𝙃𝙞𝙜𝙜𝙮 𝙣𝙚𝙠𝙚𝙢 𝙛𝙛.

~12.fejezet~

Miután beneveztük Sárát, visszasétáltunk a kilátóhoz, mert nem igazán tudtunk meg semmit a többi csapat produkciójáról.

Mi a megszokott helyünkön, a kilátó tetején ültünk nekidőlve a léceknek, amik minimális árnyékot adtak a tűző napsütés közepette. Próbáltuk kitalálni Tahival közösen, hogy milyen táncot adjon elő este Sára.

– Sára? – nézett rá Vivi.

– Igen? – kérdezte, mire Vivi felé fordította a telefonján, hogy a lány is lássa, melyik táncra gondol Vivi. – Nekem jó. Lehet ez.

– Akkor? Egyetértünk? Kiválasztottuk? – kérdeztem körbepillantva.

– Nem igazán értek hozzá, de ez a tánc ezzel a zenével olyan, amire én sok pontot adnék – osztotta meg Dominik a nézőpontját velünk. Pár pillanat alatt nagy értetlenkedés vette körbe csapatunkat, ugyanis mint kiderült, Tahi nagy kedvence az együttes, akik zenéjére Sára tánca van, mi pedig még csak nem is hallottunk róla.

– Hol voltatok a nyolcvanas-kilencvenes években? – értetlenkedett Tahi.

– Leginkább gondolatban sem – jegyeztem meg, mire a tanárunk is elmosolyodott a többiekkel együtt.

– Na, jó. Ti borzalmas Z generáció vagytok, én meg rohadt öreg – állapította meg, a megjegyzésén pedig még jobban röhögtünk.

Együttes döntés alapján tehát egy tavalyi táncát adja elő este Sára, amire már most elkezdett készülni. Azt kérte, hogy hagyjuk magára, amíg betanul mindent, neki úgy könnyebb.

– Jó, de ha bármi kell, sikíts – kérte Vivi.

– Sok sikert, Sára – biccentett felé Dominik.

– Tudod, Major, szerintem nem baj, ha megismétled ezt a táncot és lesz új videód – néztem a szemébe.

– Gondolod?

– Igen. Az előző felvételen túl sok a szemét körülötted – mondtam őszintén, mire felnevetett. – Megnézlek néha, jó?

– Itt leszek – suttogta, majd elindultam Tahival lefelé a lépcsőn.

– Szóval... Szereti a zenét, hah? – pillantottam a tanáromra.

– Miért, mit hittél, a tanár nem ember? – nézett rám mérgesen.

– Pontosan ezt!

– Fehér, lelöklek a lépcsőn... - nézett vissza rám, de tudtam, hogy viccel, így csak nevettem. Mondjuk alapból is nevetnék. – Igen, képzeld, szeretem a zenét, sőt járok koncertekre és fesztiválokra is. Döbbenet, mi?

– Kicsit – ismertem el. – És nem lehet, hogy én a fesztiválozó Tahi Dénest ismerjem? Jobb fejnek tűnik, mint a fizikatanár.

– Nem – vágta rá azonnal.

– Kár – görbült lefele a szám, majd megindultunk a füves pusztán a kisházaink felé.

– Tévedsz, Fehér, a fizikatanár Tahi Dénesnél nincs jobb fej – poénkodott velem. – Hát nem emlékszel, mennyire vicces volt, amikor nem lett meg a kettesed?

– De, emlékszem – dünnyögtem. – Majdnem halálra röhögtem magam.

Ebédig semmit sem csináltam, Dominik Vivivel beszélgetett vagy éppen sétált, Tahi meg elvonult a saját kis zugába nyugalmat lelni a velem történő beszélgetés után. Anyámnak küldtem egy üzenetet, hogy minden rendben van, ne aggódjon, hamarosan jövök haza, majd bedugtam a fülesemet és ledőltem az ágyra.