Varjútollak [Hat Varjú novellák]

Cukorkóma

Nina Zenik szinte semmit nem tervez el előre, nincs egy megszokott rutinja, amit reggelente, vagy napközben követ. Egyvalamit kivéve: majdnem minden nap a közeli kávézóban indítja a reggelét pár gofri és egy kapucsínó társaságában. Na, meg persze ehhez a kettőhöz nagyon sokszor társul Matthias Helvar, a kávézó egyik dolgozója.

Ők ketten érdekes párost alkotnak, még akkor is, ha csak annyi kapcsolat van közöttük, hogy Nina rendel, Matthias pedig felszolgálja azt. Mindenki, aki a kávézóban dolgozik, tudja, hogy semmi közük egymáshoz, ég és föld a személyiségük, legalábbis abból, amit ők látnak belőle. Ha egyszerre vannak a kávézóban, akkor a dolgozók hallhatnak egy-két érdekes beszélgetést. Mondjuk nem is igazán lehet beszélgetésnek nevezni őket, hiszen jobbára csak szórakoznak egymással: Matthias megjegyzést tesz arra, hogy a gofri milyen egészségtelen, a szemét forgatja, amikor a lány kapucsínót rendel, Nina pedig még mindig nem tudja felfogni, hogyan tudja valaki meginni a kávéját feketén. Nem fér az eszébe, miért figyel a fiú arra, mit és mennyit eszik.

Nina mindössze annyit tud a másikról, hogy egy pár hónapja dolgozik a kávézóban, iskola mellett. Matthias pedig annyit tud a lányról, hogy szereti a gofri és a kapucsínó kombinációját, és egy nem olyan messze lévő középiskolába jár. Matthias egy másik városban él és tanul, viszont itt talált legközelebb munkát. Bármennyire is bánja néha, hogy sokszor kora reggel, máskor késő este kell hazautaznia, kezdi megszeretni – azt azonban még magának sem igazán vallotta be eddig, miért. Egyik-másik munkatársa előtt kezd nyilvánvalóvá válni a helyzet, de Matthias mindig tagadja, ha feljön a téma.

Most, hétfő reggel fél hétkor még üres a kávézó, csak Matthias és az egyik munkatársa, Dave, tevékenykedik a pult mögött. Mind a ketten fel-felpillantanak az órára, ami velük szemben, az ajtó fölött lóg. Egy kicsit mindig megkönnyebbülnek, amikor eltelik egy újabb perc, hiszen az azt jelenti, hamarosan megérkezik a következő műszak, ők pedig mehetnek haza. Matthias bármit megadna azért, hogy végre hazaérhessen, ha csak egy fél órára is, elvégre utána indulnia kell az első órájára.

Matthias abbahagyja a pohár törölgetését, és azonnal az ajtó felé fordul, amikor az kinyílik, megszólaltatva a fölé helyezett apró csengőt.

Nina Zenik belép a kávézóba; egy pillanatra megáll, hogy magába szívja a kávé illatát, ami átjárja a helyiséget. Becsukja maga mögött az ajtót, és mosolyogva közelít a pult felé. Matthias leteszi a kezében tartott poharat, majd két kezével a pultra támaszkodik. Így várja, hogy a lány odaérjen elé.

– Jó reggelt! – Nina mind a két fiúra rámosolyog, majd megáll a pult előtt, és felpillant a fekete táblára, ami Matthias mögött helyezkedik el, mintha az ajánlatokat figyelné. Pedig pontosan jól tudja, mit fog rendelni.

– Jó reggelt – a két fiú szinkronban köszön vissza. Matthias legszívesebben hozzátenni, hogy „Jól nézel ki", de ráharap a nyelvére, hogy megállítsa magát.

Semmi kedve nincs ahhoz, hogy nyilvánosan bókoljon a lánynak, az is épp elég, hogy egyáltalán meg akarja tenni; már a gondolat sem tetszik neki.

Viszont ez a tény nem változtat azon, hogy Nina valóban jól néz ki. Matthias megengedi magának, hogy egy gyors pillantást vessen rá: a lány vörös inget vett fel, aminek nem gombolta be a felső két gombját, keze a fekete farmernadrágjának zsebében pihen, lábára pedig fekete tornacipőt húzott. Vörösesbarna, hullámos haja kiengedve fekszik a vállán, vörösre festett ajkai pedig széles mosolyra húzódnak, ahogy tekintete találkozik Matthias szemével.

– Tetszik, amit látsz, Helvar? – Nina felvonja a szemöldökét.

– Arra várok, hogy rendelj, Zenik – Matthias sóhajt egy aprót, és reméli, hogy a lány ismét csak kötözködik vele, és nem volt ennyire feltűnő.