Magánnyomozók | Kakashi ff ✔︎

28.

Lefagyva bámultam Kabuto holttestét, teljesen megfeletkezve Madaráról. Továbbra is rám tartotta a fegyvert, bár tudtam, hogy nem szándékozik lelőni.
Megint meghalt valaki, és csak is miattam...

- Hidd el, nem akart neked segíteni! – Madara még mindig az indulatai miatt ordibálva szólt hozzám. Azonnal rá kaptam a tekintetem és gyűlölködve vetettem rá értetlen pillantásokat.

- És ezt mégis honnan veszed? – kérdeztem vissza, remegő hangon. Lenézve a kezeimre, láttam, hogy remegtek. De nem is félek! Akkor mitől?

- Mert Ő akarta megölni Kakashit – váltott egyel halkabb hangra. Kikerekedett szemekkel bámultam, Ő viszont kárörvendően mosolygott vissza rám.
- Azért lőttem le, mert később csak problémát okozott volna. – Lenézve az élettelen testére, nem is akartam elhinni, hogy képes lett volna megölni, bármelyik pillanatban.
Az érzelmeim összezavarodva vívtak harcot egymással, hatalmas kételyeket keltve bennem. Zavartan pillantottam Madarára, aki lassan leengedte a fegyverét, és apró, kimért léptekkel közeledni kezdett.

- Még mindig nem érted? – kérdezte az arcom látva, amire kiült a zavar, ami a fejemben kavargott.

- Nem, mivel az előbb még kiakart menteni! – Csak egy gúnyos mosolyt kaptam a nevetése mellé, majd amint elém ért, az államhoz szorította a fegyverét. Farkas szemez nézve vele kellett gyorsan kitalálnom valamit, mielőtt Ő cselekszik.
- Csak a hülye kis kísérleteihez kellettél volna. Mivel nincs fogjuk ezért az enyémet vennék el, hogy engem okoljanak egy újabb gyilkossággal. – Érzelmeit elrejtve magyarázta, semleges arccal. Vele ellentétben, az én arcomra minden érzelmem kiült, a hideg fém pedig továbbra is nyomta az állam.
Amilyen gyorsan csak tudtam megpróbáltam kiverni a kezéből a fegyvert. Csodával határos módon nem szúrtam el, így sikerült. A figyelme egy pillanatra megingott, így volt esélyem bevinni neki egy ütést. Ököllel ütöttem bele az arcába, amitől pár lépést lépett hátra. Már ütöttem volna a következőt, de elkapta a karom. Fájdalmasan kezdte szorítani, én pedig azon voltam, hogy minél hamarabb kiszabadítsam a kezem. Az ujjai olyan erősen fonódtak a csuklómra, hogy hiába erőlködtem, nem akart elengedni. Nem volt időm kitalálni valami jobbat, így nem volt más választásom. Bele haraptam a karjába, amiből rögtön ki is csordult a vére. Számat lassan betelítette a vas rémes íze. Hangosan üvöltött fel a fájdalom hatására, majd erőből vágott tarkón. Az ütéstől elengedtem, és a földre estem. A kezére pillantva láttam a vérző sebet, amit a fogaim hagytak ott. Fölém magasodva a torkomra kulcsolta rá a kezeit. Éreztem, ahogy egyre csak fogyott a levegőm. Nem engedett a szorításon, én pedig kezdtem elveszíteni az eszméletem. Az ájulás szélén álltam, mikor megpillantottam a földön heverő pisztolyt. Rögtön utána nyúltam, amit Madara is észre vett. Amint rá szegeztem, rögtön elengedett. Levegőért kapkodva fogtam a nyakam. Lihegve néztem gyilkos tekintettel Madarára, aki dühösen nézett körbe a helyiségben.
Továbbra is becélozva közeledtem hozzá, amire ösztönösen hátrált.
Pár lépés után megállt, és az arcára fagyó mosoly ördögien mutatott rajta.
Csak értetlenül bámultam rá, Ő pedig elő kapott egy kést. Azonnal meghúztam a ravaszt, amint megláttam az éles eszközt a kezében. De a pisztoly nem akart elsülni.

- Ki fogyott – vigyorodott el még jobban, az ijedt arcomat látva. Hirtelen nekem ugrott, amitől rögtön a földre kerültem. A hideg kés már a nyakamat súrolta. Éreztem, hogy nem bírom sokáig vissza tartani a kezét. Nagyot nyelve néztem körbe, de hiába. Ötletem se volt, hogy mit kellett volna tennem.
A következő pillanatban hatalmas hangzavar közepette egy ajtó nyitódást, majd egy lövést hallottam a hátam mögül. Madara elejtve a kést hőkölt hátra, és fájlalva nyúlt a felkarjához. Hátra pillantva Suzumét véltem felfedezni, és vele együtt Hidant.
Suzume feltartott fegyverrel állt az ajtóban, diadalittasan mosolyogva.