Magánnyomozók | Kakashi ff ✔︎

29. (Vége)

(Mint azt már említettem, JÓ VÉGE LESZ! Mielőtt valaki újra elő kapná a bicskáját :D És ezt a részt kivételesen E/3-ban írom meg ) 

Madara jóval Harumiék előtt járt, Ők pedig fáradhatatlanul futottak utána. Egyik hosszú, és kihalt folyosó követte a másikat. Harumi már úgy érezte nem bír tovább futni, és mintha a folyosók soha nem fogynának el. De amint kiértek a hűvös éjszakába, nem a megkönnyebbülés, hanem inkább az eddiginél is nagyobb nyugtalanság lett úrrá rajtuk. Az épületet fenyvesek vették körül, és a növényzeten kívül csak egy idevezető régi autóút volt.
Látták ahogy Madara berohan a növények takarásába, Harumi pedig nem habozott. Már rohant is volna fejvesztve, de Kakashi vissza rántotta.

- Mit csinálsz?! El fog szökni! – szólt rá, aggódommal az arcán. Ez lenne a tökéletes alkalom, hogy egyszer, s mindenkorra leszámoljanak Madarával, és nem akarta hagyni, hogy újra megszökjön. Kakashi viszont egy pillanatra sem engedte el a csuklóját, végig a bozótoson volt a szeme, ahol Madara az előbb eltűnt.

- Nem fog – mondta halkan, Harumi pedig értetlen arccal fürkészte a tekintetét. - Már Ő se látja értelmét több menekülésnek. – Harumi továbbra sem értette az előző kijelentést, sem azt, hogy Kakashi ezt miből szűrte le.

- Jó, de akkor miért nem száll szembe velünk? – értetlenkedett tovább.

- Mert úgy látszik van terve – magyarázta meg -, és ha utána mész, akkor valószínűleg a kezére játszol – nézett a végén Harumira, akinek az arcáról az előbbi kérdőjelek eltűntek, és újra eltökéltséget sugárzott.

- Tehát vadászik ránk – jegyezte meg, amire Kakashi bólintott. - Akkor az úton megyünk – indult meg, Kakashival a nyomában. A széles út közepén haladtak, lassan, figyelve minden apró hangra. Mindketten előkaptak, és betöltöttek egy fegyvert.

Valószínű, hogy Madara is belátta, hogy át látnak rajta, így nem tartott sokáig, amire újra Harumiék szeme elé került.

- Úgy tűnik, nem fogtok utánam jönni – jegyezte meg egy fél mosollyal, miután kilépett az útra, megtartva a tisztes távolságot Harumiéktól. Rögtön rá szegezték a fegyverüket, de Madara egy pillanatra se mutatott félelmet.

- Akkor viszont... – hallottak meg egy ismerős hangot a hátuk mögül – Nekem is ideje elő jönnöm. – Kakashi ahogy megpillantotta a számára ismerős alakot, a hidegvére egy pillanatra mintha megszűnt volna. Harumi is lassan hátra fordult, majd szeme elé tárult a férfi sebes arca, és a vöröslő szeme.

- Obito... – suttogta maga elé Kakashi. - De te nem meghaltál? – kérdezte úgy, hogy már az előbb említett is hallja. Kakashi szemében mintha egy kis fájdalom is megjelent volna, ahogy nézte az ismerős arcot.

- Meglepetés – tárta szét a kezét gúnyosan -, mégis élek, te viszont nem sokáig fogsz – komolyodott el a végére. Harumi csak a szemét járatta kettejük között.

- Mindenki azt hitte meghaltál, és én nem tudtam... – kezdte megbánó, fájdalmas hangon, de Obito rögtön félbe szakította.

- A múlt az múlt marad, Kakashi. Azon már nem tudsz változtatni. Rin halott, ez tény – vetett gyilkos pillantást Kakashira, amint kimondta a lány nevét.

- Ki az a Rin? – szólt közbe Harumi.

- Mindegy – próbálta terelni a témát, de Obito ezt sem hagyta meg neki.

- Gyerünk! Mondd csak el neki, hogy mit tettél! De valószínű nem lesz új neki, hogy nem vagy képes megvédeni senkit! – kiáltotta feldühödve, gúnyos hangnemben. Kakashi tekintete Obitoról a földre tévedt, és egy hang se jött ki a száján.