Alkonyat: Utódok

Halottról jót, vagy semmit

A szobánkhoz egy fiatal férfi vezet el. Nem néz a szemünkbe, csak fáradtan kinyitja nekünk az ajtót aztán átadja a kártyát. David ad neki egy tízest aztán becsukja utána az ajtót.
- Furcsa véletlen, hogy pont szabad volt ez a szoba, nem?!
Megvonom a vállam. A szomszédos szoba is jó lett volna. Vagy az alsó szinten valamelyik ami szintén közel van...
Az ablakhoz megyek és kinézek. Az éjszaka fényeibe borult város csodaszép. David nem siettet, amit nagyra értékelek. Leült egy székre és engem néz csendesen.
- Ha bármi gond lenne... - suttogom, de tudom hogy tökéletesen hallja. - Próbálj meg megállítani!
Összeráncolja a homlokát, de bólint.

Leülök és hátamat nekidöntöm az ágynak. Aztán kinyitom az ajtót.

Egy ideig csend van. Csak a szálloda hangjait lehet hallani. Aztán egyszer csak a fürdő szobából kilép egy lány. Vörös haja van akár a Napnak amikor éjszaka lebukik a dombok mögé. Szemei világoskékek. Csodálkozva néz és nyugodt értelmes hangon szól hozzám.

-Mit kerestek itt? - közelebb lépdel és megnézi magának Davidet. - Vegetáriánus vámpír lett belőle. - elvigyorodik, de kiráz tőle a hideg. - De azt nem mondanám, hogy gyenge...

- Akkor megérte? - kérdezem gúnyosan. - David felkapja a fejét a lány csak lassan megfordul. Vérfagyasztóan néz ki. Lassan megindul felém és a kezem után nyúl, de elhúzom. - Előbb válaszolj!

- Nem ismered Őt. Fogalmad sincs mire képes. - mondja csípőre tett kézzel.

- Ittvan? - kérdezi David és feláll. Körbejár a szobában, mintha ő is láthatná.

- Itt van. - mondom nyugodtan és közben farkasszemet nézek a lánnyal. Kinyújtom a karom felé mire elvigyorodik és megérinti.

David felszisszen. Nem láthatja a lányt csak egy sötét árnyék szerű gomolygást előttem.

- Sajnálom! - mondja hadarva mintha a jelenség bármikor eltűnhetne. - Nem tudtam megakadályozni... Nem tudtam...

A lány unottan megfordul.

- Szánalmas vámpír lett?! - újra rám néz, majd elvigyorodik - Kérdezd csak meg tőle.

- Azt kérdezi, hogy szánalmas vámpír lettél e. - mondom a döbbent Davidnek. Becsukja a száját majd újra kinyitja.

- Nem haragszik rám?

- Nem úgy tűnik mintha érdekelné. - vonom meg a vállam, majd a táskához sétálok és felnyitok egy tasak vért. A lány felém lép.

- Te Antoan egyik kis kedvence vagy!

- Honnan ismered őt?

- Miről beszéltek?! - leintem Davidet és felmászom az ágyra, majd inni kezdem a vért.

- A nevem Linette. - megdermedek, majd lassan ránézek. Bólogatni kezd aztán fejével David felé int. - Fél perc alatt megölt. - Én is Davidre nézek aki hol rám, hogy a pacára figyel. - Nekem kellett átváltoztatnom őt és besorozni. Az egyik legalább sikerült. - vigyorog rám. - Most pedig gondolom átvetted a helyem és Antoan elé szállítod majd, ahogy a húgát is.

Olyan gyorsan kelek ki az ágyból ahogy csak tudok. Az emlékek megrohamoznak. Ahogy könyveket keresek. A könyvtárban és pont van egy a kedvenc soromon Forksról. Az, hogy Antoan nem szólt nekem az itteni vámpírokról... Öklömmel ütöm a fejem. Pár év múlva pedig, amikor már kellően a közelükbe kerültem...

Kifújom a levegőt és leülök a kanapéra.

- Talán nem avatott be a tervbe. - mondja Linette kiélvezve minden pillanatot. - Hallottam ám rólad! Antoan kis védencéről akit még az ágyába is beengedett...

- Irigységet hallok a hangodból? - mondom gúnyosan.

- Lorelin! Válaszolj már! Mit mond!? - kiállt rám David. - újra leintem.

- Nem irigylésre méltó ha valaki egy ribanc. - sértésnek szánja, de nem túl meggyőző. - Meg amúgy is... Mind tudjuk, hogy miért volt veled.

