Csak Ő létezik | Adam Driver

39. fejezet

Már léptem be az ajtón, amikor láttam, hogy az autó elmegy Adammel együtt. Az arckifejezésem a pánikot sugallta és ezt Robert is észrevette.

– Ne aggódj! Csak tesz egy kört a tömb körül, a biztonság kedvéért... De egyébként, bárkit lefizettek, aki Adamet lekapja valami kényes helyzetben... – és ördögi fény csillant a szemében, ahogy megigazgatta a szemüvegét. – Tudod, még sehol sem jött le hírnek, hogy gyermeke született volna és ezt még akár évekig is el tudom intézni... Bár a Disney néha megnehezíti a dolgomat. – magyarázta miközben beljebb húzott.

A szememet törölgetve néztem körbe és elég színvonalasnak tűnt ez a kis sorlakás de még dobozok voltak mindenhol.

– Még nem volt időm kipakolni...  – adott gyorsan magyarázatot a kupira.

– Rossz lehetett otthagyni mindent, amit ismertél. – suttogtam neki, mire csodálkozni kezdett.

– Nem dehogy! Így sem voltam Los Angelesben többet mint mostanában leszek. – nevetett. – Barátaim itt is vannak és Anyám meg már nyugdíjas, így sose ér rá. – legyintett egyet.

Világos konyha, legalább két háló, nappali előszoba és talán még gardrobe is volt.

– Adam néha itt szokott aludni. Nem furcsa, hogy átjön... Szóval, ezzel nem okoztál gondot. Rendben?

– Jó de tényleg sajnálom... – ültem le a kanapéjára és a tenyereimbe temettem az arcomat.

– Iszol valamit? – kérdezte miután elsétált a bárszekrényhez. – Ne! Ne is válaszolj! Persze, hogy iszol... Igaz, korán van még de kit izgat... Mára mindenki szabadságot vett ki! – kezdett el a semmiről beszélni, mert talán nem tudott mit kezdeni egy síró nő látványával.

– Köszönöm Robi. – mondtam neki, amitől az arcán átsuhant valami érzelem de Ő újra csak legyintett egyet.

Adam ekkor nyitotta az ajtót és lépett be rajta nagy lendülettel. Ahogy leült mellém, Robert adott az ő kezébe is egy italt majd a foteljába ült le és sóhajtott egyet.

Csendben elkezdtük inni és már az első korty után éreztem a nyelőcsövemben a borzongást, ami utána a hátamon is végigfutott. Éhgyomorra ilyen erős piát inni, nem túl okos dolog, ezért természetesen egy húzóra lehajtottam és rögtön fejbe is vert.

– Mit forgatsz most? – kérdeztem, miután letettem a poharat és újra a karjaiba zárt.

– Egy izgalmas krimit. Tudod mi az a Ku-Klux-Klán, ugye?

Bólogattam, ő meg erre nagyjából elmesélte miről fog szólni a film. A legizgalmasabb infó az a tény volt, hogy a filmbéli partnere Denzel Washington fia.

Adam és Robert sztorizott nekem, hogy jobb kedvre derítsenek mert még lövésük sem volt, hogy mi a bajom de ahogy leért a pia és egyre felszabadultam lettem, úgy törtek rám újra és újra a szomorúság hullámai, ami ilyenkor szerintem teljesen normális reakció.

– Sabrina meghalt az éjjel. – nyögtem ki a legváratlanabb pillanatban, ami agyon is nyomta az épp aktuális témát.

Adam erősebben szorított magához, Robert meg egy halk káromkodást morzsolt el de egyikük sem kérdezett vissza, csak várták, hogy folytassam.

– Hazafelé jött a metrón. – gördült le egy újabb könnycseppem, miközben buktak ki a szavak a számon. – Megkéselték. – majd még egy csepp hullt alá. – Ő olyan törékeny... volt... és csak Ő van... volt nekem. – néztem Adamra, aki most olyan volt mint a tükörképem... csak a végtelen fájdalmat láttam az arcán.

– Úgy sajnálom! – suttogta és óvó karjai között kissé megnyugodtam. Bár így ölelne mostantól életem végéig. Néztem magam elé és még mindig nem bírtam felfogni. Olyan mintha ez, valaki mással történne meg. Nem velem. Nem velünk.

– Múlt hónapban volt a premiere... Annyit dolgozott rajta... bár láthattad volna, hogy milyen szép volt... – magyaráztam, miközben Adam mellkasát kezdtem simogatni, mire Robi hirtelen megköszörülte a torkát majd felsóhajtott.