Csak Ő létezik | Adam Driver

1. fejezet

 Most, ebben a percben végtelenül boldog vagyok, hogy azok a távoli emlékek, azok a fantasztikus pillantok leperegnek a szemem előtt... Minden tett és minden szó az eszembe jutott, ami ide vezetett... Az érzések végigfutnak rajtam és csak mérhetetlen hálát érzek, miközben nézem azt a filmet, amiben mi vagyunk a főszereplők... 

 2016. június 06.

Hajnalban, a vekker berregésére full kialvatlanul ébredtem. Egy pillanatra nem is ugrott be, hogy miért is érzem magamat egy nagy adag mosott szarnak de ahogy az agyam értelmet keresett és talált, rögtön leesett, hogy az egész éjjelt a gyönyörű karton táblámra szántam és roppant nagy szakértelemmel készítettem el. A helyesírást többször ellenőriztem és gondosan rajzoltam rá a hatalmas betűket, hogy messziről is pont olyan jól lehessen látni, mintha közel állna hozzám. A forróság az arcomba gyűlt, ahogy arra gondoltam, hogy most ennyire közel létezik hozzám. Egy városban vagyunk, nem pedig egy fél világ választ el tőle. Gyorsan ittam pár kortyot és izgatottan szedelőzködtem. A huszonkét éves feszes fenekemre felrángattam a szűk farmeromat és egy ahhoz passzoló toppot és farmerkabátot kaptam magamra, majd egy kisebb fürdőszobai kitérő után, már a hónom alatt a táskámmal, a számba kocsikulccsal egyensúlyoztam féllábon a Converse cipőmmel szórakozva. Talán egyszerűbb lenne ha leülnék de most egy zabszem, annyi sem fér a fenekembe, annyira izgatott és halálra rémült vagyok! Végre ma láthatom... Igen! Ma eljött az én időm! Ha kapok tőle egy mosolyt, az életem értelmet nyert!

Orkánszerűen elviharoztam a kihalt Staten Island-i otthonomból, amiben rajtam kívül csak mosolygós emberekről készült bekeretezett képek éltek és hajnalok hajnalán, a két perc autókázás alatt, pont meghallgattam teljes hangerővel a „please Mr. Kennedy"-t, amit akárhányszor játszok le, mindig az jár a fejembe, hogy „ez meg mi a faszom?" és közben könnyesre nevetem magam, mert hát ő ilyennek állítja be magát. Egy különcnek, aki egy másik univerzumban is az lenne. De vajon igazából is ilyen?

Már kopogtam a legjobb barátnőm ajtaján, aki köntösben és kávéval a kezében, kócosan nyitotta az ajtót.

– Esküszöm, hogy te beteg vagy, Olive Green! – jelentette ki és az ajtót tárva-nyitva hagyván, elcsoszogott a nyuszifüles papucsában.

– Istenem Sabrina! Hogyhogy nem vagy még készen??? El fogunk késni!

– Mégis honnan? – hördült fel értetlenül és a szálkásan sovány teste befeszült.

– Azt akarom, hogy mi legyünk az elsők, hogy a legeslegelső sorban tudjunk állni! – magyaráztam neki nagy hévvel, mosollyal az arcomon.

– Azt vágod, hogy itt nincs olyan, hogy sor? Csak odaállsz és bámulsz. Nem kell hozzá diploma...

– Jajj, te ezt nem értheted... – nevettem és ő tényleg nem értette. Csak merő szívességből jön el velem, csak azért, hogy közönség előtt tudjak bolondot csinálni magamból. Tuti lefog kamerázni és a felvételt felteszi a Youtube-ra, hogy jól megszívasson azért, amiért akarata ellenére elrángattam erre a kis bulira.

Fel-alá járkáltam és ezzel sikerült annyira idegesítenem, hogy magához képest hamar felöltözött és elindultunk az autómmal. Barátságunk egészen általános iskolás korunkra vezethető vissza, így jól tudja, hogy milyen vagyok ha valamit a fejembe veszek és ez most sincs másképp. Mekkora ötlet már a szálloda elé az utcára, kiállni egy táblával a kezembe és várni rá egész nap? Biztos nem gondolt erre még pár fangirl, akik konkrétan oda is bútoroztak. Aha, biztos. A fórumon, ahol olvastam, hogy ebben a Manhattan-i szállodába fog lakni a filmforgatás alatt, na azt sem sokan olvasták. Á nem, csak olyan százan.