Alkonyat: Utódok

Egy család

- Hogy találtál Forksra? - kérdezi Edward.
- Olvastam róla, hogy itt az időjárás miatt szinte mindig borús az idő. Így a nap is alig bukkan fel. Gondoltam ez egy jó hely lenne a hosszabb letelepedésre. - érzem az étel fűszeres illatát. A számban pedig nem fut össze a nyál. Szomorú.
- Nagyon olvasott lehetsz... - mondja Emmet ironikusan.
- Igyekszem. - jegyzem meg finoman. A Bellának nevezett apró lány felém pillant.
- Honnan szerzed be a szükséges vért?
Lesütöm a szemem.
- A kórházból.
Egymásra néznek. Hangtalanul kommunikálnak. Lizi csak eszik. Úgy tűnik nem különösebben érdekli mi folyik az asztalnál. Az apja ellenben teljesen megfeszült izmokkal ül az asztalnál. Mint aki képes lenne azonnal ugrani... A felesége gyengéden megérinti a vállát, mire ellazul egy cseppet.
- Tehát lopsz. - mondja szárazon David. Egész eddig végig a húgát figyelte. Most sem néz rám. Csak maga elé bámul.
- Igen. - sütöm le a szemem. - De nem vagyok rá büszke. Egyszerűen...
- Senkinek nem egyszerű. De hidd el meg lehet szokni. - mosolyog rám Bella. Eddig ő a kedvencem.
- Ez nem ilyen egyszerű. - sóhajtok fel. - Nekem muszáj vért innom. Mármint emberi vért... - erre még Lizi is felnéz.
- Ez esetben sajnos azonban nem maradhatsz köztünk. - szögezi le Edward nyíltan. Dehát nem érti. Egyikük sem érti. Én próbáltam. Próbáltam az állati vért... A legegyszerűbb ha... Beengedem a fejembe Edwardot. És elmondom neki a történetem.

Amikor Antoan klánjába kerültem nem volt választásom. Arrafelé már nem élnek állatok. Csak mi. Ez is majdnem ugyanaz. Szóval mikor oda kerültem még ifjú vámpír voltam. Alig egy éves. Lenyűgözött és megrémített az ottani élet. Antoan, hogy is mondjam... Maga változtat át embereket. Hosszan figyeli őket. Akár csecsemőkoruk óta és aki hajlamot mutat arra, hogy egy erősebb képesség legyen az övé azt átváltoztatja. Neki ilyesmi a képessége. Megérez dolgokat.
Engem nem ő változtatott át. De mégis megérzett rajtam valamit. Így elvitt magához. Én mondtam neki, hogy az erős tudás vágyamon kívül semmi nem erősödött fel bennem. De ő azt mondta tévedek. Megpróbálta előhívni. Aztán rájött hogy én nem járok a szokásos havi étkezésre a többiekkel, hanem a tengerben vadászom cápákra. Iszonyú dühös lett. Bezárt egy teljesen sötét cellába. Fél évig voltam odabent. Akkor megjelentek. Rengetegen. Ennyit még soha nem láttam. Halott lelkek szellemei. Beszéltek hozzám. Kiabáltak. Sírtak.
Valami meghalt bennem ott. Az a sok lélek. Az a sok halál...
Amikor Antoan kiengedett gyilkolásba kezdtem. A legerősebb képességű vámpírjait küldte rám, de én megöltem. Mindet. Aztán táplálkoztam. Nem volt a közelben ember így a vértartalékot termeltem be. De az éhségemet alig csillapította. Mikor kijózanodtam újra megpróbáltam állatvért inni. De az nem ad elég erőt ahhoz hogy visszafogjam a képességem. Hogy ne őrüljek meg. Muszáj embervért innom. Még ha csak zacskós is. Muszáj. Kérlek próbáld megérteni. Kérlek...

Edwardal vagy öt percig meredtünk egymásra némán amíg átadtam ezt a gondolatot neki. Utána csak bólintott.
- Lorelin maradhat. Egészen addig amíg nem támad senkire és issza a vért amit majd Carlain szerez neki. Nem kell lopnod. Mostantól kéthetente eljössz hozzánk ezért. És hogy lássuk minden rendben van-e. - csak ennyit mond. Majd felkel.
Kikísér. Az ajtóban megáll. Észreveszi, hogy nem autóval érkeztem.
- Elvigyelek? - int a garázs felé. - Merre van a szállásod?
Érzem, hogy a többiek fülelnek. Így ismét beengedem a fejembe és úgy válaszolok.

A kocsimban élek. Aludnom nem kell. Így az tűnt a leg optimálisabbnak.

- Kell neked egy állandó szállás ha le akarsz telepedni. - elgondolkozva maga elé bámul. - Felhívlak ezzel kapcsolatban. - várakozón rám néz. De én teljesen össze vagyok zavarodva. Az előbb még az erdőben üldöztek.

Miért vagy ilyen kedves?

- Mindenki megérdemli a normális életet. Még mi is.

Próbálkozni lehet ...

Elvigyorodik majd biccent. Bekötöm a biztonsági övet. Ő gyújtást ad és elindulunk.

- Mi az a nyelv? Amin gondolkozol. Nagyon szép. - tényleg érdekli vagy csak társalogni akar?
- Héber. Nehezen tanultam meg. Az orosz után talán az volt a legnehezebb. -  kikanyarodik a fák közül a főútra.
- Hány nyelven beszélsz? - kérdezi, miközben az autó a sötét országúton halad. Nyugodtan ránézek.
- Nyugodtan kérdezhetsz. - mondom és lehajtom a fejem - Mindenki azt teszi.
Bekanyarodunk az erdő felé. Edward a kormányt szorítja mindkét kezével.
- Szóval látod a halott lelkeket?
- Igen.
- Csak azokat akik nem távoztak tovább? - ez egy meglepően okos kérdés.
- Nem. Ha akarom azokkal is tudok beszélni akik már békére leltek. De ahhoz erősen kell öszpontosítanom.
- Beszéltél már valakivel aki... Szóval Hitlerrel például. - kérdezi élénk tekintettel. Leállítja a kocsit. Megérkeztünk.
- Ez nem egy olyan erő amit kedvtelésből használgatok Edward. - kinyitom a kocsi ajtaját - sokat kivesz belőlem. - kiszállok, de még visszafordulok. - Köszönöm, hogy nem üldöztetek el.