Akkor mégsem 𝘶𝘵𝘢́𝘭𝘫𝘶𝘬 egymást? (Azahriah-Paul Street ff.)

-13-

Egész hamar felkeltem, de úgy látszik mégsem eléggé. Ati már nem volt mellettem, egyedül voltam a viszonylag nagy szobában. Nem tudom hova mehetett, talán wc-re, vagy hasonló, de itthagyott. Bár én beszélek?

Annyira jól éreztem magam abban a pár percben vele tegnap este..ahogy a hajamat a kezemmel fésültem át, csak a pillangóimmal vesztem el a gondolataimba. Hogy lehet az, hogy annyi sok olyan rosszindulatú érzés után, megszerettem? Lehetséges ez? Vagy csak kényszer az este miatt? Nem tudom..de azt tudom, hogy most vele akarok lenni.

Úgy éreztem, parasztság ha most megyek megkeresem, úgyis visszajön. Addig a szobájában néztem körül. A fiókjait nyitogattam, amikor az elsőben a tollak, ceruzák között rólam készült képet találtam meg, amiről az anyukája mesélt.
Körülbelül 2 éves, és ez az egyik osztály kiránduláson készült rólam, ahol eleve geci ronda voltam. De a kérdés felmerül, miért van ez meg neki kinyomtatva? Csak mosolyogtam egyet és tovább álltam. Egy gitáron akadt meg a szemem. Egyből eszembe jutott a feldolgozása amit átküldtek nekem. AZTÁN ESZEMBE JUTOTT A SULI..
Ugrottam egyből a telefonomhoz, idegesen nézve az órát.

9:12

MIAFASZ?!
Egyből rohantam le a lépcsőn, és Atival találtam szembe magam, aki éppen a konyha pult előtt ült nem zavartatva magát.

- Miért nem keltettél fel? Vagy két órája hiányzunk a suliból! - mentem oda mérgesen és kétségbeesetten.

- Békésen aludtál, és én is elaludtam. Ha egy napot hiányzunk nem a világ vége. - forgatta a szemeit. - Csináltam rántottát, kóstold inkább meg.

- Igazságtalan vagy.. - feleltem, majd elővettem egy tányért, és megkóstoltam az Ati féle rántottát. Meglehetősen jó, ezt el is mondtam neki, mire csak mosolyra húzta az ajkait. Ahogy néztem, hogy eszik, olyan érzésem támadt, mintha régóta együtt lennénk. Pedig nem vagyunk együtt, erről szó sem esett..még..

- Mióta gitározol? - hoztam fel egy témát a csendre.

- Elég régóta. Miért?

- Csak megtaláltam a szobádba a gitárt. Körül néztem kicsit.

- Kutakodtál? - kérdezte.

- Csak felmértem a terepet. - válaszoltam. - Jaj Ati.. emlékszel még a 2 éves osztálykiránduláson, amikor elmentünk abba a nagyon szar állatkertbe? Tudod sok fotó készült rólam.. - direkt játszottam az eszem, mint aki random hozna fel valamit, közben a plafont vizsgálva. Hirtelen leesett neki, hogy miről beszélek és a szemei kikerekedtek. Vicces pillanat volt, de nem akartam elröhögni magam.

- Ne-nem igazán emlékszem. - felelte, majd a tányérjából az utolsó falatot eltűntetve, berakta a mosogatógépbe.

- Pedig még fotód is van róla. Bocsi, rólam. - mondtam gúnyosan, és felültem a konyha asztalra, ezt kihasználva a fiú lábaim közé lépett én pedig átkaroltam a nyakát.

- Tudod, emlékeztetőnek lett megcsinálva, hogy soha se nézzek olyan lány után, mint te - mondta szarkasztikusan mire hátulról meghúztam a haját.
- Bazdmeg!

- Nem fogom megbaszni. - ugrottam le a konyha pultról, mivel hátrébb lépett a "nagy fájdalomtól".

- Borzasztó vagy! Ezt nem uszod meg szárazon. - kiáltja utánam.

- Félek madárfészek, félek. - mondtam nevetgélve miközben a lépcsőn tartottam felfelé. Ati lentmaradt, én a telefonom böngésztem. Kinga vagy 60 üzenetet hagyott. Csak egy hangüzenetet küldtem át neki, hogy "Majd elmesélek mindent a délután folyamán, megbeszélünk majd egy időpontot, de most nem jó." Ezzel nem tudtam le mindent, tuti mérges lesz kicsit, hogy nem előre mondtam dolgokat, de nem tudtam, hogy ez lesz. Itt vagyok az szobájába annak a fiúnak, akiről még a név sor olvasásnál hányinger kerülgetett. Vicces, mi?
Gondolataim menetéből a hideg víz érkezése zavart meg. Elkezdtem fázni, és először nem vágtam majd hátra néztem.

