Alkonyat: Utódok

A gyilkos és az áruló

- Hol történt? - kérdezem és a kocsim felé indulok.
- Miért fontos az? - hördül fel. Szembe fordulok vele. Nyúzottnak tűnik, szemei sötétebbek mint a múltkor.
- A lelke ott van ahol meghalt. Ritka az amikor máshol lenne. Ide tudnám hívni, de az nagyon kimerítene és ha nagyon messze történt, mondjuk a Holdon akkor valószínű, hogy Forks lakosságanak fele bánná. - összeráncolt homloka láttán legyintek - Szükségem lesz vérre. Emberi vérre. - arca eltorzul, ezt látva csak megforgatom a szemeimet, - nem muszáj annyira frissnek lennie. Induljunk! - intek a kocsim felé. - Merre történt?
- Egy szállodában. Seattleben. A Myflower Park Hotelben.
- Jó. Holnapig meg is járjuk. - beszállok az anyósülésre.
Látom ahogy nagyot sóhajt és beszáll mellém, elindulunk.
- Hogy történt? - kérdezem miközben kényelmesen elhelyezkedem.
- Tényleg fontos ezt tudnod? - kérdezi idegesen.
- Nem. - mondom őszintén.

Egy idő után megunom a csendet és hátranyúlok az egyik könyvemért. A borító méregzöld, rajta arany betűk. Németül írták, a mérgező növényekről szól. Elég régi, talán van olyan növény ami már kihalt. Elkezdem tanulmányozni. David teljes gázzal halad. Jól vezet, habár ez a vámpírokra amúgy is jellemző a gyors reflexek miatt. Elhagytuk a várost és már a kivezető úton haladunk.

- Honnan szerzünk vért? - kérdezi nyugodtan, úgy az út felénél.

Felnézek a könyvből és már csak megszokásból, de megdörzsölöm a szemeimet. Körülnézek, hogy merre járhatunk. Teljesen sötét van. Az autópályán haladunk, mellettünk kamionok haladnak. Eszembe jut egy régi emlék. Amikor Antoannal tartottunk valahová. Lehunyt szemmel, fejemet az ablaknak döntöttem ahogy egykor régen, mikor még tudtam aludni.

- Te hogy csinálnád? - kérdezem tőle és picit megmozgatom a lábaimat.

- Gondolom egy kórházból... - bólintok. Igen ez a legegyszerűbb.

- És hogy oldanád meg? Hol tartják a vért a kórházakban? Egy nagy kórházba kell mennünk, vagy elég egy mezei rendelő? Hogy jutunk be észrevétlenül? - David rám néz, én komolyan visszanézek. - Válaszolj.

- Gondolom egy nagy kórházba kellene. Gyorsak vagyunk és megyünk az orrunk után...

- Egy kórházban? - nevetek fel - Ott aztán mehetsz az orrod után. Egy idő után lehet meg is találnád. Itt kanyarodj le! - mutatok a következő kimenőre. Előveszem a telefonomat.

Elirányítom Port Angeles központi kórházába. Mikor megállunk kinyitom a kesztyűtartót és előveszem a kontaktlencsetartómat. David érdeklődve nézi ahogy készülődök. Hátulról előveszem a tartalék ruháimat, (felkészültem hátha gyorsan le kell lépnem Forksból) egy sima fekete kapucnis pulcsit veszek a csíkos pulcsimra. Utána kiszállok és a csomagtartóból előveszem a hűtőtáskámat. Kinyitom a kék dobozt és előszedem a papírokat. Válogatok egy ideig aztán kiválasztom a megfelelőt. Visszasétálok aztán az anyósülésen kitöltöm. Lepecsételem aztán átolvasom még egyszer.

- Mindjárt jövök. - becsukom az ajtót aztán szembefordulok a kórházzal.

Nem érzek izgalmat. Már annyiszor csináltam, hogy mindenre fel vagyok készülve. A fotocellás ajtó fáradtan nyílik szét előttem. A műkő padló simára van koptatva, előttem egy nagy körasztalnál egy karikás szemű nő ül, egy magazint olvas. Fel sem néz, csak amikor az asztalhoz lépek.

- Jó estét! - köszönök, és igyekszem fáradt hangot megütni, mintha és is kilennék már a túlóráktól. - Vérért jöttem...

- Ma nagyon népszerűek vagyunk - mondja unottan - mínusz 1-es emelet.

Megköszönöm aztán a lift felé indulok. Odalent a kiírásokat követve jutok el a megfelelő szárnyba. Itt egy ablakhoz lépek ami mögött nem ül senki. Előtte egy pici csengő. Megnyomom aztán várok. A hátsó szobában embereket hallok, odébb valaki vág valamit egy gépi fűrésszel. Magamba szívom a kórház illatát. Vegyszer és alvadt vér szagát érzem és egy különös illatot. Talán egy szobanövény. Léptek közelednek. Ez nem lehet igaz!
Két alak kép elő a szomszédos ajtó mögül. Az egyikük alacsony és tömzsi, orvosi köpenyben. A másik magas és izmos. Motoros dzseki van rajta és egy vörös sál. Arcán undok vigyor. Sigge. Vörös haja rövidre van vágva. Szemei feketén csillognak. Az ő kezében is hűtőtáska van. Rámkacsint amikor elhalad mellettem.

