Baby

※ 21 ※

SeMi - Lee_Min_Young00
YoonGi - Nikoow

Megérkeztünk egy fordulóponthoz, innentől kezdve izgalmasabb részek várhatóak, hehehe😇😈

SeMi

A reggel a készülődéssel ment el. Valamennyire rendbe kellett szednem magam, hogy ne tűnjek zombinak. Igazából ha csak úgy el kéne menni az orvoshoz leszarom, de most találkozni fogok YoonGival, az ő szemében pedig nem akarok hanyag lenni, mindig teszek a kinézetemre... Már amikor van hozza lélekerőm.
Apa is elkészült, és megreggeliztünk... Bár inkább csak apa, nagyon nem kívántam az ételt. Meg is szólt érte, de nem tudott vele mit kezdeni.
- A tájékoztatód? - kérdezte apa.
- a zsebembe. - mutattam az említett hely felé, ahol kikukucskált még a tájékoztatóm sarka.
Úgy beszéltük meg, hogy együtt megyünk YoonGiékkal kocsival. A rendelő nincs valami közel, és ez sokkal könnyebb megoldás. Apu a kapu előtt megállva csengetett, én pedig egyből felvidultam, ahogy megláttam YoonGit kilépni az ajtón.

YoonGi

Reggel anya keltett, hogy ideje készülődnöm, mert megyünk az orvoshoz.
Nagy nehezen kikeltem az ágyból, de éreztem, ahogy a szemeim le- lecsukódtak. Nem aludtam valami jól. Fél óránként felkeltem, nem kaptam levegőt az orrdugulástól, és már vissza se tudtam aludni. SeMit nem akartam zaklatni az éjszaka közepén, remélem ő pihent eleget.
Nem vittem túlzásba a készülődést, hisz’ csak orvoshoz mentünk. Egy fekete farmer, és egy nagyobb, meleg pulcsi mellett döntöttem.
Megfésültem a hajam, de nem sokat segített az összképen. Arcom ugyanolyan sápadt volt, a szemeim ultra picik a fáradtság miatt, alattuk pedig hatalmas karikák. Nagy kontrasztba volt a fehér bőrömmel, határozottam halott kinézettel rendelkeztem.
Bezzeg az én Chun- Chunom...
Most is elbűvölően festett. Hogy tud valaki még betegen is jól kinézni? Neki sikerül.
Felhúztam a bakancsom, és a nagykabátom, de mielőtt kiindulhattam volna, drága édesanyám szinte kilökdösött az ajtón.
- Haladj, nem akarom, hogy sokan legyenek előttünk. - intézte szavait nekem, majd már fordult is a szomszédainkhoz, hogy üdvözölhesse őket.

SeMi

Yoongi hátra ült mellém, az anyukája pedig erőre apához.
- Szia. Hiányoztál. - mosolyodtam el, majd jó szorosan megöleltem. Csak egy éjszakát töltöttünk egymás nélküli, de esküszöm sokkal magányosabbnak éreztem magam, mint általában. Hiányérzetem volt az egész napi ölelés és gondoskodás miatt. Hiányzott a meleg kar, amivel átkarolt tegnap.
- Na indulunk, remélhetőleg még nem lesznek sokan. - mondta apa.

YoonGi

Melegséggel töltött el az ölelése, habár nagyon fáztam.
- Te is hiányoztál. - súgtam a fülébe, és elengedtem.
Nem akartam, hogy a két szülő hallja, hisz’ hiába ismernek, és tudják, hogy én is elég érzelgős vagyok, nem kell nekik fültanúja lenni.
Kezéért nyúltam, és összekulcsoltam ujjainkat. Letettem mellénk, ránéztem és elmosolyodtam. Csókkal akartam üdvözölni, ahogy a párok szokták, de egyik az, hogy nem járunk, a másik pedig, hogy másra nem tartozik, ahogy smárolunk. A tegnapi már, csak egy puszi volt, amit most is megtehetnék, de azzal nem érem be. Vagy minden, vagy semmi.

SeMi

Repdestem az örömtől, mikor Yoongi megfogta a kezem. Mindig is romantikusnak tartottam, ha egy pár kézenfogva jár az utcákon, ezzel is kimutatva hogy egymáshoz tartoznak. Habár mi még nem vagyunk egy pár, és utálkozó emberek nélkül nem sétálhatnánk csak úgy kézen fogva. Habár én pont leszarom kik néznek meg és hogy, de azért belülről engem is bánt és elveszi a kedvem.
Az orvosi rendelőbe érve tényleg nem sokan vannak, csak pár kisgyerek játszik, a szüleik pedig beszélgetnek. Mi is elfoglalunk egy számunkra szimpatikus helyet, majd leültünk. Sose szerettem, hogy itt mindig csöndbe kellett maradni, és ha nem voltak hangoskodó kicsik, az egész teremben csend volt. Nem értettem, hogy itt miért nem lehet ugyanúgy beszélni, mint máshol.