Alkonyat: Utódok

Tudják

Nyúzottan mászom ki a kocsiból reggel. Meggittam az összes vért ami még a kocsiban volt, utána pedig olvastam reggelig. Beszívom a friss erdőillatot. Edward küldött egy sms-t este, hogy délután megmutatja a lakást amit talált nekem. Nem tudom, hogy örülök e ennek. Egyrészt jó lenne már egy helyet otthonnak nevezni. De ugyanakkor pedig mi lesz ha gyorsan lépnem kell? Eddig csak bepattantam a kocsiba és eltüntem. Megdörzsölöm a homlokom. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Letelepedni. Hátranyúlok és előhalászom a futócipőmet. A folyóig futok. Leugrok a szakadékba. A folyó sebesen áramlik lefelé a hegyek felől. Lerúgom a cipőmet aztán levetkőzöm. Belegázolok a vízbe. Régi mondák szerint a vámpírok nem mehettek folyók közelébe. A folyók ugyanis képesek megölni a vámpírokat akárcsak a Nap. Legalábbis ezt hitték. De tekintettel arra, hogy épp egyben úszom, így ezt a hiedelmet cáfoltuk is. Kellemesnek érzem a vizet. Úszom a lazacokkal és elkapok párat, aztán eleresztem őket. Távolabb hallom egy medve hangját. Hagyom, hogy a víz hangja kiűzzön minden mást a fejemből. Szükségem van most erre. Nagyon. Az utóbbi napok eseményei arra engednek következtetni, hogy nem fogok itt unatkozni. Hátra hajtom a fejem. A hideg víz a fejbőrömet simogatja. Emberien kell viselkednem itt. Hiába voltak mások a szokások ott.

Felfrissülve indulok vissza a kocsihoz. A hajam begöndörödött a víztől. Ránézek az autó órájára. Már öltözködnöm kellene. Átlagos ruhákat veszek fel. Egy világos kötött pulóvert és egy farmert. Beteszem a kontaktlencséket és elindulok a suliba.
Beatrix fordja mellé állok. Kávét iszik a kocsinak dőlve. Nekem is hozott egyet. Kár.
- Szia! - köszön mosolyogva amikor meglát. Nekem adja az egyik kávéspoharat és beleiszik a sajátjába.
- Köszi. - mosolygok rá.
- Mi volt veled tegnap? - kérdezi összeráncolt homlokkal. Ma egy kék széldzseki és fehér nadrág van rajta.
- Rosszul lettem reggel. Tudod - teszem a kezemet a hasamra.
- Ooo. Szegénykém! Már jobban vagy?
Tudtam, hogy ez a kifogás megállja a helyét.
- Igen. Ne haragudj, de most nem kívánom a kávét. Pedig csodás az illata. - nyújtom vissza a poharat. Megvonja a vállát és beleiszik az enyémbe is.

Elindulunk az épületbe. Jó páran megint megbámulnak, de már kezdem megszokni. Elhaladunk a szurkoló lány csapat előtt akik újra heves csacsogásba fognak ahogy továbbhaldunk. Kihalászom a szekrényemből a könyveimet.
- Mi az első órád? - kérdezem Beatrixet miközben a szekrényemben matatok. De nem válaszol. Egy cetli van a kezében amit nem tudom kitől kaphatott. - Mi az? - kérdezem finoman.
- Most adta az egyikük. - mutat a saroknál vihogó lányokra. - Lehet hogy valami gonoszság. De lehet akár bármi más is amit ha nem olvasok el...
Kikapom a kezéből a cetlit villámgyorsan kihajtom és elolvasom.
- Na?! Mi áll benne? - próbál belelesni, de elkapom és darabokra tépem, majd beledobom a szemetesbe.
- Csak egy szar poén - legyintek. - Fantáziátlanságra enged következtetni. - vicsorgok a lányokra amikor elmegyek mellettük.

