Kötetlenül összekötve (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

Huszonharmadik fejezet

Túl korán volt a józan észhez, de túl késő ahhoz, hogy szerezzen. 

Kíméletlen volt, ahelyett, hogy ágyban feküdne, aztán valamikor kicsalogatná az étel finom illata, nem egész nyolc óra, mindketten a piacot járták. Wei Ying máglyán égetésről álmodozott, az sem melegítené fel eléggé, mintha gyertyaláng felett akarna csirkét sütni. 

Nem gyakran fordulnak meg a hétvégi piacon, elég szokott lenni bármelyik nagyobb üzlet minden kívánalom kielégítésére. Nem is maguk miatt merészkedtek ki, Lan Xichen kérte meg Lan Zhant, amennyibe nem okoz neki gondot, hogy hozzon neki egy bizonyos húst. Saját lakása közelében már nézte, érdeklődött, de nem talált, boltban pedig ha lenne se szívesen venné meg, főzésnél kivétel nélkül a piaci húst használja, abban bízik. Amikor Lan Zhan megemlítette a piacot Wei Yingnek, hogy korán kimegy, Wei Ying javasolta, menjenek együtt, rég voltak. Igen ám, és milyen remek ötletnek tűnt akkor, de amint fel is kellett kelni hozzá, rögtön nem tűnt olyan szórakoztatónak. 

Kicsit külön utakon barangoltak, egymástól lemaradva. Lan Zhan a ruhákat fedezte fel, zöldség és gyümölcs bőséggel volt a hűtőben, nem kellett több. Wei Ying eközben az árúsokat térképezte fel, kíváncsian szemlélve, ki mit nyújt. A nagy érdeklődésre egy igen kiváló szélhámos kiáltott hangosabban az olcsó minőségű ruhát és jó minőségű ételeket áruló versenytársainál. Wei Ying nem is kellett több, néhány lépéssel ott termett. A szélhámos férfi nagy mosollyal mutatta végig asztalon lévő portékáit.

– Mindent árulok! A rúzsom, púderem és parfümöm jó minőségű, de olcsó. Vet rá egy pillantást, uram? 

– Vetek, bizony! – felelte Wei Ying. Kézfején kipróbálta a rúzsmintákat, másik csuklóján kettő-három parfümöt, a púderekre legyintést se pazarolt. Közel sem jó minőségű, és drágábban adja a jó minőségre hivatkozva bármelyik kisebb vagy nagyobb üzletnél, már amelyik van elég bátor a bolt nevét égetni azzal, hogy ilyeneket a polcra raknak. 

– Az asszonynak lesz? – kérdezte a szélhámos. 

Wei Ying utoljára megszagolta a azt a kettőt, amivel magára fújva viszonylag elégedett. A rúzsokból már eldöntötte, melyiket veszi meg, kivett is belőle egy dobozzal, aztán a parfümből. 

– Magamnak – vigyorodott el Wei Ying. 

Kivette a pénzt és átadta az elképedt szélhámosnak, aztán megfordult és megkereste Lan Zhant. Hamar megtalálta, nem volt nehéz a tömegben, Lan Zhan nem csak a tehetségével magasodik ki, magasságával is. Wei Ying sajnálta, hogy nem tudott akkorára nőni, de ha öreg korában amiatt fog fájni a nyaka, mert csókolózásnál mindig fel kellett emelnie a fejét, megbánás nélkül megy át a túlvilágra. 

– Hm? – pillantott le kérdően a Wei Ying kezeiben fogott rúzsra és parfümre. 

Wei Ying vállat vont. Mindkettőt elrakta zsebeibe, lusta volt kézben cipelni hazáig. Ha szép a színe a rúzsnak, akkor szép a színe a rúzsnak. Ha illatozni szeretne, mint egy jobb wc illatosító, bizony abban se állíthatja meg senki. 

Mielőtt hazafelé vették az irányt, Lan Zhan oldalra vezényelte Wei Yinget, hogy senki ne kerülgesse őket az út közepén. Milyen figyelmetlen volt Wei Ying, csak akkor vette észre Lan Zhan szatyrot tartó kezében a második zacskót, amikor azt feljebb emelte, hogy kivegye a tartalmát – egy sálat. Mintha a pokróca kisebb változata lenne, fekete-piros, és láthatóan sokkal puhább is. Wei Ying csak pulcsit, kabátot és sapkát vett, sálat nem – utólag bánta is, nyafogott két sort a piac felé. 

Lan Zhan a sálat Wei Ying nyaka köré tekerte, nem túl szorosan, nem is túl lengén, éppen annyira, hogy kényelmesen ne érje a hideg. 

– Imádom! – mosolygott fel rá Wei Ying. 

– Illik Wei Yinghez – mondta Lan Zhan apró mosollyal 

Lan Zhan hirtelen beleszagolt a levegőbe. Minden irányból szagok és illatok keveredtek, a hideg illata, sült húsé, ételeké, a tömegközlekedés bűze, és sok más. De nem ezekre figyelt fel. Szabad kezével felemelte magához Wei Ying kezét, megszagolta a csuklóját, azt elengedte. Wei Ying figyelt, azt illatot szimatolta Lan Zhan, amelyiket megvette. 

– Ez milyen illat? – kérdezte közömbös hangon Lan Zhan. Kár, pedig Wei Ying igazán kíváncsi lett, a kérdés jó vagy rossz vélemény miatt hangzott el. 

– Az árus szerint parfüm, szerintem nagyobb eséllyel wc illatosító – mondta elgondolkodva Wei Ying. 

– Ez milyen illat? 

– Talán a többiben parfüm parfüm volt, nem tudom, csak hármat próbáltam ki. Szerintem egész jó. 

– Ez milyen illat? 

– Aiya! Lan Zhan, téged tényleg nagyon érdekel ez! – csodálkozott Wei Ying. – Fogalmam nincs – felelte. – Na de, mondd, milyen? – sürgette. 

Lan Zhan egy szóval, habozás nélkül válaszolt a kérdésre: 

– Borzalmas. 

Wei Ying figyelmeket vonzóan felnevetett. Röviden és tömören, ahogy az Lan Zhantól elvárható. 

– Rendben, rendben – adta meg magát. – Ígérem, kidobom. – Lan Zhan fülébe súgta: – A szantálfát jobban szeretem – kacsintott. 

– Wei Ying. 

– Lan Zhan? – mosolygott Wei Ying. 

– Hazamegyünk – jelentette ki, és már indult is.

Wei Yingnek sem kellett több, Lan Zhan után sietett. Ha mindig ilyen hatása lesz, ki tudja, talán visszatérő vásárlója lesz a szélhámosnak.