Legütősebb páros

6.rész

Három év után, úgy döntök, kicsit lepihenek. Pontosan tartottam az irányt, de folyton harcokba ütköztem, amiknek hála rengeteget erősödtem, de vagy egy év hátrányt halmoztam fel. Egy nagy birodalom közepén álltam meg. Valami fura alak a királya. Azt mondják a városiak, akikkel találkoztam, hogy nem érdemes vele ujjat húzni, mert kegyetlen, és kiszámíthatatlan.

Hét évig éltem a vár alatti kis városban. Fejvadászatból éltem. Ha már ölök, legalább pénzt is kapjak érte. A környéken egyre jobb hírem lett, így egyre kevesebb gondom lett a napi bevétellel.

********

Épp a reggeli kávémat iszom, és a körözéseket olvasgatom, amikor kopognak az ajtón. Odalépek, és kinyitom azt. Egy kisfiú lép be rajta, és rémülten mögém rohan. Már csuknám be az ajtót, amikor egy csapat férfi ront be rajta.

-Miben segíthetek?

-Egy árvaházi szökevényt keresünk. -Nos igen... Itt is van árvaház, de nem olyan, mint a földön. Itt az utcáról összeszedik a csavargó gyerekeket, és ki képzik őket. Ez mind szép és jó, csak a cél, és a módja nem épp a megfelelő. Agyon kínozzák őket, és kiválogatják a húsz legjobbat, akiket eladnak nagyobb démonok mellé, a többit pedig megölik. Valamiért megsajnálom a fiút... Nem tudom, hisz már rég éreztem ilyet.

-Itt nincs semmi féle szökevény. Csak én vagyok itt, és a fiam.

-Azért átnézhetjük a lakást?

-Meg mit ne! Most menjenek innen, mert megbánják.

-Asszonyom, nyugodjon le. Csak a házat akarjuk átnézni.

-Én meg mondom tipli van! -Ordítok rájuk a démoni alakomban. Egyből inukba szállt a bátorságuk, és elrohantak. -Jól vagy? -Fordulok a fiú felé.

-Igen...

-Miért kergettek?

-Nem voltam a legjobb...

-Semmi baj... Mit szolnál, ha velem maradnál? Úgy is egyre több a meló, jól jön egy kis segítség. Meg azért itt jobban bánnék veled.

-Nem lehet. Bajba sodornálak. -Indulna ki az ajtón, de megállítom.

-Ha amiatt nem kerülnék bajba, mert démonokra és emberekre is vadászom, akkor még azt mondom oké, de ez kisebb bűn, mint átlógni az emberek világába.

-Akkor itt maradhatok?

-Persze! Gyere, csinálok reggelit!

-Köszönöm...

******

Ez után már ketten pengettük a húrt, a démoni lét hatalmas lantján. Rengeteg segítség volt, főleg a manipuláló képessége. Vele valamennyivel könnyebb volt. Nem csak a munka, de az élet is. Vissza adott valamit, amit Al halála után elvesztettem. Hogy van, akihez kötődhetek, és ő is hozzám. Olyan lett, mint a fiam... Vissza kaptam egy keveset az emberségemből.

Azamban ez az öröm sem tartott sokáig... Fél évvel később elterveztük, hogy elindulunk tovább, Pentagram város irányába. El is indultunk, csak az út elég rázós volt...

Épp egy nagy sivatagon kelünk át, amikor a távolban megpillantunk egy karavánt.

-Odamenjünk? -Kérdezi Will.

-Nem tudom... Bár odamehetünk.

-Oké! -Indul el a karaván irányába.

-De óvatosan. Nem biztos, hogy jó emberek.

-Jó, majd vigyázok!

Épp két homok hegy közt haladnak el, amikor a közelükbe érünk. Felfekszünk a homok dűne tetejére, és onnan nézzük őket.

-Szerintem oké. -Áll fel, miközben én még mindig árulkodó jeleket keresek. Hirtelen meglátok egy nőt, aki elugrik az egyik szerérről. A kezei össze vannak kötve és próbál megszökni, azonban az egyik katona leüti és visszadobja a szekérre. Gyorsan megfogom Will pólóját és vissza rántom magam mellé, de addigra már késő. Egy démon észrevette, és elindult felénk. -Ez most mire volt jó? -Kérdezi értetlenkedve.

-Nagy eséllyel fejvadászok, vagy emberkereskedők.

-Mi? De akkor...

-Észrevettek. Ennyivel nem tudunk ketten elbánni, és ha a dolgainkkal együtt menekülnénk, hamar elkapnának...

-De te vagy a leg erősebb démon, akit ismerek.

-Akkor sok démont nem ismersz még. -Simogatom meg a fejét. -Sokat kell még tanulnod.

-Akkor mi legyen?

-Te fuss el. Bújj el az egyik dűne mögé, és várj sötétedésig. Addig már csak két óra. Utána indulj el a tervezett irányba. Itt a térkép. -Nyomom a kezébe.

-De nem foglak itt hagyni!

-De muszáj lesz. Vagy mindketten, vagy csak az egyikünk.

-De...

-Te rád még több dolog vár. Légy jó, de ne túlzottan. Csak a pokolhoz méltóan. -Ölelem magamhoz.

-Én nem akarlak itt hagyni! -Bújik hozzám sírva.

-De muszáj. -Ölelem át. -Menj, és keresd meg Alastort. Mondd meg, hogy bajban vagyok.

-Jó...

Lassan elenged és elindul az ellenkező irányba. Hogy miért hoztam meg ezt a döntést? Van teleportáló képességem, de ahhoz nincs elég erőm. Miután Will elment, egy kis mágia segítségével eltüntettem a nyomait. Tényleg a szívem csücskévé vált ez a fiú.

-Hát te mit keresel itt? -Tornyosul felém a démonférfi.

-Csak eltévedtem. Tudja többen is voltunk, csak elmaradtam tőlük.

-Értem. Velünk nyugodtan jöhet, és majd Pentagramban megkeresheti a barátait. -Vigyorog rám.

Megköszönöm, mintha nem sejteném a céljukat, és lemegyek vele a karavánhoz. Lent egy férfi elkezd méregetni, majd kijelenti, hogy busás összeget kérhetnének értem. Megkötöznek, és beraknak az egy szekérbe. Éjszaka is haladunk még egy darabig, de amikor túl hideg lett az idő, megálltunk. Akkor egy ember odajött hozzám, és elkezdett kérdezősködni.

-Miért akartál átkelni a sivatagon?

-Mert Pentagramba akartam menni.

-És mi dolgod ott?

-Ott lakik a férjem...

-A férjed? -Vigyorodik el. -Ki a férjed?

-Alastor. -Erre a férfi szeme kikerekedett.

-A rádió démon? Biztos nem. -Neveti el magát.

-De. -Mondom halál nyugodtan, mire a férfi abba hagyja a nevetést. Egy szó nélkül visszavisz a szekérre és ott hagy.

-Mit mondott? Találtál valamit, amivel megnövelhetjük az árát?

-Igen, de még Pentagram elött le kell passzolnunk, mert még bajt hozhat ránk.

-Ezt hogy érted?

-A rádiódémon felesége... -Mondja, mire az emberrablók közé kisebb csend telepszik.

-Vele szemben nem lenne esélyünk... Adjuk el valami ellenségének és kész.

-Oké főnök.

Ez után csend lett a táborban. A démonok folyamatosan őrjáratoztak. Semmi esélyem sem lett volna elszökni. Az erőm meg még mindig nem tért vissza. Egyedül Will-ben bízhatok, hogy hoz segítséget.

******