Kötetlenül összekötve (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

Negyvenötödik fejezet

Az esküvő addig titkos, amíg senki nem tud róla a házasulandókon és a papon kívül. Miután képbe kerülnek a meghívók, a lebukás esélye egyre inkább nő és nő, míg végül pont az tudja meg, akinek nem kellene. 

Minden esküvőn vannak bonyodalmak, Lan Zhan és Wei Ying nagy napja se kivétel. 

Gyönyörű nyári nap ragyogott. A ruhák kevés anyaga könnyen libbent a langyos szélben, a fagylalt elolvadt, kint az emberek nem tudtak elég árnyékot keresni és találni, hogy élhető legyen a hőmérséklet. Eközben az esküvőre meghívottak hideg italt szürcsölgettek a légkondicionált teremben. Mindenki eljött, Lan Qiren is, de mint arra számítani lehetett, nem a jókívánságokon gondolkozott, hanem azon, hogy túlságosan jól sikerült a terem díszítése, a színek harmóniája. Vagyis: semmiképpen nem Wei Yingnek köszönhető. Minden letisztult, semmi nem túl sok vagy kevés. Az asztalokon az ételek melegen és hidegen várakozott a vendégekre. Senki nem számított hosszú szertartásra, főleg, hogy sejteni lehet, a papot lefizették. Lan Qiren inkább nem is nézett a szégyentelen férfira, és visszafogta magát, hogy amikor unokaöccse és az a másik megjön, ne kezdjen prédikációba. Lan Xichen el tudta képzelni, milyen gondolatok tudnak át nagybátyján, nem is próbálta jobb fényben láttatni az eseményt, az is csoda, hogy eljött. 

Dong Fang nem értette, miért kapott meghívást, de ha már így alakult, remélte, hogy minél elkezdik a ceremóniát, gyorsan meghajolnak háromszor, aztán végre kezdődhet a lakoma. Mivel Lan fizetett mindent, az ételeket nem akárkik készítették. Elegendő indok, hogy ne vacsorázzon és reggelizzen. Röviden: Dong Fang éhes volt. 

Tekintettel a kapcsolatokra, egy asztalnál két személy ült. Lan Xichen és Lan Qiren, Wen Ning és Wen Qing, Jiang Cheng és Jin Ling, Dong Fang és egy számára ismeretlen óvónő. További egy asztalt foglalt egy két pedagógus. Lan Zhan listája igen rövidre sikeredett, nem volt sok olyan, akit szívesen meghív, üzlettársakat pedig nem az esküvőjén fog etetni és itatni, hogy közben néhány szót ejtsenek a munkáról.  

Esküvői vigadalomhoz képest a hangulat egy temetésen különb – Lan Qiren szerény véleménye szerint pont tökéletes. Kiélvezte a csendet, mert egészen biztos volt benne, hogy amint Wei Ying megérkezik, elkezd fájni a feje a sok hülyeségtől. 

Lassan telt az idő, a percek, amiből tizenöt összegyűlt, majd harminc. Kicsit késésben voltak, tíz perce el kellett volna kezdődnie. Már éppen rút elképzelések kaptak szárnyra a fejekben, amikor kinyílt az ajtó, csakhogy nem Lan Zhan és Wei Ying, vagy külön az egyikük lépett be, hanem egy Dong Fangon kívül, a többiek számára idegen: Wong Huan. 

– Kik házasodnak itt? – mordult Wong Huan Wen Qingre, akit először meglátott. 

Lan Qiren szeme közel került a tikkeléshez. Ki az az arcátlan, aki merészel zavarni egy olyan esküvőt, amihez semmi köze? Ráadásul nem köszönt, csak berontott és elkezdett beszélni. Udvariatlan, nevetlen. Egyik nagy levegőt követte a másik, míg teljesen lenyugodott Lan Qiren. Eldöntötte, hogy nem fog beleszólni mindaddig, amíg a férfi nem az unokaöccsét kezdi szidni. 

Wong Huan kérdésére végül nem Wen Qing, hanem Lan Xichen állt fel válaszolni. Arcán jámbor mosoly ült, de nem virágzott, szemei különös hidegséggel vetültek az idősebb férfira.

– Az öcsém, Lan Zhan, és a kedvese, Wen Ying. 

