Celebrity Crush: Szoboszlai Dominik

8. Elmacskásodva

ANGELIKA

Még szerencse, hogy Dominik az autómban hagyta a cuccait, így legalább eljutottam odáig is, hogy napok óta először berakjak egy mosás-szárítást hétfő reggel, mielőtt suliba mentem volna. Nagyon szükség volt már erre, ugyanis a saját fehérneműim között is már csak azokat a béna darabokat találtam, amiket anyám valamilyen indíttatásból még 17 éves koromban is vásárolt számomra. Azaz, cicás bugyiban voltam kénytelen aznap egyetemre menni.

Az, hogy apám nálunk volt nem igazán volt segítség. Ötletem nem volt, mit csináltak anyámmal egész nap. Amikor hazaértem, a nappalinkban dolgozott a laptopján. Az időközben megszáradt ruhákat kiszedtem a gépből és szétválogattam őket, majd összehajtogattam, és Dominik edzős cuccát bepakoltam neki a táskájába, amit majd másnap terveztem neki odaadni.

Ezután inkább a szobámba zárkózom; persze kicsit sajnálom, hogy a nappaliban van a zongora, mert szívesen játszottam volna csak úgy valamit, de nem akarom apámat zavarni. Elég, hogy anyu trash reality-t nyomat a tv-ben. Az ágyamra vágódva azon töprengek, hogy zaklassam-e a barátnőimet. De arra a következtetésre jutok, hogy még nincs annyira késő délután, hogy ráérjenek traccspartizni. A telefonom ennek ellenére megrezzen egy bejövő üzenettel, én pedig érte nyúlok.

szoboszlaidominik: Egész véletlenül nem vagy otthon, Angelika hercegnő?

angelikahartmann: Egész véletlenül... de? - küldöm el neki a szemöldökömet ráncolva.

szoboszlaidominik: nézz ki valamelyik ablakon az utcára.

Ágyamról felpattanva rögtön úgy teszek, ahogy kéri, hiszen az én ablakom az utcára néz, ott pedig megpillantom az ő autóját parkolni. Hirtelen nem is tudom, hogy mihez kezdjek.

szoboszlaidominik: Csak a cuccaimat vinném el. - ugrik fel egy újabb üzenet.

angelikahartmann: Oh... - írom neki, miközben kijövök a szobámból és elindulok lefelé.

Remélem, hogy érzi a csalódottságom ebből az üzenetből.

szoboszlaidominik: És nagyon szívesen csókolnálak egész délután...

Ettől az üzenettől aztán érzem, hogy pír szökik az arcomra, de ajkaim ugyanakkor széles mosolyra húzódnak. A nappaliba pillantva látom, hogy a helyzet változatlan.

- Beugrik egy barátom, légyszi ne legyetek fogyatékosok. - mondom a szüleimnek futólag, és a reagálásra esélyt sem adva indulok az előszobába, ahol ki is nyitom az ajtót.

Ott egy elégedetten vigyorgó Szoboszlai fogad.

- Szia. - lehelem neki mosolyogva.

Ezúttal tökéletesen beállított hajjal, normális utcai ruhában és elragadó illattal kiegészülve áll velem szemben.

- Szia. - húzza fel a szemöldökét érdeklődően.

- Bejössz? - kérdezem és arrébb állok az ajtóból, ő pedig bólint és kérdés nélkül jön beljebb.

Cipőit lerúgja, kabátja valószínűleg az autóban van, én pedig kicsit örülök, amiért nem kell kínosan marasztalnom, az persze kényelmetlenül érint, hogy a szüleim itthon vannak most.

- Itthon vannak a szüleim. - mondom neki halkan.

- Nem baj. - ránt vállat. - Bemutatkozzak nekik? - kérdezi csendesen, de még mindig mosolyogva és a hirtelen jött magabiztossága kicsit levesz a lábamról.