𝙃𝙞𝙜𝙜𝙮 𝙣𝙚𝙠𝙚𝙢 𝙛𝙛.

~14. fejezet (2/1)~

A kinti rossz idő miatt a versenyzők az étkezőben várták, hogy átmehessenek a játékterembe.

Pontosan hét órakor, amikor a kinti szakadó eső hangját teljesen elnyomta a kinti eső zaja, a játékteremből Róbert átsétált a két helyiséget egymással összekötő boltív alatt, amitől azonnal elcsendesedett mindenki.

– Nos, kedves csapatok! Elérkezett az idő – kezdett bele Róbert, mire mi hárman aggódva pillantottunk Sárára.

– Minden rendben – suttogta magabiztosan, mi hittünk neki. Meg tudja csinálni.

– Kezdetét veszi a Nagy IOV-tehetségkutató. Megkérnélek benneteket, hogy fáradjatok át a játékterembe, és foglaljatok helyet ott, ahol a kísérőtanárotokat találjátok – fejezte be a mondatot Róbert, majd ő is megindult a csapatokkal együtt. – Nyugalom, normálisan, szépen sorban, ha lehet! – sóhajtott nagyokat a főszervező. – Addig nem kezdünk, amíg mindenki át nem ért. Piros csapat, azért ennyire ráérősre se vegyük... Gyerünk, gyerünk, iparkodjatok!

Mikor mindenki helyet foglalt, a szervezők jóváhagyták, hogy megnézhessük az asztalon heverő papírlapot. a lap tetején a csapatnév szerepelt, alatta pedig egytől tízig egy számsor, mellette minden sorban kipontozott, üresen hagyott résszel.

– Ez mi? – suttogta Vivi.

– szerintem a szavazás lesz ezen – feleltem. Nem tudtam másra tippelni, de majd úgy is kiderül idejében.

– De miért tíz sor van? Tizenegy csapat van versenyben – szólt Dominik.

– Magukat nem pontozzák a csapatokat - mondta Sára, közben kibújt az esőkabátjából és maga mögé terítette.

– Világos.

– Így van – görnyedt előre Tahi. – Minden csapat kapott egy ilyen papírt, a saját nevével. Ha lementek a produkciók, megbeszéljük, ki hány pontot kap, elhelyezzük ezen a listán. Fehér, mi az isten van nálad? – állapodott meg rajtam.

– Mi? – értetlenkedtem. – Ja, hogy ez? Haribo Sticks. Kértek? – kínáltam körbe. Dominik és Sára vettek csak.

– Szóval ott tartottunk – folytatta Tahi –, ha a pontozást vesszük, és a papír szerint... - magyarázott, de újra kizökkent. – Jó, adjatok mégis egyet!

A következő pillanatban Róbert fellépett a színpadra, mire többen kihúzták magukat a kanapékon és fotelekben, hogy jobban lássanak, és a nyakukat nyújtogatva nézték, mi történik.

– Ezzel ünnepélyesen megnyitom a Nagy IOV-tehetségkutatót! – jelentette be Róbert. – A menete a következő...

– Kértek még? – fordultam a többiek felé a közkedvelt csemegémmel. Mindenki vett belőle, nem zavartattuk magunkat igazán.

– Elnézést, ha zavarom a piros csapatot a csócsálgatás és csereberélés közben, nem állt szándékomban, éppen a kieséses feladat részleteit ismertetném azokkal, akiket érdekel... - mondta szemrehányóan Róbert, mire mind elhallgattunk.

– Elnézést – intettem.

– Semmi baj. A kísérőtanártól akartam segítséget kérni a fegyelmezésben, de úgy látom, nem esett messze az alma... - közölte Tahihoz intézve szavait.

– Na, ezt megkapta – röhögtem ki.

– Úgy néz ki – jegyezte meg Tahi leesett állal, majd visszafordult az asztalunk felé.

– Piros csapat, ha még egyszer abba kell hagynom miattatok, én...

– Elnézést – óbégattuk egyszerre.