Akkor mégsem 𝘶𝘵𝘢́𝘭𝘫𝘶𝘬 egymást? (Azahriah-Paul Street ff.)

-14-

Próbálkozni, próbálkoztam, hogy a pulóver kapucniját csak összehúztam a fejemen, de pocsékul nézhetett ki, hisz barátnőm is felszólalt.

- Mi a gyászos faszt csinálsz? - kérdezte értetlenül, de a hangjában benne volt a nevetés.

- Én semmit se - suttogtam.

- Istenem, mi bajod? - rántotta le rólam a kapucnit. Bár ne.

- Hé, nicsak kivel találkozok! Milyen rég találkoztunk. - jött oda hozzám a fiú.

- Zoli, még jó! Hisz olyan alpári paraszt módon szakítottál velem, mint a nem tudom mi.. - néztem oldalra szomorúan, ahol Kinga állt. Úgy érezte, jobb ha most magunkra hagy, de nem tudom, lehet nemigen kellett volna, de elment. Valszeg csak a pláza elé.

- Az félre értés volt.. másnap már egyből..megbántam.. - ismerte be.

- Nem érdekel! Megtetted, és én egyszerűen ketté reppedtem! Nem is fogod soha megtudni, mennyire borzalmas érzés volt aznap, és jól tudtad, hogy én nekem aznap programom volt, hogy szórakozzak, reggel nem tudtál volna szakítani?! - mordultam rá, kissé könnybe lábadva.

- Melli- nyúlt a csuklómért, de egyből elrántottam tőle a kezem. - He? Melissza kérlek, ne legyél gyerekes!

- Te vagy gyerekes! Told innen a képed! - néztem morcosan.

- Ha annyira irritálnálak, már tovább sétáltál volna. - mondta nyugodtan, amivel mégjobban felhúzott.

- Mekkora utálatos dög vagy! Még jó, hogy szakítottunk. - löktem meg a vállamnál, ahogy arrébb sétáltam gyors leptekkel. Persze egy fiú, gyorsan utolér, igyis, bár azthittem Zoli ráhagyja, de tévedtem. Hátulról megfogta a kezem és szembe fordított magával. A zöldesbarna íriszei már túl közel voltak, mint az ajkai, és az egész Ő maga.

- Engedj...el... - kérleltem. Én képtelen voltam elfutni, hisz a szorítása rohadtul erős volt.

- Melissza, ne álltas, nem áll jól. Tudom, hogy hiányzok neked. A "jó éjszakát" üzenetek, a "szeretlek" és hasonló társai. Tudom, hogy hiányzom, és nem jó nélkülem. Valld be.

- Nem, rohadtul nem érdekelsz, és már rég megöltelek magamban! - gördült le egy könnycsepp az arcomon, magam se tudva, miért. Ati, bár itt lennél, hogy legalább te megvédj..

- Heh.. - kezdett el nevetni, majd beletúrt a hajába.

- Mi olyan vicces?!

- Te - felelte és megcsókolt. Úgy csókolt, hogy azthittem hányingert kapok, pedig régen mindig is erre vágytam, amíg Ati..egyből lefagytam, ajkai közeledtével, de 15 másodperc leforgása alatt, ellöktem magamtól, és úgy kezdtem el futni a plázából kifelé, mint egy kisgyerek. Idegesen, lassan sírva, rohantam Kingához.

- Takarodjunk el innen, most! - mondtam. Látta rajtam, hogy nem kéne most kérdezősködni, ezért egyből elindult velem hazafele. Csak remélni tudom, senki nem volt ott az osztályból, hogy lássa.

Másnap (Szerda maybe)

Tegnap egész este csak sírtam. Lehet, hogy nem csókoltam vissza, de bűntudatom volt. Ati miatt. Lehet nem vagyunk együtt, nem tudom mi van pontosan köztünk, de úgy érzem, hogy kurvára hátba szúrtam. Gyomorgörccsel indultam neki a napnak, és miután megvolt a reggeli rutinom, ami a kezeim remegése miatt nehezebben tudtam elvégezni, iskolába eredtem. Drága jó, kedves, aranyos Klári néni doktornő adott igazolást a keddi napra, szó nélkül. Örültem, hogy nem kérdezett semmit, inkább másról faggatott. Jobb nő néha, mint a saját anyám, akivel Hétfő óta egy szót sem váltottam. Nem is igazán tervezek.

- Elmondod mi történt tegnap? - kérdezte barátnőm, mikor a termünk felé eredtünk.

- Mindegy..csak..Zoli eléggé, elcseszett gyerek, és nem bírt a szájával.

- Elhordott mindennek?

- Olyasmi. De hagyjuk, vége már. - válaszoltam és leültünk. Lassan mindenki is beért, utolsó között madárfészek. Ahogy rám nézett, és mosolyogni kezdett, egyszerűen azthittem otthelyben elsírom magam. Visszamosolyogni se volt erőm, amiért mégjobban bűntudat gyötört. Én nem.. egyszerűen nem leszek képes eltitkolni. De elmondani képtelen vagyok. Elveszíteném. Abba belehalnék..