Köszönés nélkül odanyújtom a papírt a tömzsinek aki hátra is megy. Nagyon fáradt lehet, mert nem kérdezősködik. Mit keres itt Sigge?
Ő is Antoan klánjából való. Együtt éltünk a szigeten. Együtt kaptuk a kiképzést is... Mit keres ennyire nyugatra az Államokban? Rosszat sejtek, de ez nem az én problémám. Nem miattam érkezett és úgy tűnik nem is tervez velem semmit. Amint a kezemben van amiért jöttem már megyek is. Gyors léptekben haladok a liftig. Nem köszönök a fáradt nőnek a földszinten, csak akkor nyugszom meg egy kicsit amikor már a kocsiban ülök David mellett, gyújtást ad és indulunk.

- Valami baj van? - kérdezi és kikanyarodik a főútra.

- Nincs. Minden rendben. Csak haladjunk. - intek az út felé, majd előszedem a könyvemet.

- Miért nem akartad megmondani, ki változtatott át? - kérdezi csendesen.

- Neked talán kellemes élményként maradt meg? - őszintén nem értem miért nem érti. Hiszen őt is átváltoztatta valaki. Vajon hol harapták meg? Jellemzően a nyakon szokták, de nem emlékszem, hogy láttam volna rajta valahol sebet. Pedig láttam fürdőruhában.

- De miért kérdezte Edward úgy, hogy kitől jöttél? - újabb kérdés. Minek állt most neki kikérdezni? Finoman beszívom a levegőt. Érzem az ő illatát. A műanyag tasakok szagát amikben a vér van és valami újat. Újra beszívom a levegőt és lehunyom a szemem.

- Valaki mondott valamit David? - kérdezem jegesen. - Az előbb a parkolóban. Idejött egy másik vámpír, ugye?

Rámnéz. Átmegyünk a másik sávba, de aztán vissza kormányozza a kocsit.

- Megkézdezte, hogy az ágyasod vagyok e. - megszorítja a kormányt - Mégis mi a francot jelent ez?! És ki volt az?! - kiállt fel.

Kényszeresen felnevetek aztán leveszem a fekete pulcsit és hátradobom. Elkezdem kibogozni a hajam.

- Csak egy régi ismerősöm. Ne foglalkozz vele. Csak ugratott.

Érzi, hogy elhallgatok valamit, de nem érdekel. Nem vagyok köteles beavatni mindenbe.
Egy idő után felsóhajt.

- Ha elmondom hogy történt a halála elmondod ki volt az a langaléta vörös norvég?

Ránézek és összehúzom a szememet.

- Úgyis megtudom, hogy történt. - vonom meg a vallam. - A lány majd elmondja.

- Honnan veszed, hogy lány volt?!- préseli össze a száját.

Én csak megvonom a vállam.

- Megérzés. - valamit adnom kell neki, különben örökké gyanakvó marad. Megforgatom a szemeimet. Ez olyan emberi! - Sigge-nak hívják. Igazából svéd. Egy helyen éltünk sokáig, amíg el nem jöttem.

- Hol? - miért érdekli? Vagy csak beszélgetni akar?

- Egy kastélyban. - felnevet. Én nem nevetek.

- Mit kerestél te egy kastélyban?! - mondja még mindig nevetve én pedig egyre dühösebb leszek.

Ellazítom az izmaimat és kibámulok az ablakon. Mellettünk sötétségbe borult fasorok suhannak el. Előttünk egy kamion picit letér a sávjából. Gyorsan korrigál.
Nemsokára David lekanyarodik. Beértünk a városba. Megkeresem neki a telefonomon és kirakom elé a térképet. Nyugodtan veszi a kanyarokat. Nem hajt át egy piroson sem. Nem úgy tűnik mintha épp a halott barátnőjével akarna beszélgetni általam. Már ha egyáltalán a barátnője volt...

A hoteltől nem messze leparkolunk. Átrakom a vért egy papírtáskába, kicsit fura lesz, hogy nincsenek csomagjaink, de ezt most engedjük el.

Az utcai lámpák fényében úgy tűnhetünk mint egy átlagos pár. De ahogy belépünk a hotel kapuján és a lámpák ránkvilágítanak, az emberek meglátják a gyönyörű valónkat. Az unalmasan tökéletes arcunkat és testünkket.

- Hányas szoba volt az?

- Nyolcszáztizenegy. - mondja feszülten és ökölbe szorítja a kezét.