Csak Ő létezik | Adam Driver

33. fejezet

Pár óra múlva már otthon fetrengtem a jéghideg ágyamban, mikor csörgött a mobilom.

Tudtam, hogy ő lesz az és kapkodva vettem fel.

– Szia! – szóltam bele, mire egy megkönnyebbült sóhajtást kaptam a vonal túl oldalán.

– Szia Oli! Azt hittem, hogy végül nem fogod felvenni...

– Nem is kellett volna de ha már, csak az én kedvemért százmillió ember előtt hülyét csináltál magadból akkor ez a minimum Tőlem! – közöltem vele incselkedve és a hangomon biztosan lehetett hallani a vidámságot és a boldogságot.

Ezen elnevette magát és olyan jó volt ezt hallani. Úgy beszélünk egymással mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára beszéltünk.

– Nem érdekel ha hülyének tartanak, ez a színészkedés lényege és egyébként is csak Te érdekelsz. Istenem, annyira hiányzol...

– Nekem is hiányzol. Minden egyes nap. – halkult el a hangom és nem akartam neki többet mondani.

– Tudod, hogy ide költöztünk, ugye? – kérdezett vissza, amitől rögtön belém állt az ideg.

– Hová ide? – találtam meg gyorsan a döbbent hangomat.

– Brooklyn Heights negyedébe. – közölte legalább úgy ezt a hírt velem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Felszisszentem mert tudtam jól, hogy az alig egy óra autóval a dugóban. Dugó nélkül pedig harminc perc. Rögtön be is vizualizáltam, hogy teljesen véletlenül összefutunk az utcán vagy rosszabb a családjával. Jézusom. Vagy bejön az edzőterembe minden nap! Ettől teljesen lefehéredtem.

– Találkozhatnánk! – folytatta bizonytalanul, amitől összeszorult a szívem. – Mit szólsz?

– Nem, Adam! Ne kínozz ezzel. Nem találkozhatunk... Ha holnaptól nem is lesznek paparazzók a házadnál akkor sem. És pont múltkor láttam egy képet rólad, Moose-sal a havas utcán sétáltattad... 

– Igen lehet, de...

– Nincs de! Ha magad miatt nem is aggódsz, akkor légyszíves gondolj Rám! Bárki lefotóz Veled és Én leszek a szemét ribanc az újságokban, meg az interneten. Akár igaz ez, akár nem... Ezt te sem akarhatod!

Csöndbe burkolózott és hallottam, hogy befeszült. Átrágta a dolgokat és tudta, hogy igazam van.

– Hallottam, hogy egyre több a vendéged. – mondta halkan és reményvesztetten témát váltott.

– Igen, nagyon élvezem. Hálás vagyok, hogy gyakornok lehetek, sok kapcsolatot építek ki és ha minden jól megy hamarosan saját lábamra állhatok... Szeretnék nyitni egy saját helyet! Egy termet...

– Örülök neki, jól hangzik. És mi lesz a neve?

Ezen elnevettem magam mert még nem tudtam választani. Nincs még meg az igazi.

– Lövésem sincs! – ezen ő is elmosolyodott.

– Majd találsz valami jót! Ne aggódj! – mondta kedvesen és a háta mögül mintha Robert hangját hallottam volna. – Most mennem kell de bármikor hívhatsz, rendben? Nem zavarsz sosem! Kérlek, hívj majd vagy írj néha, hogy tudjam minden rendben van... – lett egyre szomorúbb. – Mond ezt, még ha végül nem is fogsz keresni...

– Ez kinek lenne jó, Adam? Csak fájdítanánk egymás szívét... Jól vagyok! És te is jól vagy mert gyermeked született.

– Fiú lett... – nyögte ki fájdalommal a hangjában, mégis mérhetetlen büszkeséget éreztem felőle.

– Gratulálok! – válaszoltam pont ugyanannyi fájdalommal de támogatással ejtettem ki ezt az egy szót.

Ezután újra hallottam Robi hangját, aztán Adam elköszönt és nekem csak egy sziára futotta az erőmből. Miután megszakadt a vonal csak sírtam és üvölteni tudtam volna szívszaggató fájdalomtól, amit éreztem.