Legütősebb páros

3.rész

Az út további része csendesen és nyugisan telt... Mikor a birtokhoz értünk, már anyám sírva rohant elénk. Szorosan magához szorított és ezer féle módon elmondta, hogy mennyire aggódott. Ránéztem Alastorra, akit kicsit elszomorított.

-Anya, ő itt Alastor. Épp túrázott, amikor egymásba botlottunk. Gondoltam, ha már erre jár, akkor benézhetne egy kávéra.

-Lányom, illetlenség egy férfival kettesben sétálni, és megtiltottuk, hogy elhagyd a birtokot! Nem akarlak téged is elveszíteni!

-Ugyan anyám... Nővérem minden bizonnyal csak megint világgá akart menni, csak ezúttal később gondolja meg magát. Nem kell ennyire aggódnia. Házasítsa ki. Nem lesz vele annyi gondja. Úgy is már benne van a korban.

-Köszönöm a remek ötleteid, de ha nincs meg! -Fogja meg bosszúsan a homlokát. -De jöjjön beljebb Mrs...

-Sajnálom, de nincs igazán vezetéknevem... Hívjon csak Alastornak.

-Jól van, akkor kövessen. Ha már a lányom meghívta, illő volna vendégül látnom.

Leültünk a szalonban és a szolgák hoztak kávét. Letették a kannát az asztalra és mellé cukrot és tejet.

-És, miért nincs család neve? -Kérdezi anyám, de ahogy látom, nem ez az egyetlen kérdése.

-Tudja... Anyám nevelt, de egy szörnyeteg megölte. Akkor nyolc éves voltam, ezért nem emlékszem rá.

-És miből él?

-Rádióbemondó vagyok a közeli állomáson. Tudom, nem tűnik soknak, de meg lehet belőle élni bőségesen.

-És nem volna kedve megvárni a férjem? Nemsokára hazaér a vadászatból.

-Tudja nem hiszem... De még várok, hátha megérkezik... -A kis kihallgatás alatt megittam a kávém.

-Rendben, addig nem volna kedve megnézni a kertünk? Gyönyörű. -Nézek Alastorra. -Főleg ilyenkor este!

-Ha felajánlja, nem mondhatok nemet.

-Akkor anyám, ha megbocsát, most távoznánk. Állok fel.

-Nem, menjetek... Tényleg szép a kert, nyugodtan nézzétek meg.

-Köszönjük. -Fogom meg egy mosoly kíséretében anyám vállát.

Alastorra kimentünk a kertbe. Leülünk a kert végében egy padra és újra szóba kerül a fekete mágia.

-Tényleg, nem mutatod meg a könyvet? -Kérdi, mire egy csettintéssel lehozom a kezembe a könyvet.

-Ügyes... -Jegyzi meg. átadom neki a könyvet, majd végig húzza az ujjait a borítón. -Ez hozta meg a kedved... Szép. -Lapozza végig és felém fordul.

-Mi a baj?

-Csak mit szolnál, ha kipróbálnánk mit tudsz?

-Jó, csak előveszem a bábom. -Egy ujabb csettintéssel lehozom a bábom is.

-Nekem mindig nálam van. -Veszi elő a zsebéből.

-Hát igen, én már elég régem használtam...

-Akkor itt az ideje. Valahogy a közelébe férkőzni az egyiknek, hogy lásd szemtől szembe.

-Akkor gyere! -Fogom meg a kezét és elvezetem a ház mögé, ahova nehéz belátni és leülünk a padra. Elkezdem mozgatni a bábom, közben az elsőre gondolok. Mikor már látom őt, mintha valahonnan pont őt nézném, pedig a kert végében vagyunk, elkezdem irányítani a kert felé.

-Mit csinálsz Iza? -Kérdezi Alastor.
-Idehozom.

Fél perc múlva ott áll előttünk. Kinyitom a szemem és abbahagyom az irányítását.

-Kisasszony, hogy kerülök ide? -Eszmél fel.

-Nem tudom, egyszer csak idejött. -Mondom, közben észreveszem, hogy Alastor a babája köré teker egy cérnát, és amikor megrántja, a nő, mintha őt kötözték volna meg. Éppen megszólalna, amikor Alastor a bábja száját egy tűvel összekapcsolja.

-Na, mi legyen vele? -Néz rám.

-Nem tudom... Csinálj amit akarsz...

-Oké. Akkor... -Vesz elő egy tűt és elkezdi a baba felé vinni. Beleböki a vállába, mire a nő összehúzza a szemeit. Alastor erre egy betegebb arckifejezésre vált és elkezdi forgatni a tűt. Végig nézem a mozdulatait, ahogy tele böki a már síró nő babáját tűvel, majd kihúzza őket. Letekeri a babáról a kötelet és a szájából is a tűt, mire a nő fájdalmasan esik össze.

-Már érted? Látod, ahogy szenved és a tekintetével az életéért könyörög? -Húzza széles vigyorra a száját Alastor. -De a végső csapást te viszed be.

-És, hogy haljon meg?

-Találj ki valamit. -Ekkor kezembe veszem a babát és újra a nőre koncentrálok. A konyhába vezetem, ahol a kezébe vetetek egy kést. Újra levezetem az udvarra, de ezúttal egy sokkal kevésbé feltűnő helyen leültetem. A kést a combjába böketem vele és végig vágom azt. Majd a másiket is. Bele vágatom a gyomrába, majd alaposan megforgatom azt. Még belevágom mellette a talajba a kést, majd abbahagyom az irányítását.

-Mi lett vele?

-Pár perc és halott.

-Ügyes. Viszont most már el kell indulnom. Mit szolnál, ha máskor is eljönnék?

-Az remek lenne.

-Igen... -Állunk fel. Kikísérem a kapuig, majd elköszön és elmegy.

Minden hétvégén eljött és megöltünk valakit, hétköznaponként pedig a műsorát hallgattam. A szüleimmel egyre jobban megismerkedett. Néha elmentünk moziba, vacsorázni. Nagyon jó barátok lettünk, majd lassan több lett egy barátnál. Hiú ábránd, de hiszek benne, hogy lehet belőle valami.