Alkonyat: Utódok

Egy újabb...

Vissza kellett térnünk a többiekhez. Antoan visszaült eredeti helyére, én pedig elindultam megkeresni Davidet. 

A már kiképzettek között nem találom. Fanny sincs sehol ami rossz jel. Elveszek egy pohár vért az asztalról és kilépek az ajtón. A tanoncok estéje jobbnak tűnik mint amit bent láttam. Kisebb csoportokba verődve beszégetnek, páran még táncolnak is. Mintha bennük még ott lenne az ember. Elsétálok néhány csoportosulás mellett, mire elhal a beszélgetés. Egy 30 körüli nő megbámul. Rákacsintok, mire visszafordul a többiekhez. 

- Lorelin! - hátrafordulok. Egy lány vörös ruhában megindul felém. Sötétbarna haját feltőzte, egyhén mandulavágású szemei örömmel csillognak. - Nem is tudtam, hogy már itt vagy! Mikor érkeztél?

- Szia Isla! - rámosolygok - Csak nemrég! - kinyújtom a karom felé és gyorsan megöleljük egymást. Sokkal magasabb mint én, ezért kicsit esetlenül hat, de már régóta nem zavar minket. - Nem láttál egy...

- Ott van Fannyval! - mutat az asztalok felé. David egy székben ül, Fanny pedig különböző serlegeket tol az orra alá. - Még soha nem találkoztam állatvér ivókkal. Izgalmas lesz a kiképzése. 

- Mit csinál vele? - kérdezem elnyomva egy vigyort, miközben megindulunk feléjük. 

- Megpróbálják megtalálni a kedvenc vércsoportját. Nem érti meg, hogy ő nem iszik embervért. - Isla is elvigyorodik. Nem sokkal az idekerülésem után változtatták át. Megértett engem. Meséltem neki a szüleimről, ő is mesélt a vámpírlét előtti életéről és valahogy barátok lettünk. 

- Ezt kóstold meg! Nekem ez a kedvencem! De sajnos ritkán van... 

- Fanny! - a lány felém fordul, majd elhúzza a száját - Elrabolnám Davidet, ha megengeded. 

Meg se várva a válaszát felhúzom Davidet ér az ajtó felé intek. Biccent és leteszi a poharat amit Fanny nyomott a kezébe. Nyúzottnak tűnik.  Megkerülüljük a táncolókat és kimegyünk a teraszra. 

Az eső szemerkélni kezdett. A kastély ablakaiból áradó fények ilyesztő árnyakat fetenek az udvar füvére. Talán legjobb lesz ha nem húzom, hanem belevágok a közepébe. 

- A húgod Sigge-vel van. Csak később csatlakoznak majd hozzánk, ha a hugod készen áll. - David háttal áll nekem, látom, hogy megfeszül. 

- Mikor? - kérdezi még mindig háttal, és hallom a hangján, hogy uralkodni próbál magán. 

- Őszintén nem tudom. De Sigge még a jobbak közül való. Biztos vagyok benne, hogy megvédi Őt. A képessége is tökéletes ehhez. Érzi mások szükségleteit akár a sajátját, úgy tűnik nem csak kihallgatásoknál hasznos...

- Mégis miről beszélsz?! - üvölt rám - Egy hete még békében éltünk! Basszus, hiszen a meccs miatt aggódtam, hogy jól sikerüljön... erre te felbukkansz és a hugomat elrabolják, engem meg belekényszerítesz, hogy valami hülye vámpír bérgyilkosok szigetére jöjjek! - kezdenek előbukkani a tépőfogai és egyre közelebb jön hozzám ahogy üvölt - Miért kellet Forksba jönnöd?! - az előbukkanó karmaival végigszánthatná az arcom - Holnap elmegyek és megkeresem a hugomat. - sziszegi az arcomba, aztán az ajtó felé fordul. 

Antoan lustán nekidől az ajtókeretnek. Mintha csak egy előadást élvezett volna. Elvigyorodik és zsebre tett kézzel elindul David felé. 

- Természetesen elmehetsz ha akarsz. De a hugodat ide fogja hozni Sigge. Szóval bejárhatod érte a bolygót - mellém érve nekitámaszkodik a korlátnak és csillogó szemekkel figyeli Davidet - vagy itt maradhasz és megtanulhatod, hogy ne tépd szét az embereket magad körül minden alkalommal ha elöntenek az érzelmeid. Gondolom nem kell emlékeztetnem téged mi történt Linettel. - mintha jeges vizet öntöttek volna Davidre a karmai és fogai visszahúzódnak. Teljesen letörten áll előttünk. - Lorelin elkísér majd a szobádhoz és gondoskodik, hogy rendes kiképzőt kapj. - felkapom a fejem. Antoan rámkacsint, majd visszasétál a kastélyba. 

Újra kettesben maradunk. Csak az eső kopogása az üvegtetőn töri meg a csendet. 

- Mutasd meg a szobámat! - kéri elgyötört hangon. Sehol nincs már a vízilabda csapat kapitánya, a fiú aki a családja körében biztonságban és örömben élte az életét. 

- Erre! - intek és visszavezetem a kastély falai közé.