𝙃𝙞𝙜𝙜𝙮 𝙣𝙚𝙠𝙚𝙢 𝙛𝙛.

~2. fejezet~

Mikor mi indultunk reggelizni, már sokan jöttek-mentek az élménytábor területén. Az érkezésünkre páran odapillantottak, hátha Róbert az, de miután észbe kaptak, hogy nem, folytatták az evést. Ahogyan azt hallottuk, a legtöbben még mindig az éjjeli bátorságpróbáról beszéltek. Dominik, Sára és én az asztalunkhoz leülve vártuk Vivit, aki a versenyző fiúk legnagyobb örömére hajlongva kérte el a gluténmentes reggelijét. Jómagam a ketchuposüveggel bénáztam, mert kifogyóban volt. Mikor ezt Sára észrevette, szó nélkül felállt, és a lilák asztalához lépve elkért egy másik ketchupot, majd felém nyújtotta.

- Ez elég figyelmes volt tőled, Major – nyomtam egy adagot a virslim mellé. – De ez nem mentesít az alól, ami reggel történt.

- Nem? – grimaszolt. – Akkor add vissza.

- Biztos, hogy nem – nevettem fel.

- Jó, egyébként nem azért kértem el neked, hogy bármi alól mentesüljek... Hanem mert láttam, hogy az asztalon lévő kifogyott, te pedig nem eszel semmit ketchup nélkül – mondta szórakozottan. Azta...

- És tudja – jegyeztem meg elégedetten. Aww, ez kedves volt tőle.

- Figyeljetek, most lesz – intett minket csendre Vivi, aki közben KŐB-adást nézett.

- Tehát akkor mi is a meglazult hálójú tollasütők sorsa? – kérdezte az igazgató.

- Egyszerű. A gondnok elviszi újrahúroztatni őket – magyarázta a tanár.

- Ennyi? – kérdezte Vivien csalódottan.

- Nem hiszem el, hogy végignéztük ezt az értelmetlen, közel harmincperces beszélgetést ezért az egy mondatért – ingatta a fejét Dominik.

- Pedig de – nevetett Sára. – Mi van még a KŐB-sorozatból?

- Nézem – mondtam. – Icuka mesél a talált tárgyakról.

- Az is jó lehet. Nézzük meg – mondták a többiek, én meg elindítottam a felvételt, de öt perc után belépett az étkezőbe Róbert.

- Jó reggelt, versenyzők – köszöntött minket. – Hogy vagytok? Minden rendben? Nagyszerű. Gondolom, most azt hiszitek, újabb feladat következik – mondta, mire a legtöbben felsóhajtottak. Mi nem vettük ezt be. – Jól hiszitek, mert valóban itt az IOV újabb megmérettetése – vigyorgott, a szervezők pedig minden asztalhoz letettek egy-egy borítékot. – Nem mintha siettetni szeretnélek benneteket, de most már csak kilenc percetek van arra, hogy csapatonként kiválasszatok két versenyzőt, akik pontosan tíz óra nulla nulla perckor feladatra indulnak.

- Miiii? – kérdezték a legtöbben.

- Találkozunk tízkor a főkapunál – tette hozzá.

Az étkezőben pedig elszabadult a pokol. Mindenki ordított, magyarázott, utasítgatott, eszegetett (???). Teljes káosz uralkodott a helyiségben. Vivi kibontotta a borítékot, és gondterhelten körbeadta.

,,A két legügyesebb"

Most már értettük. A többi csapat ahelyett, hogy öldökölt volna, inkább egymás vérét szívták, mindenki a magáét fújta, állította, hogy igenis ő az ügyesebb. Nem volt semmi instrukció, csak ennyi.

- Na, jó. Hogyan döntsünk? Húzzunk? – kérdeztem.

- Szerintem igen, húzzunk – biccentett Sára. – Nincs jobb ötletem, bármi lehet ez.

- Így van. Döntsön a véletlen, mielőtt még mi is úgy járunk, mint a többi csapat – pillantott körbe Vivi.

- Legyünk túl rajta – mondta Dominik, én meg előrenyúltam négy fogpiszkálóért, amiből kettőt félbetörtem, és Sára felé tartottam.