Magánnyomozók | Kakashi ff ✔︎

14.

Sajgott a fájdalomtól a fejem, a szemeim pedig leragadtak. Próbáltalak felidézni mi történt, majd hirtelen bevillant.

Leütöttek, és nem tudom mozgatni a karjaim, mellé pedig meg is kötöztek.

Lassan próbáltam nyitogatni a szemeim, majd miután egy kis hunyorgás után rendesen láttam, Kakashit fedeztem fel magam mellett.
Őt is megkötözték. Láttam a bánkódó és bús arcát, ahogy a földet kémleli. Szívszorító volt számomra így látni Őt, de nem most volt itt az ideje a meghatódásnak.

- Kakashi! - szóltam rá, mire azonnal rám kapta a tekintetét, de rögtön vissza is engedte, tovább bámulva ezzel lefelé.
- Hallod?!

- Hallom - mondta halkan, alig érthetően.

- Most meg mi a bajod? - Inkább én is suttogva beszéltem hozzá, nem akartam megkockáztatni, hogy meghalljanak.

- Az, hogy még megvédeni sem vagyok képes téged. Nézz rám! Elfogtak, ennek a tetejébe téged is, és megfogunk halni. - Legszívesebben felpofoztam volna, hogy észhez térjen, de ezt a jelenlegi helyzetem nem engedte.

- Szedd már össze magad! Még lenne esély arra, hogy élve megússzuk, te meg most esel depresszióba. Viselkedj már férfiként! - A tekintetünk találkozott és csak némán figyelt engem, miközben gondolkodott.

- De...

- Nincs de!

Úgy tűnt mintha mélyen magába nézett volna, majd hirtelen egy fokkal magabiztosabb tekintetet felvéve nézett a szemembe. Ez könnyen ment...

- Meg tudunk valahogy... - a kérdésem félbe szakítva sétált be az eddig még ismeretlen férfi. Hangja csak úgy csengett a fülemben, ahogy az otthonom felrobbantásáról beszélt, vagy mikor Kakashi elfogását magyarázta.
Halkan nevetett, egy ördögi mosolyt megvillantva, ahogy egy feszítővasat szorongatott a kezében és egyre közelebb ért.

- Nem hoztad el amit kértem, úgyhogy most mindkettőtöket megöllek - váltott a hangja hirtelen komolyra, majd rám emelte a vörösen izzó szemeit, amit pár kósza fekete tincs takart.
- Utálom ha hülyének néznek. - Azzal lendítette a vasat, ami egyenesen az oldalamat találta el. Kakashi agresszív, gyilkos pillantásokkal járatta a tekintetét a vas és a férfi között. A hangos sikkantásom után közelebb jött, majd az államnál fogva érte el, hogy a szemébe nézzek.

- Emlékszel még rám, Harumi? - kérdezte egy elmebeteg vigyorra húzva a száját.

- Sosem felejtenélek... Madara! - Elégedetten mosolyodott el, odébb lökve a fejem, gyorsan eltávolodva tőlem, egy fintorral az arcán. Kakashi felé kezdett közeledni, majd Őt is becélozta a vassal, és a vállát találta el. Sajgott az oldalam, mocorogni se tudtam a fájdalomtól, mégis jelen pillanatban jobban érdekelt Kakashi. Végül már rá ordítottam, hogy fejezze be, de ekkor egy dühös tekintettel fordult felém.

- Ne ordibálj, szuka! - kapott elő egy pisztolyt, majd a fejemnek szegezte. - Vagy szeretnéd, hogy most befejezzük? - Ezek után Kakashi fordult felém riadt tekintettel.

Össze szorított szemmel vártam, hogy véget vessen az életemnek. Az ördögi nevetése visszhangzott a szobában. Majd hirtelen a hideg fém eltávolodott a fejemtől, amire kipattantak a szemeim.

- Inkább a másikat ölöm meg előbb. - Tűnt el a vigyor az arcáról, majd hirtelen vissza is tért amint Kakashi fejéhez ért a pisztoly. - Hadd lássalak még jobban szenvedni - nézett rám fél oldalasan, majd újra nevetni kezdett. Egyszerre járt át a düh és a félelem, végül már a könnyeim is utat törtek maguknak, ahogy könyörögtem, hogy legalább Kakashit engedje el.

- Harumi... - szólt Kakashi halk hangon, amire elhallgattam.
- Szeretlek...

