Legütősebb páros

5.rész

Két év telt el. Al-al már férj és feleség vagyunk. Nagyon boldog vagyok. Mindenhova együtt megyünk és örülök, hogy vele lehetek. Nem gondoltam volna, hogy találok egy hozzám illő embert, akivel boldog lehetek.

Most éppen a nagybátyám vadászházába tartunk. Holnap tartanak egy vadászatot, aztán a szokásos mulatás. Már Alastorral tavaly is voltunk. Mint kiderült, az volt élete első vadászata, de nagyon élvezte, már csak azért is, mert ölhetett.

-Iza, mit szolnál, ha holnap te is eljönnél? Más nők is járnak. Szerintem neked is kikéne próbálnod.

-Nem. Én inkább maradok. Mostanában nem érzem jól magam.

-Jó... De ugye nincs komolyabb bajod? És eddig miért nem mondtad?

-Nem akartam, hogy emiatt otthon maradjunk...

-Miért is?

-Mert ismerlek. Majd pihenek a vadászházban, aztán jobb lesz.

-Jó, de ha holnap nem érzed jól magad, akkor maradok én is.

-Jó...

Hamar a házhoz... bocsánat. a kastélyhoz értünk. Kipakolták a bőröndjeinket, mi meg addig üdvözöltük a már ott levő vendégeket. Már elég késő volt, mire mindenki megérkezett, a férfiak pedig ittak egy pohárral a holnapi napra. Elég fáradt voltam, mire eljutottam az ágyig, ahol hamar elaludtam Alastor jelenléte és a fáradtságom miatt.

Másnap Alastor egy csókkal ébresztett. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, majd felöltöztem. Alastor vagy ezerszer megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mire én mindig csak igent válaszoltam. Pedig nem voltam valami jól, csak nem akartam elrontani a napját. Miután elmentek, visszafeküdtem az ágyba. Az egész délelőttöt átaludtam.

Mikor lemegyek, anya jön velem szembe.

-Kislányom jól vagy?

-Igen.

-Ne hazudj. Az anyád vagyok, megérzem.

-Jó... Az utóbbi napokban nem éreztem jól magam...

-És Alastor így is elhozott? -Mondja kissé megbotránkoztatva.

-Nem mondtam el neki, hogy ne rontjam el a jókedvét.

-Nem mondtad el neki...

-Igen...

-Jól van, de azért nézz el egy orvoshoz.

-Jó...

-Vitetek fel a szobádba ételt, meg orvosságot, addig pihenj. Még sokára érnek haza a férfiak.

-Köszönöm... -Fordulok meg és visszamegyek a szobánkba.

*****

Két óra múlva kintről nagy hangzavar szűrődik be. Kinézek az udvarra és látom, hogy kint állnak a lovak, amikkel elmentek. Lefutok a földszintre. Az ajtón hoznak befelé egy fehér lepedővel letakart hordágyat. Közelebb megyek, de nem látom Al-t, ezért furcsa borzongás fogott el. Közelebb megyek, de anyámék minden áron megpróbálnak visszatartani.

-Lányom, figyelj. Nyugodj meg és mindent elmondok, csak...

-Ugye nem... -Nézek ijedten és megpróbálok minél közelebb jutni. Könnyekkel teli szemekkel emelem fel a fehér kendőt, és meglátom Alastor véres és fehér arcát. Akkor valami megtört bennem. Zokogva rogytam össze a hideg padlón. Néhány ember felállított és felvittek a szobámba. Megállás nélkül zokogtam... Mérhetetlen fájdalom volt, szembesülni azzal, hogy akit a világon legjobban szerettem, nincs többé.

*****

Másnap az ünnepség elmaradt. Haza akartam menni, de anyámék azt mondták, inkább menjek velük. Nehogy bajom essen. De éreztem, hogy innentől nincs jövőm.

******

Negyvenat év telt el. Alastor temetése után csak a monoton hétköznapok maradtak, amiket már nem fényesíthetett ki senki. Teljesen felemésztett a tudat, hogy ha akkor elmondom az igazat, hogy még mindig nem éreztem jól magam, talán még velem lehetne. Az én hibám volt a halála..

Ezalatt az idő alatt rengeteget változtam. Egy őrült gyilkos lettem... Az eddiginél is nagyobb élvezetté vált a gyilkolás. Hogy láthatom, hogy nem csak nekem vannak fájdalmaim... Rengeteg embert megöltem. Szinte mindenkit, aki eddig fontos volt nekem. Bocsánat.. Mindenkit. Nem is értem miért nem lettem öngyilkos... Talán azért mert nem tudtam pontosan a halál utáni lét mivoltát, így élveztem amíg lehetett. Egyedül jártam a világot, és áldozatokat keresve töltöttem életem utolsó éveim, mindaddig, amíg le nem buktam. A bíróság halálra ítélt és az egész világon elterjedt a nevem. 1453 ember halálát okoztam szerintük, de nem vagyok benne biztos, mert ötven után nem számoltam. Amikor kijelentettem ezt, mindenki olyan furcsa arcot vágott... Nem is értem miért. XD

Két nap cella fogság után megöltem a cellatársam, majd át tettek egy külön zárkába. Majd három nap múlva villanyosszékbe ültettek.

******

Egy furcsa helyen térek magamhoz. A földön ülök. Körül nézek és egy furcsa sötét helyen vagyok. Mindenütt furcsa alakok mászkálnak. A pokolban vagyok... Felállok, körülnézek, amikor meglátom magam az egyik tükörben. Eddig észre sem vettem, de olyan, mintha egy porcelán báb lennék. Az arcom porcelánból van, illetve ugyanúgy néz ki. És újra fiatal, harmincas éveiben járó nőként nézek ki. Ugyanúgy érzem az anyagok felületét, semmiben sem másabb, csak kinézetre olyan... Eddig sem voltam valami barna, de most már tényleg fal fehér vagyok. A fejem tetején pedig ott ékeskedik két szarv... Ki „gyönyörködöm" magam és elindulok körülnézni. Kis idő után eszembe jut, hogy Al-nak is itt kell lennie valahol. Szóval nekiálltam utána kérdezni.

-Jónapot, nem ismer egy Alastor White nevezetű személyt? Úgy ötven éve jött ide. -Kérdezek meg egy furcsa sebhelyes arcú alakot.

-A rádiódémonról beszél? Lucifert szolgálja. Amolyan végrehajtó.

-Értem... És valahogy nem juthatok oda?

-De. Menjen egyenesen abba az irányba, -mutat el egy nagy hegy felé -Úgy másfél év az út. Nagyon a pokol szélére jutottál.

-Jó, köszönöm.