Baby

※ 27 ※

SeMi - Lee_Min_Young00
YoonGi - Nikoow

FIGYELMEZTETÉS!

✨👁 👁✨
💧 👃 💧
👄

Jó olvasást! ❤

SeMi

Az a tizenegy nap vészes gyorsasággal telt el. Próbáltam tartani magam, hisz megígértem Yoonginak, viszont az utolsó négy napban már nem bírtam tovább, eltört a mécses. Szarul éreztem magam azért, amiért Yoonginak mind ezt látnia kell, viszont elküldeni meg nem akartam. Bár van egy olyan sejtésem, hogyha akartam volna se ment volna el.
Ma viszont eljött az indulás napja, mi pedig Yoongival egész éjszaka fenn maradtunk, és beszélgettünk. Szombat reggel van, én majd a repülőn, Yoongi pedig otthon kialussza magát. Tegnap összepakoltunk mindent, amire csak szükségem lesz, én pedig legszívesebben visszatettem volna mindent a helyére, mondva hogy márpedig én nem megyek semerre. De sajnos ezt nem lehetett.

YoonGi

Rettentően fájt ilyen összetörtnek látni azt, aki a világot jelenti számomra. Az utolsó pár nap minden pillanatát együtt töltöttük, egy pillanatra sem szakadva el a másiktól.
Elérkezett az a nap, amit egyáltalán nem vártunk. Nem mutattam, de borzasztóan rosszul voltam. A fejem hasogatott, a gyomrom pedig olyan görcsbe volt, hogy a reggel folyamán elfogyasztott víz se maradt bennem sokáig. Tudom, hogy a stressz miatt, éppen ezért aggódok, mi lesz, ha elmegy...
- Én még beleférek? - biccentettem a hatalmas bőrönd felé, amibe szinte az egész szobát elcsomagolta, így most a - szinte - üres szobában ácsorogtunk.
Próbáltam oldani a hangulatot, de mindketten tudtuk, ez már felesleges.

SeMi

Mégegyszer utoljára körbe néztem a szobámban, hogy mindent elraktam - e. A bútorokat meg ehhez hasonló dolgokat nem visszük, hisz amibe költözünk teljesen fel van szerelkezve. Nagyon furcsa lesz nem a megszokott helyen ébredni, és tölteni a napokat. Már eldöntöttem, hogy az időm lehetőleges összes részét Yoongira fogom fordítani, meg a tanulásra. Nem terveztem barátkozni, sőt, nagyon ki se jönni abból az idióta házból, csak akkor ha iskola van.
- Hát ha kipakolunk ebből mindent, akkor talán. De lehet a szüleink nem igen dicsérnék az ötletet. - Mondtam egy szomorú mosollyal az ajkaimon.
- Segítesz levinni? Egy kicsit nehéz. - igazából még van másfél óránk az indulásig, de ha most elvisszük rá se kell nézni többet, és együtt tölthetjük ezt a maradék időt.

Yoongi

Azt hittem könnyebb a táskája. Menőzni akartam, hogy én egy kézzel is elbírom, de hát tévedtem. Sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam, de akkor is egy kézbe vittem le. Le akartam nyűgözni, hogy neki milyen erős, és férfias barátja van. Ebben a korban lehet egyáltalán férfias az ember? Talán.
Lecipeltem a bőröndjét, és visszamentem hozzá. Az ágya szélèn ült, és nagyon bele volt merülve a gondolataiba. Leguggoltam elé, fejem pedig az ölébe hajtottam.
- Min gondolkodsz? - simogattam a combját.
Muszáj volt hozzáérnem, ezután fél évig nem tehetem...

SeMi

Amíg Yoongi levitte a bőröndöm, az ágyon ülve néztem ki a fejemből. A legfontosabb cuccaink, mint például apa egy kocsija, vagy nekem NaMi, tegnap lettek átszállítva, ugyanis utasszállító repülőgépbe nem lehet ilyen dolgokat vagy állatokat vinni. Bizonyára NaMi is nagyon fél, de ami boldogít, az az hogy egy szobában lehetünk. Ott nincs kialakítva olyan hely ahol tudna lenni, így apu rá lett kényszerülve, hogy a házban maradjon.
Yoongi érkezése zökkentett ki, így fejem egy kicsit megrázva tértem vissza a valóságba.
- Azon, hogy mennyire unalmas és sivár lesz az elkövetkezendő fél év. - tincseivel kezdtem babrálni, játékosan beletúrva a puha hajkoronába.
Nem akarok elmenni..