Outcast - Kitaszítva /Park Jimin/

~ Tizenharmadik rész ~

Napok teltek el azzal, hogy kutyagoltunk a pusztában, Jimin az első - és egyben utolsó - alkalom óta a familiárisa közelébe se engedett, még akkor sem, ha az állat egyébként szívesen megismerkedett volna velem közelebbről. Folyamatosan figyeltem Jimin viselkedését és reakcióit, próbáltam megérteni, mit miért tesz és akárhogy osztottam-szoroztam, minden lehetőség után arra lyukadtam ki, hogy a férfi falat húzott maga köré. Mivel a familiáris konkrétan a lelke ezeknek a hibrideknek, akkor más magyarázat nem létezik, mint az, hogy Jimin védte a familiárisát tőlem, ergo a saját lelkét attól, hogy a nyilvánvalónál is jobban megsebzem. Talán rosszul ítéltem meg és ő is félt tőlem, akármekkora macsónak mutatta vagy képzelte magát.

- Ha reggel útnak indulunk és átvágunk a hegyek közötti hasadékon, rövidebb idő alatt jutunk át ugyan, de fényévekkel magasabb a kockázata annak, hogy akik utánunk eredtek, megtalálnak és elkapnak, viszont akkor mindkettőnket kivégeznek. - magyarázott útitársam nagy beleéléssel, kezében azt a sebtében összetákolt térképet elemezve, amit tegnap éjjel rajzolt meg a tűz mellett. - Azonban van egy veszélyesebb, de sokkal hatékonyabb rejtőzködési mód. Nem mondom, hogy biztonságban átérünk, de a halált kiküszöbölhetjük. - végre rám nézett, órák óta először és kíváncsian várta a válaszomat. Egy pillanatra el is vesztem a szemeiben, mert szépek voltak, nagyon szépek... csillogásuk napról napra tompult a reményvesztettség és fáradtság miatt, de kétségkívül azonnal belehabarodtam volna, más körülmények között. 

- Mi van, ha ők is vannak olyan okosak, mint mi és mindkét irányba küldenek utánunk valakit? Talán gondolnak rá, hogy a nehezebb utat választjuk... - jegyeztem meg halkan, mire Jimin felsóhajtott és összehajtotta a térképet, amit aztán a táskájába gyömöszölt. 

- Erre is gondoltam, de... valamelyiket meg kell próbálnunk és egyértelműen akkor veszítünk kevesebbet, ha egyenesen a hegyekbe vetjük magunkat. A kérdés az, hogy te mennyire érzed magadban az erőt arra, hogy végig szenvedd. - határozottan kedvesebb lett, de ezt képtelen voltam mire vélni. Az egyetlen ötletem az volt, hogy amíg én a fáradtságtól kábultan hortyogtam minden éjjel, ő komoly beszélgetéseket folytatott a familiárisával, aki most épp mókusként szaladgált a fűben.

- Én azt teszem, amit te látsz jónak. Ismered a terepet, jobban tájékozódsz. - válaszoltam végül. Hiszen ha azt mondom, menjünk a hasadékon át, úgyis kigúnyolna, amiért gyenge vagyok és az életképtelenségem miatt akár meg is halhatnánk.

- Most megpróbálsz bevágódni nálam? Mert ha így van, átlátok rajtad. - vonta fel a szemöldökét, mire kapott tőlem egy szemforgatást. Bármit csinálok, sehogy nem lesz neki jó.

- Csak szimplán van annyi eszem, hogy felfogjam a lehetőségeimet, akár hiszed, akár nem! - vágtam rá kapásból és ingerülten megindultam egy irányba, hogy legalább öt percre megszabaduljak  tőle meg a baromságaitól és kiszellőztethessem a fejem. 

- Csak hogy tudd, ha most sötétedéskor útnak indulsz, szétszednek a vadállatok! 

