Magánnyomozók | Kakashi ff ✔︎

9.

Sietnem kellett, ha nem győzöm le időben Kankurot, Gaara elfog menekülni. Azt pedig nem hagyhatom! A golyó nem hatott ellene, de azt tudom, hogy az arcáról kell leszednem azokat a lila valamiket.

Nagyon gyors volt, de az volt az egyetlen szerencsém, hogy nem volt valami okos. Valószínű Gaara miatt volt ez is. Ész nélkül támadott rám és ahol csak tudott megsebzett. Az ujjai hegyén megvoltak erősítve a körmök, amik szinte már pengék voltak. Kis karcolásokat vágott, de elég sokat. Nem veszélyeztetett az elvérzés lehetősége, de így is elég sok vért vesztettem, ami miatt egyre csak gyengültem. Ez pedig ha nem lett volna elég, még a bal szemem is sikerült megsebesítenie, így azzal már nem biztos, hogy fogok többet látni. Ezek a sérülések jelenleg nem érdekeltek, csak az, hogy végre legyőzzem.

Végül megpróbáltam közelebb kerülni hozzá. Lassan sikerült is, pedig nagyon szorított az idő. Nem sikerült hárítanom minden támadását, de azok amik találtak nem voltak vészesek. Egy olyan ütés kellett ami kicsit megbénítja, legalábbis addig amíg le nem szedem róla azokat amiktől ilyen erős.

Az öklöm pont egy olyan pontot talált el rajta amitől megbénult egy pillanatra. Leterítettem a földre, és miután már nem maradt abból a lila valamiből az arcán, az ereje elhagyta.

Felálltam, majd egy pisztolyt előkapva bele lőttem, csak azért, hogy biztos legyek benne, többet nem kel fel.

Egy percet sem késlekedtem, rohantam is, hogy megkeressem Gaarat. Arra mentem amerre Ő ment és hála az égnek, nem össze-vissza ágazó folyosók voltak, mert csak egy irányba tudott menni. Reméltem, hogy nem jutott még ki az épületből, és igazam is lett.

Miután már olyan részére értem az épületnek ahol már teljesen elvesztettem volna a nyomát, megláttam. Kétségbe esetten menekült, a túszával együtt. Mikor megpillantott felvett egy nem olyan félelmet sugárzó arcot.

- Azt hittem meghaltál... Na mindegy. - vont vállat a vörös hajú, majd megint futásnak eredt, de ezúttal a szőke nélkül. Azonnal utána indultam, és egy jó ideig tudtam is követni, csakhogy gyorsan futott és mire a kórház kijáratához értem addigra már eltűnt. Elkáromkodtam magam, majd vissza indultam a szőkéhez.

Nem hiszem el, hogy még egy ilyen kis bűnözőt se vagyok képes elkapni... A főnök dühös lesz? Nem, az nem érdekel... Hanem Harumi...

Gyorsan eloldoztam a szőkét, aki hálálkodva követett engem a kijárat felé. Kint már várt pár rendőr, akiknek át is adtam Deidarát, hogy majd kikérdezzék.

Tőlem is kérdeztek volna pár dolgot, de én csak otthagytam őket, hogy majd később elmondok mindent.

Fáradtan mentem be Harumihoz. Ott feküdt a hófehér kórházi ágyon és mélyen aludt. Az arca most nyugodt volt, a közelemben mindig dühös vagy feszült, így nem látom sokat ilyen nyugodtan. Csak néztem ahogy aludt, hallgattam ahogy halkan vette a levegőt és csak vártam...

Harumi szemszög:

Kezdtem ébredezni, de a szemem még mindig nem tudtam kinyitni. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Mindenem fájt és megmozdulni is alig tudtam, majd megpróbáltam kinyitni a szemem, ami ezúttal sikerrel járt.

A hirtelen fény miatt, egy kis hunyorgás után pedig megpillantottam az ágyam mellett ülő Kakashit. Minden fehér volt és fertőtlenítő szag volt, ebből következtetve pedig minden bizonnyal kórházban vagyok.

- Kakashi... - szóltam a mellettem ülőnek, aki lehajtott fejjel ült addig, ameddig meg nem hallotta a hangom.

- Harumi! Jól vagy? - aggódó tekintete mindent elárult, nem csak fájdalmat, de tényleg aggódott értem. De miért csinálja még mindig, ha látja, hogy nem ér el vele nálam semmit?

- Jól vagyok, nyugi... - felültem, de a sérüléseim még mindig iszonyatosan fájtak.
- Figyelj... Sajnálom, hogy ilyen bunkó vagyok veled. - mondtam lesütött szemmel, Kakashi pedig csak mosolygott egyet.

- Semmi baj.

- De van! Te mindig kedves vagy én meg... - most jöttem rá csak milyen ellenséges is voltam vele. Most, hogy megmentett, kezdem érezni a szavaim súlyát és már tudom, hogy kettőnk közül az Ő lelke van jobban terhelve. Ő mindig segíteni próbált rajtam, de én csak eltaszítottam.

Már egy kis könnycsepp is utat tört magának és, hogy a mellettem ülő ne vegye észre el fordítottam a fejem. Kakashi csak mosolyogva fordított magával szembe az államnál fogva. Keserves arccal néztem rá, Ő pedig csak szélesen mosolygott rám. A kis könnycseppeimből, már hangos sírás lett. Kakashit megölelve sírtam tovább a vállába temetve az arcom. A hátam simogatta, hogy enyhítse a fájdalmam.

Most is csak segíteni próbál, én meg mást sem csinálok csak sírok. Megint csak rajtam segít, és Ő segítség nélkül marad. Valamit én is akarok tenni, hogy ne legyen egyedül.

A sírás abba maradt és a könnyeim letörölve eltávolodtam Kakashitól és a szemébe néztem.

- Te mindig csak segítesz nekem... Én is segíteni akarok neked! - végig mosolyogva nézett rám és nem szólt semmit.

- Nekem már az is segít, ha itt vagy velem...

Sziasztok!
Egy nagyon picurka késéssel, de itt az új rész😅
Csak én érzem, hogy ezek a részek egyre rövidebbek? 🤔
Na de mindegy is, azért remélem élvezitek és tetszik😁

Egyébként tervezek egy új kakashi x oc könyvet, de nem ígérem, hogy hamarosan kint lesz, mert egyenlőre csak az alap történet van meg a fejemben😅
Viszont megpróbálok valamit össze hozni, úgyhogy mire ezt a könyvet befejezem, addigra biztos kint lesz az új könyv, sőt, szerintem sokkal előbb is, de egyenlőre nem ígérhetek semmit

Köszönöm hogy elolvastad💕