Információk kellenek. Nem jó felé tereltem a beszélgetést.

- Miért kell a leány is?

- Ketten még erősebbek. Te képes vagy információt szerezni és a vérszomjad veszélyessé tesz, én bárkit megöltem egy pillantásommal, de Ő és a húga... Képesek egy olyan szörnyeteggé átalkulni ami se nem vámpír se nem farkas... Rémisztő és halálos. - elmereng, én Dévidre nézek aki bután áll a szoba közepén és engem figyel, hogy valamit leolvashasson az arcomról.
Megkezdek egy új vértasakot és visszafordulok Linettehez.

- Miért vártatok ennyit, hogy behozzátok őket?

- Láttad már a klánjukat? Erősek és befolyásos barátaik vannak. Nem. Fiatal korukban képtelenség lett volna Antoannak megszerezni őket, azonban egy lázadó tinédzsert akiben dúlnak a hormonok... - elvigyorodik - nos könnyebb befolyásolni. Így sikerült majdnem Davidet elvinnem hozzá, de aztán... - körbemutat. - Már nem élek.

- És mi lesz a lánnyal?

- Úgy tudom az Sigge dolga lesz. Pár év múlva volt esedékes ő is.

Megszorítom a tasakot. Mi ilyenkor a helyes döntés? Nem tehetek semmit Antoan ellen... Én nem tehetek semmit.

- Köszönöm az idődet. - állok fel.

- Máris mentek? Gyertek gyakrabban, az emberek írtó unalmasak.

David hol rám, hol a pacára néz.

- Még nem végeztem!

- Indulunk! - vicsorgok rá, ami nagyfokú butaságra vall ahhoz mérten amit az előbb hallodtam David képességeiről.

Megfogom a zacskót és olyan gyorsan hagyom el a szállodát ahogy csak tudom. Beülök a volán mögé és ott várom Davidet. Pár perc múlva be is fut.

- Még soha nem vicsorogtak rám. Elég meggyőző. - mondja gúnyosan.

A kezem olyan gyorsan lendül, hogy reagálni sincs ideje már behúztam egyet a torkára.

- Hallgass! Linette az utolsó vámpírok utolsója, de nem hazug. Érdekes dolgokat mesélt rólad és a húgodról. - David megdermed. - Őt is át akarják változtatni. A vörös hajú svéd akit láttál.

Eddig az utat néztem, de egyszerre csak kaparó hangot hallok magam mellől.

- Ez most komoly?! - David kezei karmokká kezdtek átalakulni, arca pedig megnyúlt. Lefékezek a kocsival majd kinyitom az ajtaját és kilököm rajta.

Mindketten kigurulunk. Az erdősáv ahol megálltam elég sűrűnek tűnik. Bezárom a kocsit aztán felé fordulok. Küdz magával. A karjai már inkabb hasonlítanak farkaséhoz mint emberhez, a hátsó lábai most alakulnak át.

- Nem kell küzdened ellene. - mondom nyugodtan. - Úgy csak tovabb tart.

- Meg foglak ölni! - üvölti.

- Lehet. - suttogom a fülébe, - de ahhoz előbb el kell kapnod.

Futásnak eredek a sötét erdőben. Pár másodperc után érzem meg, hogy követ. Hatalmas, és úgy csörtet akár egy dinoszaurusz. Egyre közeledik hozzám. Elkanyarodok és hagyom, hogy az ösztöneim vezessenek.

Egyre közeledik hozzám. Újra elkanyarodok és a hegyek felé veszem az irányt. Még pont elérem a hegy lábát mielőtt utolérne. Nincs bennem félelem. Nem olyan mint amikor egy vadat kergetnek. Beugrok egy hasadékba és addig megyek befelé amíg csak tudok. Fogak csattanását hallom magam mögött, majd a szikla omlását. Nem fér be. Lassan megfordulok.

Hatalmas és fekete. A szemei vörösek akár egy vámpírnak. A fogai görbék amit mintha tépésre teremtettek volna. Nagy vonalakban farkasszerű, de rémisztőbb és dühösebb. Újra és újra nekifut a sziklának amitől az fokozatosan töredezik.

Kezembe fogok egy nagyobb kődarabot és fejbedobom. A szemembe néz.

- Kitomboltad magad. Többre nincs idő. A húgod veszélyben van. - mondom vörös, dühös szemeinek amik erre megremegnek. - Induljunk! - mondom kedvesen majd elindulok a nyílás bejárata felé, a szörny szájához.