- Korareggelt nektek! - jött be az igazgató nő. - Szóval, mivel lassan őszi szünet, bár még jócskán nincs itt, jövőhét kedden megtartjuk az iskola bált. A lényeg, hogy nézzetek ki valahogy, a fiúknak öltönyt ajánlok, lányok, ti meg királynők. Vagy, valami hasonló szülemények - mondta unalmasan - lesz egy szavazás, amivel bál királynőt, királyt lehet választani, ami kötelező, a munkatársaim szerint. Ha van kérdés, már van kint plakát, vagy a tanárokat kérdezzétek, de még lesz szóbeszéd ezzel kapcsolatban. - zárta le és kiment. Átvette tőle a szót az ofőnk, aki egyből belekezdett az unalmas órájába. Figyelni egyáltalán nem tudtam. Csak meredten bámultam a padot, remegve. Faszom Kingát akarom hibáztatni, hisz ha ottmarad velem, Zoli nem csókol meg! De ha ránézek az ártatlan lányra, szívem szorul össze, hogy őt hibáztatnám.

Csengő szó után, egyből a termekből kirohantam, és a lány mosdóba töltöttem azokat. Kinga a tervemmel, hogy kerülöm Atit, nem igazán értett egyet. Szerinte, hülyeség, ha csak Zolival beszéltem. De neki se tudom bevallani még a csókot..Akkor pont Atinak, hogy tudnám?
Viszont utolsó óra után, a kijárathoz igyekeztem. Mivel az órám a másodikon volt, kellett lépcsőzni egy kicsit, és pont a kijáratnál, felismertem a fészek tulajdonosát. Most ha elrohanok, magam szégyenítem le. Lefelé sugárzó tekintettel sétáltam ki, de egyből utánam kapott.

- Elmondanád miért kerülsz egésznap, és hogy mi a fene bajod van velem? - nézett Ati, a tökéletes arcával rám. Aggódást ismertem fel, és egyből, nem bírtam ki, mellkasára borulva sírni kezdtem. Nem szólt semmit, hanem szorosan magához ölelt. A többi iskolásokkal, pedig nem foglalkozott. Miután már csak szipogtam, és a légzés menetem visszakaptam elemelkedtem tőle.

- Szerettél valaha te igazán? - vontam kérdőre.

- Hogy kérdezhetsz ilyet? Kibaszottul szeretlek! - jelentette ki, mire még én is ledermedtem kicsit, meg azok akik körülöttünk voltak.

- És tulajdonképpen, mi ketten.. - szipogtam - együtt lennénk? Hisz úgy viselkedünk általánosan, mint egy pár, de különben, sosem beszélünk arról, hogy mi van!

- Mert az, hogy megcsókollak, magamhoz húzlak, és hogy aggódom is érted, nem világos, hogy mit akarok?

- És az a csaj?!

- Melyik csaj?!

- Aki ennél a kibaszott iskola kapunál felpofozott! Azt hiszed nem tudok róla? Tudom, hogy volt barátnőd, mikor megdugtál azon az egy estén, és csak kellék vagyok!

- Úristen.. - kezdett kétségbeesetten nevetni, és azthiszem, sosem láttam még ilyennek. Ideges volt, letört is egyben. Miért rajta töltöm ki a dühömet Zoli iránt? Miért vagyok ennyire is elcseszett?

- Ati ne..jézusom sajnálom.. - öleltem magamhoz, és még ezt a szót isméltelgettem. Egyszer csak elhúzott magától, és kézen ragadva, elvitt a sulitól, nem messze, de csak, hogy ketten legyünk.

- Az a lány, akiről beszélsz, nem a barátnőm. A legjobb lány barátom közé tartozott, de hónapok óta nem kerestem. A pofont azért kaptam, mert "végeztem vele", mint barát. Ennyi. - vallotta be - És én vártam, hogy kezdeményezz azzal, hogy beszélsz arról ami van. Én nem tudtam, hogyan kellene..

- Én se tudom..sajnálom, hogy..úgy lerohantalak, kerültelek. Eléggé összezavarodott voltam.. - hazudtam kissé. - Akarlak Ati. És nem akarlak elveszíteni, soha, szóval én akarom, hogy..

- együtt legyünk? - fejezte be helyettem. Beleegyezően bólintottam, mire csak a cuki mosolya ült ki a veszettül aranyos arcára, és csókolni kezdett. Egyből visszacsókoltam, és engedtem neki a dominálást. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy mennyi problémával állok szemben is.
Talán jobb is, ha nem is tudja meg sosem ami a plázában történt.

De, a titkok sosem maradnak titkok, amit tudhattam volna..

—