Szeretet felsőfokon

08. | Aki kíváncsi...

A párnába nyomtam a fejemet és sikítottam. Akkora egy barom vagyok! De komolyan. Eszembe se jutott szegény Harley, én pedig nyugodt szívvel mondtam igent Sage - nek. Bele gondoltam fordított helyzetben én mit gondolnék, ha kiderülne a barátomról, hogy miket tesz a hátam mögött. Szükségem volt egy kis én időre.

Rá csatlakoztattam a telefonomat a hangszóróra és maximum hangerőn kezdtem el üvöltetni a dalokat, amik mindig fel tudtak vidítani, akárhány éves is leszek. Lehet sokan emiatt gyerekesnek tartanak, de én mai napig szeretem a Disney zenéket és filmeket. Teljes beleéléssel tudtam énekelni őket.

Körülbelül egy órán keresztül végeztem ezt a tevékenységet, mert utána jöttek a lányok. Ezt csupán onnan tudtam meg, hogy már messziről hallottam Öykü kiabálását.

- Mi ez a hangzavar? - és nyílt az ajtó.

Nem nyújthattam valami jó képet az ágyon ülve és előre meredve.

- Mi ez a depressziós zene?

Erre már fel figyeltem. Még hogy depressziós! Kikérem magamnak.

- Ez nem depressziós zene. Csak egy nyugtatóbb átdolgozás. Először nekem se tetszett. Lana Del Rey - Once Upon a Dream a címe.

- Felismertük. Tíz kilométeres körzetben hallani.

- Mérföld. Itt mérföldben mérik a távolságot kuzin.

Inkább annyiban hagyták a dolgot és leültek mellém.

- Mi nyomja a lelked Maisie?

- Sage és én találkoztunk a boltban. Megint. És el hívott a megemlékezésemre.

- Ezt nem hiszem el! Kezdem úgy érezni nem is létezik, mert én mindig lemaradok róla. - csattant fel dühösen Cemre és közben a kezével véletlenül levert egy könyvet a polcról.

- Nem értem. Ez miért olyan nagy baj? - hagyta figyelmen kívül a testvére.

- Nem tudom. Olyan volt, mintha ezzel megbántottam volna Harleyt, hogy igent mondtam neki. Mármint... értitek, mégiscsak a barátnője.

- Ó. Azt hiszem tudom mi a bajod. Te szerelmes vagy.

Értetlenül néztem rá.

- Mi? Nem!

- Dehogynem! Csak nem akarod magadnak bevallani, mert túl büszke vagy. Na, most hogy rájöttem a bajod valódi okára, indítsunk valami boldogabb zenét.

Azzal fogta és tovább nyomta a lejátszási listámat, amin ezúttal a Kiss The Girl indult el. Öykü tovább akarta kapcsolni, de megkértem, hogy várjuk meg legalább az első refrént, mielőtt tovább nyom.

- Sha - la - la - la - la - la. My, oh, my. - énekeltem teljes beleéléssel.

A következő pillanatban pedig megszólalt egy másik dallam, először dühösen néztem Öyküre, amiért tovább kapcsolt. Egyből felismertem melyik dal indult el, az egyik kedvencem volt. Zero to Hero. Öykü teljes beleéléssel kezdte el énekelni. Aztán Cemre folytatta, végül pedig én is bekapcsolódtam és hárman énekeltünk végig teli torokból a dalt össze - vissza ugrálva a szobában, az ágyon, a fésűnket mikrofonnak használva. Azt hiszem itt dőlt el, milyen fajtájú filmet fogunk nézni az este.

[...]

Azon gondolkodtam, melyik ruhámban kellene elmennem a megemlékezésre. Nem szerettem volna túl feltűnő lenni, de nem is akartam a háttérbe szorulni. Végül úgy döntöttem, hogy a fekete, elől gombos ruhámat veszem majd fel, hiszen hogyha azt vettük, valamilyen szinten gyászolni kellett magamat. Biztosan a legtöbb ember is e mellett a szín mellett fog dönteni.