Az események pörögtek, és időm se volt reagálni, már jött is a következő történés. Leblokkoltan néztem rá, de azonnal oldalra kaptam a tekintetem, az ajtóra, mikor meghallottam egy vékony hangot. Madara is elhallgatott, majd bosszúsan nézett a kislányra az ajtóban.

- Engedd el őket! - tartott rá Haru egy pisztolyt, Madara pedig gúnyos nevetésben tört ki, ahogy végig nézett a kislányon.

- Miért? Mi lesz? Megdobsz a plüss maciddal? - Egyre hangosabb nevetése zengte be a szobát. Haru egyenesen rá tartotta a fegyvert. Tudtam, hogy nem lett volna esélye megölni, mivel biztos van golyóálló mellénye, és Haru nem is tud célozni a pisztollyal, meg persze még is csak egy gyerek, nem egy gyilkos.
Amíg Harura bámultam a szemem sarkából Kakashit vettem észre amint küzd a vállába nyilaló fájdalommal és a kötelet probálja kioldozni. Amíg Madara szórakozott a kislányon, Ő kiszabadult és felkapva a földről a vasat, hátba vágta teljes erőből Madarát, aki az ütéstől a földön kötött ki. A valószínűleg törött válla miatt nem tudott célozni, gondolom ezért találta el a hátát. Hozzám sietve kioldozta az én kötelemet is.

Segítve nekem a járásban, és Haru csuklóját megragadva rohantunk ki az épületből. Kakashi véletlenszerűen az első autóba amit megláttott beültetett minket, majd beülve azonnal a gázra taposott. Madara amennyire tudott utánunk rohant és lőni kezdett. Lehajtottam a fejem, Haruéval együtt, Kakashi pedig próbált minél gyorsabban elhajtani.

Mikor már egy biztosnágos részhez értünk nagyon sóhajtottam, de Kakashi még mindig úgy nyomta a gázt, mint az őrült. A szívem még mindig hevesen vert a félelemtől, pedig már viszonylag nyugodt környezetbe értünk. Kakashi a házunk előtt egy hatalmasat fékezve állt meg, kicsit távolabb, majd gyorsan kiszállt az autóból. Nem ment közelebb a házhoz, mivel ahogy nyitotta a kocsi ajtót, a házat egy kisebb robbantás rázta meg, ami pontosan elég volt ahhoz, hogy lángra kapjon és össze dőljön.
Az autóban kuporogva nyomtam az arcom az üvegnek. Lesokkolva néztem ahogy az otthonom leégett romokká válik, ahogy minden értékem oda vész... Nincs többé otthonom, és nem tudok hova menni...
Kétségbe esetten hullajtottam egy kicsorduló könnycseppet.

- Az otthonom... Nincs többé... - amilyen gyorsan csak tudtam ki szálltam a kocsiból, majd Kakashi mellett állva néztem tovább lefagyva a jelenséget. A szomszédok már pánikolva futottak ki a lakásaikból, majd lassan egy kisebb ember tömeg jelent meg az égő ház előtt.

A telefonom hangjára lettem figyelmes, amit ugyan így, sokkos állapotban vettem fel. Nem szóltam bele semmit, még csak a jelenlétemet se tudatva a másik féllel a telefon végén.

- Én meg mondtam... - hallottam meg a vonal végén Madara fenyegető hangját, ami azután is a fejemben csengett, hogy letette a telefont. Kétségbe esve néztem fel Kakashira, aki riadt és sajnálkozó tekintettel figyelte a romokat. Végül utat engedve a könnyeimnek fúrtam a fejem a mellkasába, hagyva, hogy karjaiba zárjon. Csak szorosan öleltem, és esze ágában sem volt engem elengedni...

Sziasztok!
Hát igen... Szegény Harumi...
1 vote, egy újabb támogatás Haruminak... CSAK VICCELTEM, meg ne merd nyomni a csillagot, csak ha tetszett a rész💕
Viccet félre téve, eddig Kakashi csövült drága főhősünknél, most viszont ez fordítva lesz😃
Úgyhogy Kakashinak mostmár nem csak a kutyáit kell majd etetnie😁
De tényleg! Azok hogy vannak még életben...?

Na jo mostmár szerintem elég volt belőlem, úgyhogy nem rontom itt tovább a levegőt. Köszönöm szépen, hogy elolvastad💕
Remélhetőleg nemsoká hozom a következő részt✨

Ui. Mesterien rontom el a hangulatot a rész végével (ha egyáltalán volt:/ )