- Én is tudom, seggfej!

~~~

Nem aludtam el. Csúnya dolog, tudom, de kivételesen erőt vettem magamon és próbáltam ébren hallgatózni, hátha történik valami érdekes fejlemény a fülem számára. Tudni akartam, mit csinál Jimin éjnek évadján, amikor azt hiszi, kettesben maradt a familiárisával. Eleinte nem hallottam semmit, a férfi és az állat is mindketten csendben voltak, némán bámulták a tüzet - legalábbis én arra tippeltem, de háttal nekik nem sok dolgot állapíthattam meg. A sötétséget tán csak nem nézhették... Nagyjából tizenöt perc elteltével már kezdtem azt hinni, csak hülye elméleteket gyártok és ők is alszanak, mint minden normális nappal aktív élőlény, de aztán meghallottam az első hangot, amitől bedobbant a szívem és a pulzusomat a torkomban nyeldestem. 

- Alszik? - ez Jimin volt.

- Igen. A légzése egyenletes. - a familiáris tónusa a gazdájáéhoz hasonló volt, mégis mélyebb, de nyugodtabb. A szívem vadul kalapált, hiszen bármit hallhattam most, amit talán nem akarnék és ezért félelem fogott el. - Már százszor átrágtuk magunkat ezen, miért akarsz még most is dumálni alvás helyett? Megmondanád, miért kell ennyit lelkizni mostanában?

- Nem tudom... rossz előérzet. 

- A lánnyal kapcsolatos?

- A familiárisom vagy, Chim, tudod mit érzek. - szóval Chim a familiáris neve! Sokkal aranyosabb, mint azt egy ilyen mogorva, magának való pasitól vártam. Valószínűleg ő sem ilyen volt régen, mikor még nem tették tönkre az életét azzal, hogy hibrid lett belőle.

- Nem feltétlen. El ne felejtsd, én csak a lelked vagyok, de az érzéseid, amelyeket elrejtesz a lelked elől vagy nem akarsz tudatni vele, számomra is titokzatosak. Akárcsak a lány számára...

- Nem fogadom bizalmamba, nem vagyok olyan agyatlan, mint Yoongi meg Hoseok.

- Jimin, ezt te is tudod, hogy nem így van. Engem akarsz átvágni? Ez az egész már rég nem erről szól, hogy nem bíznál benne. Saját magadat véded és ez normális. De nem felejtheted el, hogy minden fajban léteznek kivételek.

- Az emberek mind ugyanolyanok. - Jimin keserű, gyűlölettel átitatott hangja libabőrössé tett a lábujjamtól a fejem tetejéig. Emlékeztetett arra, amikor a falnak vágva szorította a nyakam, és ugyanilyen hangsúllyal, hozzá párosuló őrült, gyilkolásra kész tekintettel meredt rám, könnybe lábadtak a szemeim. Soha nem merném még egyszer ilyen szinten magamra haragítani, mint akkor, még ha mást is mutatok. Szerencsére, ahogy haladt az idő a fejünk felett, bizonyos szinten rákényszerültem, hogy megismerjem, hol vagyok még a határain belül és mikor feszegetem azokat. Az már más kérdés, hogy ő élvezettel táncolt azokon az egyébként is pengevékony idegeimen... - Ha lennének kivételek, nem lenne ilyen undorító és romlott ez a hely!

- Ez nem így van. Hidd el, találkozni fogsz ilyen kivétellel. Szerinted az emberek mi alapján hozták létre az előítéleteket és sztereotípiákat? Pont az olyan elfajzott állatként viselkedő hibridek miatt, akik megtámadják őket. 

- Mi a francból gondolod, hogy ez a fiatal kis liba nem fog hátba szúrni minket az első adandó alkalommal, mikor eljön a lehetőség? Ki tudja, lehet épp azt tervezi! Szerinted ha most elfognának minket, nem próbálná menteni a saját kis bőrét? Dehogynem!

- Mert te nem próbálnád meg menteni a bőröd? Kettős a mérce, Jimin!

- Nem tudom, minek vitatkozom veled. - morogta a megszólított, mire egy pillanatra elmosolyodtam. Hát igen, mintha saját magával cirkuszolna... - csak a jót hozod ki abból is, ami látványosan nem az! Az optimizmusod meg a folyamatos bizalmad mások felé fog minket a sírba vinni, figyelmeztetlek.

- Nem tudom, te észrevetted-e, de ha nem, emlékeztetnélek; ha én ennyire bizakodóan és optimistán viselkedem, az azt jelenti, te is. A familiáris azt tükrözi, amilyen a gazdája mélyen belül. Te is bizakodsz, te is kapaszkodsz az utolsó fűszálba, te is szimpatizálsz a lánnyal és reménykedsz. Ez, ami miatt engem tromfolsz, benned van meg! Nem véletlen, hogy a hibridek kilencven százalékban képtelenek a hazugságra. Ha rajtad nem is látszik meg semmi, a familiárisod biztos lebuktat.

- A lány mégsem vett észre olyat, amit nem akarok, hogy észrevegyen.

- Persze, mert szinte még gyerek és nincs tapasztalata abban, hogyan olvasson másokban. Egy intézetben nevelkedett, csupa rosszindulatú ember között, a világból semmit nem látott, a testvérét pedig, aki az utolsó... az egyetlen szerető rokona volt, elragadták tőle egy évtizedre. Gondolod, hogy ezek után ez a szerencsétlen képes arra, hogy jó emberismerő legyen?

- Egyszerűen nem bírom felfogni, mi hajtja ezt az ostoba embert.

- A remény, Jimin. A remény, hogy a világ rendje helyreáll, és ha nem is jó emberek veszik majd körül, ő megtalálja azokat, akik boldoggá teszik. Ő hisz, ahogy te is. Csak nem vallod be.