A nap további részében Beatrix különböző tippekkel állt elő, azzal kapcsolatban, hogy mi állhatott a levélben. Jót nevettünk rajtuk.
Aztán gazdaságtannál elválunk egymástól. Belépek a terembe. Én vagyok az első. Lassan kifújom a levegőt és leülök a múltkori helyemre.
A diákok lassan szállingóznak. Nemsokára Mat is befut. Unottan lépked a padok között aztán amikor meglát arcára hatalmas vigyor ül ki.
- Mi történt tegnap? - kérdezi kertelés nélkül - David is lelépett kicsivel utánad.
Megvonom a vállam.
- Azt nem tudom ő miért lépett le. Nekem sürgős dolgom akadt. Másutt.
Mat elvigyorodik.
- Jössz szombaton a tűzrakásra? - kérdezi és picit előrehajol a székében.
- Még nem tudom. - sütöm le a szemem.
- Min múlik? - kérdezi és cinkos mosolyt villant.
Ó nem is tudom Mat! Talán attól, hogy tudok e elég vért szerezni ahhoz, hogy ne tartsak mészárlást. Vagy hogy a vámpír biztosnági szolgálat akik végig figyeltek amíg a kocsimban voltam és amikor futni mentem... Vajon hagyják e hogy menjek.
Hála az égnek erre a hülye kérdésre már nem kell válaszolni, mert megszólal az utolsó csengőszó. David belép az ajtón. Mint valami jelre, az összes lány felkapja a fejét és csábos mosolyt villantanak felé. Ő csak a helyére ül. Mögém.
Nem mutatom, hogy zavarna. Ellazítom a testem.  Igazából nagyon zagyon zavar, hogy mögöttem van. Hol van már a tanár?!
- Szóval eljössz? - vigyorog továbbra is Mat. - Velem.
Felkapom a fejem.
- Ne haragudj. Már megígértem Beatrixnek, hogy ha megyek akkor vele megyek. - mondom ezt egy bocsánatkérő mosoly kíséretében.
- Hát ez bukta haver. - mondja David nevetve amivel teljesen összezavar. Akkor nem játsza a komor vámpírt?!
- Jaj hagyjál már! Nem mindenkinek csúsznak a lábai előtt a csajok.
Habár ezt az összes lány hallotta az osztályból úgy tűnik egy cseppet sem zavarja őket a megjegyzés. Sőt volt aki még egy bágyadt sóhajt is megeresztett. Mi van itt?
Visszafordulok a füzetem fölé. Amíg a fiúk tovább csevegnek.
- Te jössz? A múltkorit is kihagytad! - mondja Mat. - A csapatkapitánynak ott kell lennie!
- A húgom szülinapja volt Mat! - nevet fel újra. - Azt mégsem hagyhattam ki!
- Te meg az összetartó családod! Én kb azt se tudom mikor születettek az öcséim.
- Úgy egy hónapja Mat. - nevetnek fel mindketten.

Az óra csigalassúsággal haladt. A tanár késett egy csomót amit úgy próbált kompenzálni, hogy mindent extra gyorsan magyarázott. Ennek következtében teljesen összezavarodtam. Nem voltam itt előző órán így mégúgyse értettem semmit. Néha lengyelül írtam a füzetembe, néha oroszul néha meg olyan ákombákom betűkkel ami kisilabizálhatatlan volt. Az óra végén a tanár mint aki jól végezte dolgát fütyörészve távozott.
Kösz a semmit öregem. Dühösen csaptam be a könyvemet. Azért szerettem volna erre az órára járni, mert ezen legalább nem unatkoztam. A gazdasági helyzet folyton változik és ez érdekelt is. Erre...

- Hűha! - mondja Beatrix a folyosón.
- Miaz? - kérdezem talán egy kicsit goronbábban mint terveztem.
- Semmi, csak dühösnek tűnsz. Ilyesztő. - rápillantok és egy kicsit mintha távolabb is húzódna tőlem.
Gyorsan nyugalmat eröltetek az arcomra.
- Nem tudtam figyelni gazdaságtanon.- vallom be
- Á! - felderül az arca - Mr. Gordon megint késett? - Biccentek. - Az az ember egyszer se képes pontosan beérni. Csak ha ellenőrzés van.

A következő órára menet kibeszéltük a tanárokat.
Jártam gimibe. Még az előtt. De azóta folyton csak felnőttek, vagy épp többszáz éves vámpírok között éltem akik hiába néztek ki tinédzsereknek attól még megéltek már egyet s mást. Nem tudtam velük a ruhákról, cipőkről, vagy bármi másról beszélgetni. Soha nem pletykáltunk. De most itt Beatrix valami olyasmit adott nekem ami értékesebb bárminél. Egy barátot. Nem kell neki bizonyítanom. Nem a képességem miatt kedvel.
Rávigyorgok.
- Mivan? - kérdezi mosolyogva.
- El kellene mennünk a tűzrakásra.
Meglepődik. Majdnem nekimegy a nyitott ajtónak.
- Komolyan beszélsz? Azt hittem a szüleid nem szeretik ha kicsapongsz. - nos igen. Valahogy be kellett neki adnom, nehogy minden tömeges eseményen meg kelljen jelennem.
- Igen. De itt nem lesz durvulás ugye?
- Fogalmam sincs. - mondja és leveszi a szemüvegét, hogy aztán megtörölje a pólója aljában - Még nem voltam soha.