- Mondtam, nem uszod meg szárazon. - ott állt Attila egy *már* üres pohárral a kezében. Szigorú pillantást küldtem felé, amitől úgy tűnik nem ijedt meg, nevetni kezdett.

- Egyszer kicsinállak te féleszű! Megfagyok! Azt akarod, hogy beteg legyek? Ápolni akarsz vagy mi? - vontam kérdőre. Közben viszont a póló teljesen rásimult az alakomra, amit Ati szemügyre is vett. - Perverz, ne bámulj! - förmedtem rá.

- Akkor vegyél fel valamit, még megfázol - gúnyolódott, azután a szekrényéhez lépve egy pulcsit és egy másik pólót dobott ki.
- Vedd fel azt.

- Kösz - mondtam szemet hányva, és a mosdóba sietve, átvedlettem. A tegnapi ruháimat a táskámba mélyesztettem el, utána vissza fáradtam a szobájába.

- Szerintem indulok haza. - közöltem vele.

- Hazakísérjelek? - nézett rám.

- Nem kell, haza találok. Nem lakok messze. - indultam le, de visszafordultam - viszont a ruháidban megyek el, hiába pizsama, majd holnap visszahozom. Kimosva.

- Tiéd lehet. - jött utánam, hogy kikísérjen - Utánad úgyse venném fel - vigyorgott és gyengéden felpofoztam. - Idióta!

- Vagy te - nyújtottam rá a nyelvem, mire a csipőmnél fogva, magához húzott és csókolni kezdett. Még levegőnk maradt, mikor elvált tőlem. Már vagy ez a negyedik csókja, de ugyanúgy zavarba jövök tőle, és ugyanaz a bizsergő forró érzés lep el.. - Kö-köszönöm, hogy úgymond befogadtál..- vakartam a tarkóm.

- Szivesen mindent. El ne üssön haza felé egy autó. - húzta felfelé az ajkait, mire a középső ujjam mutattam felé. Nem reagált különösebben semmit, de egyébként nem voltam rá mérges. Elindultam hazafelé. Az utcán azért páran megbámultak, hogy egy fiú melegítő nacija van rajtam, ami viszonylag nagy rám, szintén , mint a pulcsi. De nem érdekelt, hisz mások nem tudják, hogy mennyire jó Ati illata van. Ilyen illatosító lehetne. Bár nem akarom, hogy mások érezzék.

Írtam Kingának, hogy 2 óra múlva legyen a nem messzei pláza előtt. Vásárolgatási programunk most átrakjuk, de szerintem nem bánja.
Hazaérve, otthon nem volt senki. Szerencse. Nem akarom nagyon látni most anyát. Rettentően haragszom rá. De ha nincs ez, nem lesz ilyen jó estém, mint tegnap. De bár ne így jutottunk volna el idáig.

Lefürödve, átvéve a saját ruhám, viszont a pulcsit visszavéve, boldogan dőltem ki az ágyamon, az emlékkeimmel. Olyan..olyan fura..mégis olyan jó. Szeretem Atit. Már nem tudnék nélküle lenni. A beszólásai, a csókja, ölelése, az aggódása. De mióta szeret? Miért nem mondta sose el? Az is felmerült, hogy fogadás lenne, de olyan mélyre nem süllyedne..vagy..

- Sziaaaa - vettem fel a kizökkentő telefon hívást.

- Melissza végre - szólt bele a telefonba Kinga - Indulok a plázához. Azonnal mesélj el mindent is! - parancsolta.

- Természetesen! - nevettem, majd siettem én is az épülethez. 15 percen belül, már ott voltunk.

- Hajrá! Miért nem voltál suliba?

- Tudod.. - itt elmeséltem az anyjával való kapcsolatos történetét, majd a parkban, azután, tényleg, de tényleg mindent ami Atival történt. Csak bámult. Kiakadt. De jó értelemben.

- VÉGRE, TUDTAM, TUDTAM, HOGY ÖSSZEJÖTTÖK!! - ugrott fel és szorosan átölelt.

- Nem beszéltünk kapcsolatról, egyáltalán nem beszélünk a csókról, se semmiről. - feleltem.

- Zavaros neki csak. Hagyd rá, vagy hozd fel te.

- Soha! Bár jól esne beszélni róla. - közben végre elengedett, és besétáltunk a plázába.

- Hidd el, majd szó esik róla. Bár fura, annyiszor bántottátok egymást..majd a suliban is falni fogjátok egymást?

- Dehogy hülye! -löktem oldalba.

- Jó a pulcsid - mért végig.

- Khm, köszi! - mosolyodtam el. Elkezdtük ezt a témát jó sokáig kihúzni, majd más is felmerült. Kinga viszonylag mérges volt, hogy anyáról nem szóltam, de elnézi, most az egyszer, de anyára nagyon haragszik. Már pár üzletet átrájtunk, mikor távolból felismertem egy fiút. Azt a fiút, akinek ha azon az estén nem nyitom meg az üzenetét, nem lennék ott, ahol..

—