Wen Qing egyetértően bólintott, mint mindenki más a teremben Lan Qirenen kívül, aki nem kevésbé nézett zavartan, mint Wong Huan. 

– Wen...? – kérdezte Wong Huan. 

Dong Fang próbált úgy tenni, mint aki nincs ott, és be is vált, az óvodavezető nem ismerte fel fekete szájmaszkja nélkül. 

Wen Qing tűzről pattant szikraként állt fel és lépett az idősebb felé. 

– Milyen jogon ront be más esküvőjére? – kérte ki Wen Qing, mintha a saját esküvője lenne. 

A női düh szaporodott a pedagógusokkal, míg Wong Huannek nem volt más választása, bocsánatot kérve hátrálnia kellett a teremből. Teljesen összezavarodott. 

– Xichen, mi volt ez a színjáték? – vonta össze szemöldökét Lan Qiren. 

Lan Xichen visszaült, és nyugodtan válaszolta: 

– Emailben minden meghívott kapott egy levelet, amiben a házasulandók megkérik a meghívottakat, hogy amennyiben a képen szereplő férfit látják, ha bármit kérdezne, tagaduk le Wei-xiongot. 

Lan Qiren nem elégedett meg a válasszal. Azon nem lepődött meg, hogy nem kapott levelet, nincs email címe és nem használ már elektronikus eszközöket. 

– Mi szükség ilyen cirkuszra? Szégyen! 

Lan Xichen egyet nem értve ingatta a fejét, de elmagyarázni nem tudott semmit, rögtön jött a következő csapás. 

Egy pincér rontott be, telefonnal a kezében, holtsápadt arccal. Azt kiáltotta: 

– NINCS ESKÜVŐ! A PÁR MEGSZÖKÖTT! 

Lan Qiren azt hitte, menten vér hány az asztalra. A pap egészen nyugodtan bólintott, előre kifizették, és amennyit kapott, isten haragjától sem félt. A hirtelen ereszkedett komor, döbbenettel teli csöndet Dong Fang törte meg. Felpattant a székről és az asztalra csapott. Élesen nézve a pincérre. 

– Az ételek már ki vannak fizetve? – sziszegte. 

A megriadt pincér lassan bólintott egyet. 

Dong Fang leült, ügyet sem vetett a rosszalló pillantásokra. 

– Éljen az ifjú pár! – emelte poharát Dong Fang. Ivott egy kortyot, aztán elkezdett enni. Ha ki van fizetve, akkor ki van fizetve. 

Jiang Cheng nem tudta eldönteni, nevessen vagy sírjon. Jin Ling a felkiáltásra magasra emelte almalével teli poharát. Ő is köszöntésre nyitotta száját, de Jiang Cheng a szájára tette kezét. 

– Ne – mondta nyomatékkal Jiang Cheng. 

Nincs esküvő bonyodalom nélkül. A legnagyobb baj az szokott lenni, ha a házasulandó felek egyike, vagy mindkét fél nem jön el. 

Mindenesetre a pár megházasodott, csak néhány országgal arrébb. A friss házasok három hónap nászútra mentek, és gyerek helyett egy életnagyságú plüss szamarat hoztak haza, Kicsi Almát. 

Visszatérni a hétköznapokba nehéz volt, de annál kellemesebb, minél többször látta meg Wei Ying Wong Huant, aki rögtön az ellenkező irányba fordult. A Lan-féle meggyőzés Lan Xichen esküvői ajándéka volt, egy kis adomány az óvodának. Wong Huan nem is tudta sokáig nézni, kérvényezte a nyugdíjazást. 

Wei Ying és Lan Zhan a gyűrűikbe ugyanazt gravíroztatták. Mások számára érthetetlen, egyáltalán nem romantikus szöveg, számukra viszont ennél érzelmesebb emlékeztető nincs a világon. 

"Barátok mindörökké" – dőlten, vastagon, és ami legfontosabb: áthúzva. 

Vége

//Ezúttal is köszönet annak, aki elolvasta, aki velem tartott fejezetről fejezetre. :3 Egyébként, amikor tizenvalahány fejezetnél tartottam, akkor jutott eszembe, hogy Kötetlenül összekötve helyett Jóbarátoknak nevezhettem volna a ficet (szépen áthúzva a borítón), de addigra már késő bánat volt, és azt hiszem, nem nagy tragédia, hogy ez lett. :'D//