Celebrity Crush: Szoboszlai Dominik

17. Elalvás

DOMINIK

Angelika annyira aranyosan kér meg, hogy aludjak nála, hogy végül nem tudok nemet mondani neki, és az a szerencsém, hogy épp az egész kórházas incidens előtt zuhanyoztam, szóval nem zavar annyira hogy nincs nálam tiszta ruha. Az pedig még mindig egészen hihetetlenül hangzott, hogy mindazok ellenére, ami az utóbbi napokban történt velünk, szeret.

Vacsira rendeltünk kaját, majd pedig Angie szobájában néztünk random trash videókat a laptopján.

- Szeretnéd, hogy egyedül hagyjalak, amíg Szofival beszélsz? - kérdezi tőlem.

- Maradhatsz. - vonok vállat mosolyogva.

- Úgysem értenék semmit. - rázza meg a fejét szintén egy mosollyal. - A kamerába pedig nem hiszem, hogy integetnem kellene. Addig lemegyek és írok Lolának. - vonja össze szemöldökeit fájdalmasan, én pedig csak óvatosan bólintok.

Szofi önfeledten beszél arról, hogy mik történtek vele az oviban, én pedig nem győzöm kérdezgetni őt az elmondottak alapján. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ismét ilyen cserfesnek és felszabadultnak látom őt. Anya szinte egész idő alatt mellette ül, majd legnagyobb meglepetésemre apa is csatlakozik hozzájuk s egy idő után már hármasban maradunk, mikor Szofi megunja és visszamegy játszani. Kicsit olyan érzésem van, mintha az elmúlt hét meg sem történt volna.

- Hol vagy, Domi? - kérdezi anya egy fura mosollyal, s látom a szemein, hogy a hátteret kémleli, ismét, ahogyan tette elég sokszor a hívás alatt.

Be kellett volna állítanom egy random tengerpartos alibi hátteret, ami a kupit hivatott eltakarni. Nekem is jól jött volna, ha kicsit okosabb vagyok.

- Egy barátomnál. - rántok vállat.

Anyukám hitetlen mosolyra húzza ajkait. Természetesen elmondtam nekik még akkoriban, amikor megtörtént, hogy Fanni és én szakítottunk, de a körülményeket és Angelika személyét inkább elhallgattam. De a rólunk készült képről ők is tudtak, csak ettől volt millió nagyobb problémájuk nekik is a napokban.

- Nos, jól van. - vonja meg vállát ő is. - De ugye majd mesélsz róla? Ha te is úgy érzed? - kérdezi reménykedve.

Jaj, ez rohadt kínos.

- Igen, anyu, majd mesélek. Na, sziasztok. - búcsúzom sietősen, s tudom, hogy ezzel csak még jobban elárulom magam, de nagyon nem vagyok kész erre a beszélgetésre, főleg, hogy apám is jelen van, akitől pedig rohadtul nem hiányzik most semmilyen kioktatás a nőkkel kapcsolatban.

A telefonom képernyőjét lezárom, s ahogy visszatérek a valóságba, meghallom a finom zongorajátékot a földszintről és ajkaim halvány mosolyra húzódnak. Amikor Fannival összejöttem, azt hittem, hogy majd rohadt jól meg fogjuk egymást érteni, tekintve, hogy mindketten sportolók vagyunk. Illetve ő csak volt, vagy a fene tudja. De rohadtul nem értett meg; vele szemben pedig úgy éreztem, hogy Angelika tökéletesen megért, és én is őt, nos... többnyire. De a zongorához való hozzáállását tökéletesen értettem. Ha lett volna egy nagy udvarom, én is állandóan odakint gyakoroltam volna, mint ahogyan ő tette a szabadidejében a zongora mögött ülve.

Ágyáról felállva lassan körülnézek ismét a szobájában és ezúttal kicsit jobban szemügyre veszem az itt lévő dolgokat. Egyébként nincs semmi kínos dolog itt - a fehérneműs fiókjáról azért ez lehet nem mondható el. Az íróasztalához sétálva kinézek a már majdnem teljesen besötétedett utcára, majd nagy sóhajjal fordulok vissza és elhatározom, hogy inkább lemegyek a földszintre, de mielőtt megtehetném a szemeim megakadnak az asztalon heverő pár papíron. Jelentkezés a Moszkvai Zenei Konzervatóriumba. Wow. A lapok félig meddig ki vannak töltve, és a jövő szeptemberi félévre szólnak. Ezen kicsit ledöbbenek, mert sosem beszélt nekem erről.