Csak Ő létezik | Adam Driver

12. fejezet

– Nem muszáj ám itt ülnöd, ha nem vagy éhes... – bökte ki végül, mert talán zavartam.

– Nem, jó itt is... De ha zavarlak akkor inkább arrébb megyek...

Ajánlottam fel ügyetlenül és mozdultam is, de ő gondolkodás nélkül rávágta:

– Nem zavarsz! – amitől én, a seggemen maradtam, ő meg nyugodt hangon folytatta. – Csak az elmúlt pár hétben elszoktam már a társaságtól.

– Komolyan? Nem szoktál, őőő vendégeket fogadni? – kérdeztem és sikerült a legfélreérthettőbben fogalmaznom.

– Nem, van feleségem. – válaszolta és egyáltalán nem akadt fenn a hülye kérdésemen, én pedig nem akartam magyarázkodni, hogy csak tényleg a sima vendégekre gondoltam, nem pedig a kurvákra... De legalább végre beszélgetünk, még ha a téma sajnos a felesége, akiről természetesen tudtam. Bólogatni kezdtem, amivel nyugtáztam a tényt.

– De most miért nincs itt? Szép, hogy ilyen megértő a munkáddal kapcsolatban, hogy ilyen sokat kell távol lenned tőle...

Adam megvonta a vállát, ahogy érdektelenül nyitotta a száját.

– Neki is van élete Los Angelesben, nem követhet mindig, mindenhová, meg hát, két hete értünk haza az utazgatással egybekötött forgatásról és Cannes után már elfáradt. Egy ideig mindenki megértő de ez a foglalkozás nem támogatja a hosszú távú normális kapcsolatokat... – halkult el és szomorúnak tűnt, mintha kiábrándult lenne... Csak nem a színészkedésből lett elege?

– De hát szereted ezt csinálni, vagy nem? – kérdeztem mint valami idióta laikus. Ő ezen már majdnem elmosolyodott és büszkeség volt benne.

– Szeretem és jó is vagyok benne, legalább is azt mondják... De ezt te, honnan is tudhatnád? – tette fel a költői kérdést kötekedő hangnemben, amin simán csak elnevettem magam.

– Te sem nézted meg azokat a filmeket!

– Ez azért egészen más... és egyet a közelmúltban megnéztem. – kontrázott rá mint egy gyerek.

– Remélem SW7-t!  – és tényleg őszintén reménykedtem.

– Igen azt, miért?

– Huhh, szerencse, hogy ez igaz volt... Nem szeretem az egész franchise-t de...

– Komolyan? Milyen rajongó vagy te? – szólt közbe csipkelődve és láttam, hogy élvezettel csinálja.

– Hát, azt már az előbb tisztáztuk... – forgattam meg a szemem és folytattam. – de amikor hallottam, hogy te rá vetted magad, akkor nekem is látnom kellett.

– És?

– Hát, untam ezért aztán belepörgettem és csak a te jeleneteidet néztem végig de az meg annyira kínszenvedés volt... mármint nem miattad!

– Hanem? – szívta tovább a véremet.

– Ááá, miért kérdezel ilyeneket? – elégeltem meg a kínzást.

– Jó nézni, ahogy kínos helyzetekbe sodrod magad! 

– Csak előtted. Csak... 

– Szóval? – vágott újra a szavamba sürgetve.

– A hangod torzítva volt és majdnem végig maszk volt rajtad. Persze, te kihoztad a legtöbbet a szerepből, ne aggódj! És a kritikákat olvasva más is így érzett... de az most jobban izgat, hogy végül te mit szóltál hozzá?

– Először is nem aggódtam... – szólt be újra és a szája széle pimaszul felfelé görbült.