésemre nehéz volt átállnom a spanyol nyelvről, most először beszéltem ismét az anyanyelvemen. Cemre és Öykü csak spanyolul beszéltek és az iskolában tanulták a nyelvünket, de nem ment olyan jól nekik a beszélgetés. Csak nagyon leegyszerűsítve.

- Nem tudom hölgyem. Itt azt látom, hogy valamiért Ankarába került. Ne aggódjon, amint sikerült megoldanunk ezt a kis problémát el küldjük önnek, csak adjon egy címet! Ezúton is szeretnék elnézést kérni a légitársaság nevében!

Nyugalom Maisie! Ez biztosan csak valami rossz vicc és mindjárt elő ugranak a kamerával, hogy mennyire be dőltem nekik! Talán a gondolataimban így történt volna, de a való életbe nem.

- Semmi gond! Megadjuk a címet és várni fogjuk a csomagot! - simított a vállamra Cemre biztatóan, nekem pedig talán pont ez kellett. Segítség.

Így történt, hogy meg adtuk a szállásunk címét, nekem pedig addig a lányok ruhájában kellett járnom - kelnem mindenhova. Már most jól indult a visszatérésem.

Feldúltan ültem be a taxiba és vártam, hogy végre elinduljunk, mielőtt vissza megyek és be nem szökök megnézni, hogy valóban igazat mondtak vagy pedig ott van valahol az én bőröndöm is csak rosszul nézték meg. Egyáltalán hogyan kerülhetett Ankarába? Az teljesen az ellenkező irányban volt hozzánk képest.

- Ne szívd fel magad Maisie! Nézd a jó részét, vissza jöttünk Philadelphiába! Vagyis csak te, mi még nem jártunk itt. Egyébként olyan hosszú neve van. Nem lehet valahogy le rövidíteni? - próbált meg jobb kedvre deríteni Öykü.

- De. Mi Phillyként vagy Brotherly Love Cityként hívjuk köznyelven. Bár én általában mindig a teljes nevét mondtam. Donna pedig mindig azt mondta, a mi Phillynk. - nosztalgiáztam és eszembe jutott mennyire is hiányzik a legjobb barátnőm és milyen közel lett most hirtelen hozzám. Vajon mi lehet vele?

A Barcelonába való utazásommal ellentétben most hat órát nyertem, így még csak délután egy óra öt perc volt. Persze nehéz lesz át szokni az időeltolódás miatt, de hogyha Spanyolországban sikerült, itt sem lehetett másként.

- Sokat meséltél róla. Cemre és én nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy ki is ez a lány. Mikor tervezed meglátogatni?

El gondolkodtam ezen. Minél előbb szerettem volna világgá kürtölni, hogy "itt vagyok emberek". "Maisie Diamond visszatért!" Csak éppen nem ezzel a névvel és lényével. De nem tehettem meg. Előre megterveztem mindent azzal kapcsolatban, hogyan fogom magamról lerántani a leplet. Mégis mást válaszoltam erre a kérdésre.

- Minél előbb. És lehet most rosszallóan fogtok rám nézni emiatt, de lehet még ma. Szükségem van Donnára, egy éve nem láttam és nem beszéltem vele. Az nagyon sok idő. Nem tudom történt - e vele valami vagy hogy hogy sikerült a végzős éve. - döntöttem a fejemet az ablaküvegnek.

A mellettem ülő lány biztatóan megsimogatta a hátamat. Közben Cemre is be ült mellénk és be mondta a címet a sofőrnek. Ismerős volt, de nem tudtam pontosan megmondani merre lehet. Azonban mielőtt elindultunk volna, közbe szóltam.

- Tehetnénk előtte egy kis kitérőt? - a lányok csak furcsállva néztek rám és próbáltak rá jönni, mégis hova szeretném vinni őket. - Most pedig megmutatok nektek a városban mindent, ami mellett elhaladunk! - fordultam feléjük mosolyogva, miután el mondtam hova menjünk a szállásunk előtt.

