Outcast - Kitaszítva /Park Jimin/

~ Negyedik rész ~

Lassan, de biztosan sikerült helyjel-közzel megismerkednem Yoongival a nap folyamán, bár tisztában voltam vele, bőven lehetne még mit megtudnom róla, de amúgy azt kell mondjam, kellemes csalódásként ért. Eleinte feszengtem, hogy mégis mi lesz velünk, mennyire fogunk útitársakként passzolni és lesz-e miről beszélni, hiszen világ életemben utáltak az emberek, számomra ismeretlen okból. Többször emlékeztetnem kellett magam, hogy azok emberek voltak, Yoongi meg hibrid és már pár óra ismertség után fényévekkel kedvesebben viszonyult hozzám, mint a saját fajtám. Talán ekkor tudatosult bennem először, hogy valami nem stimmel.

Mindent elrendeztem az éjjeli indulásra; Suga – aki mellékesen egészen megbarátkozott velem a kezdeti ellenségeskedések után – hozott nekem a flakonokba vizet valami csermely-féleségből, amit én egyáltalán nem találtam volna meg a gyenge érzékeimmel. Az ebédre megsütött nyulakból is maradt még annyi, hogy egy-egy pihenőre megállhassunk falatozni és az utazó étkészlet is csinos kupacban végezte a zsákom alján. Sajnos a sebekre való rongyaim meg kezdetleges kötszereim elfogytak, ahogy a teafű is, de az volt most a legkisebb gondom. Minden negatív dolgot összevetve teljesen feltöltődtem energiával már csak a gondolatára is annak, hogy talán Jungkookhoz tartok éppen és ennyi év után újra láthatom őt.

- Mehetünk, vagy állsz még itt reggelig és csodálod a tájat? – bökdösött Yoongi unottan, mire a prérifarkas alakban pompázó Suga ugatás-szerű hangot hallatott, ergo finoman kiröhögött.

- Menjünk. És nem bambultam el, hanem csak elmélkedtem! – kértem ki magamnak. Azért mégiscsak szomorú, ha egy állat kinevet...

- Annál jobb. Nincs is veszélyesebb annál, mintha egy nő elmélkedik.

- Szívd vissza!

Létezik jobb módszer az indulásra, mint a veszekedés? Nem hinném. Annak ellenére azonban, hogy én és újdonsült útitársam rögtön patáliával indítottuk az estét, felettébb kellemes társaságot nyújtottunk egymásnak. Sőt, az nem is kifejezés! Yoongi számtalanszor mutatott különböző gyógynövényeket az út szélén, amiből én túl sokat nem láttam, tekintve, hogy az éjszaka közepe volt, de azért élveztem hallgatni. Egyetlen árva lélekbe sem botlottunk bele, legalábbis én nem vettem észre, de Yoongi szerint bőven voltak figyelő szemek a közelünkben, csak jól rejtőzködtek.

- Nem merészelnek támadni, mert érzik a szagomon, hogy egy vagyok közülük. Ha egyedül lennél, már megmutatták volna magukat. – magyarázta halkan, amit én heves bólogatással nyugtáztam, és közben serényen raktároztam magamban az információkat. Mindent tudni akartam a hibridekről és egyetlen esélyt sem szalasztottam volna el erre.

- Nagyjából mekkora távolságra van a falutok?

- Hát... ha egész éjjel megyünk, akkor délre ott vagyunk a hegy lábánál. De akkor nagyon össze kell szedned magad és maximum kétszer állhatunk meg. Nincs idő felesleges pihenőkre és kitérőkre.

- Értettem. Na és Yoongi...

- Hm?

- Hogy kerültél ilyen messzire az otthonodtól?

- Felderítő vagyok. – érkezett a válasz, mire a szám tátva maradt. Kicsit lesokkolt, hogy egy ilyen vékony, alacsony termetű és szép arcú fiúra hogy lehet ilyen veszélyes melót bízni. – Ne nézz így, alapvető dolog, hogy feladatokat osszunk ki egymás között, hogy védelmezhessük a falut. Másképp nem élhetjük túl. Minden férfinek kötelessége.

- És mit derítettél fel?

- Egy elfajzott, megbolondult hibridet, aki valószínűleg emberekre vadászott. Nem kellett volna egyedül idáig utána jönnöm, de mikor észrevettem, túl késő volt.