Celebrity Crush: Szoboszlai Dominik

18. Elragadó

ANGELIKA

Szombat reggel kicsit még szótlan vagyok és túlságosan is a gondolataimba merülök, és csak a szürkés elsuhanó tájat figyelem. Néha eszembe jutnak az előző este eseményei: az, hogy Dominik mennyire lazán elbeszélgetett anyámmal, és hogy anya mennyire normális volt vele. Tökéletesen jó este lehetett volna, ha mindez után mosogatás közben nem török össze valami poharat és vágom el a kezem. Vetek egy lopott pillantást a tenyeremen ékeskedő kötésre és egy pillanatra el is szomorodom ismét, ha arra gondolok, hogy amíg ez nem gyógyul be teljesen, eléggé vissza kell fognom a zongorázást.

- Ne légy már ilyen szomorú Angelika hercegnő. - töri meg Dominik a csendet és kicsit jobban a gázra lép.

Szavai hallatán erőtlenül elmosolyodom.

-Ugye nem fáj már? - kérdezi.

-Nem. - válaszolok halkan.

- Na, látod. - villantja rám az egyik legszebb mosolyát.

- Köszönöm még egyszer a szakszerű ápolást. - teszem hozzá, és elhatározom, hogy most már tényleg jobb kedvre derítem magam, hiszen mégiscsak Dominik Szoboszlaival megyek a tengerpartra.

Még ha hideg és szeles idő is lesz - legalább nem kell idiótán bicikliznem mint anno a szüleimmel állandóan - vele megyek, azzal a sráccal akiért egyre inkább odavagyok. Oké, akibe egyre inkább halálosan szerelmes vagyok.

Az út egyébként nagyon hosszú, majdnem 4 órás, így a felétől önkénteskedem, hogy majd én vezetek, Dominik pedig hagyja is, miután 50-szer megkérdezte, hogy nem fáj-e a tenyerem.

Nem tudtam róla, hogy milyen lesz a szállásunk - Dominik ragaszkodott hozzá, hogy mindent ő intézzen -, szóval érdeklődve szállok ki az autóból, és nézek végig az épületen ahová a navigáció hozott minket. A part nagyon közel van, és egy kicsit tényleg sajnálom, hogy nem nyáron és hőségben vagyunk itt. Mindenesetre egy délutáni tengerparti séta tökéletes programnak ígérkezett még így is.

A szállás tulajával nem kell találkoznunk, mert a kulcsok egy lockboxban vannak, aminek Dominik már megkapta a kódját, én pedig mindezek után kíváncsian követem befelé.

- Oh, wow. - szalad ki az ajkaimon, mikor körülnézek. - Ez elképesztően szép.

Azt hiszem álmaim nappalija tárult a szemem elé. A bútorok annyira ízlésesek, fém és természetes színek keverednek a berendezésekben és van itt egy elektromos kandalló is, ami tényleg csak a tűzlobogás illúzióját kelti, de azt nagyon hatásosan. Van még egy konyha idelent, egy mosdó és egy hátsó terasz, odafent pedig a hálószoba és egy hatalmas fürdő.

- A szüleim sosem béreltek ennyire fenszi szálláshelyet, ha velük voltam itt. - fordulok Dominikhoz, miután a hálóban lepakoltuk a cuccainkat. - Engedd meg, hogy kifizessem a felét.

A focista megforgatja a szemeit a szavaim hallatán, majd közelebb lép és a derekamnál fogva magához húz.

- Nem ejthetnénk már ezt a témát, Angie? - kérdezi egy apró mosollyal.

- Én csak... - szeretném neki elmondani, hogy nem akarom, hogy úgy érezze, hogy ki akarom használni anyagilag vagy ilyesmi.

- Angelika. - lehel egy csókot az ajkaimra. - Volt már dolgom elég gold diggerrel ahhoz, hogy tudjam, te nem vagy az.

Szavai hallatán kissé fájdalmasan mosolyodom el és inkább nem válaszolok, csak szorosan magamhoz húzom Szoboszlait, aki kérdés nélkül viszonozza az ölelésem.

- Szeretlek, Angie. - motyogja a fülembe, én pedig egy másodpercig úgy érzem, hogy megszédülök és elvágódom a padlón, de szerencsére nem történik ez.