𝙃𝙞𝙜𝙜𝙮 𝙣𝙚𝙠𝙚𝙢 𝙛𝙛.

~14. fejezet (2/2)~

Sára hibátlanul vitte végig a produkcióját, őrült nagy tapssal fogadta a többi csapat az előadása végén.

– Úristen, mekkorát táncoltál, Sára! – sikongatott Vivi.

– Ez még a főpróbán is túltett – ámult Dominik.

– Azt a mindenit, de jó volt – ingatta a fejét Tahi. – Ezzel nyernünk kell.

– Legjobb vagy – néztem a szemébe. Eddig kapkodta a levegőt, most kifújta magát.

– Azért még van hátra néhány szám – válaszolt.

– Ja, én nem a versenyről beszéltem – vágtam rá őszintén, mire vállba akart lökni, de kitérten a mozdulat elöl.

– Köszönöm a címvédő piros csapatnak a produkciót. Valóban impozáns volt, de kérném, hogy üljetek vissza a helyetekre, még nincs vége az estének – szólt ránk Róbert. – Világoszöldek. Tiétek a színpad!

Az egyik fiú megemelkedett a székből, majd a színpadra lépve belekezdett.

– Hát én egy kártyatrükkel készültem, de a pirosak tánca után ez inkább a ,,minek van" kategória lesz. Na, mindegy. Kezdjük.

A világoszöld fiú nem hogy elrontotta az egészet, még a végén mérgében szét is szórta a lapokat a színpadon.

– Akkor most megvárjuk, hogy felszedd – közölte Róbert szigorúan. Türelmesen megvárta, hogy összeszedjék az összes kártyát, aztán a világoszöldek vitatkozva visszaültek a helyükre, megállás nélkül hülyézve a fellépő társukat. – A következő csapatot szólítom. Világoskék.

A világoskék lány, akinek szalag volt fonva a hajába, és erős sminket viselt, odaszaladt a színpadhoz. A technikusra nézve biccentett egyet jelezvén, ,,mehet", majd kezdőpozícióba helyezte magát. A zene elindult, a lány ritmusra kezdett szteppelni. Marha jól csinálta, komolyan. Jó volt a zeneválasztás, ügyes a tánc, kifogástalan a koreó, csak egy baj volt. A nézők egy perc után elunták, így a végére már senki nem ámult annyira a világoskék tehetségtől. Visszafogott tapson kívül nem kapott semmit.

– Köszönjük a világoskék csapatnak – lépett Róbert a színpadra. – Az este utolsó előtti fellépője következik. Lila csapat.

Inez az emelvényre fellépve beállt a karika közepébe, majd elindult a Bad guy. Az első másodpercben mindenki felismerte, hangos ovációval fogadtuk a lilák fantasztikus zeneválasztását. Erősen indult a produkció, mindenki tapsolt és énekelt, ez Ineznek sok erőt adott látszólag. Majd ki tudja, mitől, de hamar kezdett zuhanni az előadás színvonala. A lány sorra hibázott, idegesnek tűnt. Inez a végére úgy érkezett el, hogy futva szaladt a karikája után, ami begurult a fotelek közé. Hát ja. Duh... Az egész lila csapat ordított a lánnyal, aki teljesen összetört, még a kísérőtanáruk csitítása sem ért semmit.

– Következzen az este utolsó produkciója. Szürke csapat – hívta Leventét a színpadra Róbert.

Egy Post Malone számra mutatványozott, megjegyzem, elég tehetségesen. A közönség már az első trükk után ujjongásban tört ki. Pontosan három perc elteltével, tökéletes időítéssel, amikor a zene lekeverésre került, Levente leugrott a korlátról, és egyenesen megállva a nézők előtt meghajolt.

– Ez volt a tizenegyedik produkció – szólalt meg a főszervező hosszas hatásszünet után. – Most pedig eljött az idő, hogy értékeljétek is őket. Beszéljétek meg egymás között, hogy mely előadásra adjátok a legkevesebb, egy pontot és így tovább. Értelemszerűen minden csapat a többi tíz csapat produkcióját értékeli, a sajátját nem. Az összesített szavazatok alapján az a csapat, amelyik a legkevesebb pontot kapta a többi csapattól, azonnal kiesik az IOV-ból, indul haza. Rajtatok a sor, ti döntötök – mondta a mikrofonba hangosan. – Ó, igen. Erre tíz percetek van.