Outcast - Kitaszítva /Park Jimin/

~ Nyolcadik rész ~

- Mi járatban, Jimin? – kérdezte Hoseok vidáman, mintha valami teljesen átlagos témáról lenne szó, nem pedig ellenségeskedésről és a jelenlegi reménytelen helyzetről, aminek én álltam a középpontjában. A magam részéről bölcsebb dolognak láttam teljesen csendben maradni és kívülről szemlélni az elkövetkező eseményeket, na meg egyébként is, ha lett volna bátorságom beleszólni és megvédeni magam, kaptam volna érte az ívet rendesen. A férfi – akit ezek szerint Jiminnek hívnak – megforgatta a szemeit és zsebre dugott kézzel, lezseren közelebb lépkedett hozzánk. Nemtörődömsége és pókerarca tudtam, csupán álca volt és a szeme sarkából minden egyes mozdulatomat figyelte. Természetesen én sem tétlenkedtem, alaposan megnéztem magamnak, kivel is van dolgom; alacsony volt, vagyis inkább nagyjából Yoongival egyforma magasságú, inget és szövetnadrágot viselt. Fekete haja a szemébe lógott, éles állvonala elvágta volna az ujjam, ha hozzáérek, arca pedig gyönyörű volt férfihoz képest, és ha nem veszem számításba a körülményeket, angyalinak is mondtam volna. Első pillanatban megbabonázott már csak a puszta kisugárzásával, a mellette tekergő calico pedig kényesen nyávogott, miközben engem figyelt villogó szemeivel.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. – biccentett felém, mire én még jobban összehúztam magam.

- Ó, én kísérem őt a szállására, rám bízták a felügyeletét, legalábbis amíg Yoongi leadja a jelentését Namjoonnak a küldetésről. Szerintem hosszú lesz...

- Hallottam róla. Yena, ha jól mondom, aki megmentette Yoongit és cserébe rávette őt, hogy magával hozza ide. – vonta fel a szemöldökét, de nekem megint túlságosan kiszáradt a szám ahhoz, hogy beszélni tudjak, így csak egy bólintásra futotta tőlem. – Nem valami bátor, vagy tán kivágták a nyelvét? - zavart. Nagyon zavart, hogy harmadik személyben beszélt rólam, mintha itt sem lennék. Mégis hagytam, hisz' ugyan mi jogom lett volna hozzá, hogy elkezdjek vele veszekedni? Egyáltalán nem lett volna jó vége.

- Hiszen csak most érkezett, elég kellemetlen neki ez a helyzet. – érkezett a válasz. Értékeltem a fáradozást, hogy meg akart engem menteni, de feleslegesen; Jimin lenéző, bunkó stílusa így is újabb és újabb tőröket szúrt a szívembe. Némán kullogtam hát a két férfi mögött és elmerültem a gondolataim tengerében. Vajon mi vár rám holnap? Összehívják egy térre a tömeget és kiállítanak, mint egy bazári majmot, hogy ott mondják ki rám az ítéletet? Namjoon vajon most kivételesen megfogadja a bátyja tanácsát és kivégeznek? Soha többé nem láthatom Jungkookot, pedig azért tettem meg ilyen hosszú utat, hogy megkeressem és megmentsem, ha kell... bár talán már el is felejtett ennyi év után. Lehet, meg sem fogom ismerni, sőt, simán elmentem már mellette az utcán.

- ...Gondolom, magadtól is kitalálod, hogy kudarcba fulladt a dolog. – mikor ez a mondat beférkőzött a fülembe, kizökkentem az önsajnálat medréből és akaratlanul minden idegszálamat erre kezdtem összpontosítani. Jimin és Hoseok teljesen kizártak engem a beszélgetésből, legalábbis, ha annyira hozzám akartak volna szólni, rég megtették volna. Éppen Jimin magyarázott valamit, sajnos csak a mondat utolsó felét hallottam. Milyen dolog fulladt kudarcba?

- Jók a tárgyalási képességeid, nem hiszem, hogy veled lett volna a gond. Namjoon nem bízott volna rád egy ekkora feladatot, ha nem ismerné a képességeidet.

- Joonmyun mégis elutasította a szövetséget. Nem fognak velünk közösködni, ebben biztos vagyok.

- Na és Taeyeon? Victoria?

- Előbbi azt mondta, átgondolja, de vajmi kevés esélyt látok. Utóbbi tartózkodik, szerinte a mi ügyünkbe nem kellene másnak is belefolynia.

- Hiszen ez az ügy mindannyiunkat érint! Az egész hibrid közösséget, akkor mégis miért-...