[...]

Cemre és Öykü érdeklődve figyeltek minden egyes dolgot, akár csak egy műemléket, amiről beszéltem út közben. Tényleg érdekelte őket a város, ahol hosszú éveken keresztül éltem. Persze én sem bírtam ki, megtelt a szemem könnyel, ahogyan néztem a mellettünk elsuhanó képeket. Most pedig, hogy a taxi megállt egy konkrét emlék előtt, ahol elég sok minden történt velem, végleg eltörött a mécses.

A ház még mindig ugyanolyan halványsárga színben pompázott. Egyedül a felső szinten levő ablaknál volt behúzva a függöny, ezzel meggátolva, hogy a nap sugarai besütve rajta meg töltsék élettel.

- Hova jöttünk Maisie?

Fél szemmel a sofőrre sandítottam. Nem tudhattam mit gondolt a hírekről, elvégre itt viszonylag híresebbnek számítottam. Nem szerettem volna megkockáztatni, hogy dugába dőljön a tervem egy figyelmetlen mondat miatt már rögtön a legelején.

- Jól nézzétek meg lányok! Ezt a házat messziről el kell kerülni! Majd mindent elmondok a szállodában. - magyaráztam nekik spanyolul. - Mehetünk! - szóltam előre a volán mögött ülőnek, hogy indulhatunk a tényleges úti célunkra.

- Mit szeretett volna a Diamond rezidenciánál? - éreztem, ahogyan a mellettem ülők nagyra nyílt szemekkel néztek rám.

- Ez a Diamond rezidencia volt?  Elnézést, úgy látszik össze kevertem egy másik házzal. Régebben itt laktam, de ezek szerint rosszul emlékeztem a címére. - tettem úgy, mintha véletlenül össze kevertem volna két házat.

- Egyébként nagyon ismerős nekem valahonnan. Nem találkoztunk mi már?

Kínzó lassúsággal telt, mire oda értünk a szállásunkhoz, én pedig csak ekkor válaszoltam a feltett kérdésre.

- Nem hinném. Már tíz éve nem jártam itt. - füllentettem.

A lányoknak nem kellett le rendezni a fizetést, mert egyből elénk jött az egyik stábtag, aki ezt elrendezte, így nekünk csak be kellett mennünk a férfi után a szállodába.

Nem emlékeztem rosszul, valóban ismertem ezt a helyet. A várostól volt mindössze pár mérföldre. Az itteni házamtól jó messze. Azelőtt még sosem jártam bent, de kívülről mindig meg csodáltam milyen szép, amikor ritka alkalmakkor erre jártunk. A környéken pedig alig volt elvétve pár ház és ha jól láttam, még állatok is voltak a szálloda mögött így közelről megnézve.

Belépve a hónapokig lakóhelyükként szolgáló szállodát vettem jobban szemügyre. Nem olyan volt, mint a miénk odahaza, de a maga módján szép volt. Már most honvágyam volt, pedig még csak alig egy órája érkeztünk.

[...]

Fent a szobánkban elmondtam a lányoknak, hogy a ház, ami előtt megálltunk az évekig lakóhelyemként szolgáló ház volt. Rendesen meg is voltak lepődve. Főleg amikor közöltem velük, hogy ha nem lenne gond elmennék ma valahova.

- Még csak ma érkeztünk! Lesz annyi időd még rá, hogy elmenj erre a helyre. Én például személy szerint nagyon álmos vagyok az időeltolódás miatt. - panaszkodott Öykü.

- Tudom, de ez nem várhat. Előtte viszont szeretnék kölcsönbe kérni egy ruhát. - néztem végig magamon, hiszen az utazás kényelme érdekében csak egy sötétszürke mackónadrágot viseltem hozzá passzoló felsővel.

Ezennel Maisie Gloria Diamond karaktere hivatalosan is vissza tért.