Alkonyat: Utódok

A Tűzrakás

Edward délután a suli előtt várt az autójában. Én beültem az enyémbe és követtem őt a város széle felé. Egy seszínű barna társas házhoz vezetett. Úgy tűnik a tetőt felújították, de a falakra már nem volt pénz. A fű gondozatlanul burjánzik a kertben. Parkoló nincs, csak a fű növése jelzi hol szoktak autók állni. A ház egyik oldala az erdővel határos a másik az útra néz. 

- Menjünk fel! - int Edward.
Előre megy és kinyitja az ajtókat.
- Kik laknak itt? - kérdezem miközben jobban megnézem a postaládákat.
- Ilyenkor senki. Nyáron amikor az erdészethez jönnek mérnökök őket szállásolják el itt.
Biccentek és követem a felső szintre. Végig megyünk a folyosón majd balra fordulunk.
- Megjöttünk. - vigyorog rám Edward.
Nem viszonzom a mosolyt. Túl izgatott vagyok. Kinyitja az ajtót és előre enged.
A lakás nem túl nagy, de egy személynek tökéletes. Belépve azonnal az étkezőben találjuk magunkat. Az ajtótól jobbra van az apró konyha egy ősrégi sütővel amit úgyse fogok használni és egy apró piros hűtőszekrény ami fura szagot áraszt amit még így, csukott állapotában is érzek.
Balra van a fürdőszoba, tovább egyenesen pedig a nappali és hálószoba. Egy kinyitható katonai ágy és egy könyvespolc.
- Bútorokat tudsz majd venni... - magyarázza Edward. - És egy alapos takarítás után...
- Köszönöm. - mondom. Ram néz és komolyan biccent.
- Semmiség. És ki tudja. Talán idővel találunk megoldást és nem kell emberi vért innod.
Megrázom a fejem és fájdalmasan elmosolyodok.
Visszamegyünk az autókhoz. Edward nekem adja a kulcsokat és emlékeztet, hogy a hétvégén várnak magukhoz.
Megvárom amíg elmegy aztán beülök a saját kocsimba és elhajtok a boltba.
Alaposan bevásárolok tisztítószerekből. Kelleni fognak.

Éjfél körül végzem. Utána a padlón ülve csinálom meg a leckéket. A kocsiból behoztam a ládámat és a többi holmim. Furcsa érzés rájuk nézni. A sok kincsem. Most már nem menekülhetek. Forksi lakos lettem. Erre elvigyorodok és a ládához lépek. Előkotrok egy apró bordó fadobozt és a szívemhez szorítom. Itthon vagyok. Ezt most ne csesszem el!

•••

Pénteken a suliban hatalmas a nyüzsgés. A diákok érzik hogy itt a hétvége és ez mintha egy plusz löketet adna mindenkinek. Nameg a Tűzrakás is ma van. Előbbre hozták egy nappal, mert holnapra esőt mondnak. Beatrix egész nap kérdezget. Mit vegyen fel? Szerintem hideg lesz? Érdemesebb jól felöltözni és szarul kinézni vagy csinosan felöltözni és megfagyni? Délutánra már zúg a fejem és erősen kételkedek abban, hogy ez egy jó ötlet volt e. Igyekszem koncentrálni a tanulásra azonban a gondolataim folyton elkalandoznak. Cullenék nem bíznak bennem. Ma és tegnap is megfigyeltek otthon és még az iskoláig is követtek. Éreztem őket a fák között. Egyrészt megértem őket. Új vagyok. Emberi vért iszom, de igazán hagyhatnának egy kis teret nekem. Nem kellene mindenhová követni!

 Legalább az iskolában békén hagynak. David és Lizi egy szót se szólnak hozzám. Semmi olyat nem tesznek ami arra utalna, hogy ismerjük egymást. David átnéz rajtam a folyosón, Lizi pedig továbbra is ignorál mindenkit, így engem is. Talán majd a hétvégén tudok vele beszélni.  

Megvakarom az állam  a tollammal és leírok egy újabb évszámot a tábláról. A teremben teljes a csend. Minenki másol, igyekszik. Talán tényleg azért jó tanulók az itteni diákok mert menekülni akarnak? Elmenni ebből az örökké sötét és zöld városkából? Tudhatnák, hogy van ennél rosszabb hely is a világon. De inkább nem kívánom nekik, hogy tudják. 

A csengő zökkent ki a merengésből. Beatrix azonnal a padomnál terem. 

- Gyere át! Kérlek! - néz rám boci szemekkel. - Az óra alatt végiggondoltam, de nem tudom. Nem tudok dönteni! Át kell jönnöd segíteni.