Kötetlenül összekötve (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

Huszonkettedik fejezet

Ha a párod Lan Zhan, és egy véletlenül elaludt munkanapon magad mellett találod mélyen aludva, az első, amit teszel, az az, hogy betelefonálsz megmondani, nem mész be dolgozni. 

Wei Ying ismét nem töltötte fel időben a telefonját, éjszaka közepén lemerült, ennek következtében reggel nem ébresztette időben. Hét körül a kinti fény kezdte zavarni az alvásban, másik oldalára fordult, aztán az apró pislogásokból kipattant a szeme a látványra: Lan Zhan mellette fekszik, kint pedig túl világos van. Ez a kettő sosem jár párban, rögtön feltételezte, hogy elaludt, de az a legkisebb gondja volt. Megérintette Lan Zhan homlokát. Összevonta szemöldökét, Lan Zhan homloka lángolt, mint az egész teste. Mindenekelőtt óvatosan kimászott az ágyból, átment a másik oldalra, hogy elvegye Lan Zhan telefonját és betelefonáljon saját munkahelyére, aztán felhívja Lan Xichen tájékoztatásul, Lan Zhan nem megy dolgozni. Lan Zhant akkor se rúgja ki senki, ha szó nélkül eltűnik egy hétig, sőt ha soha többé nem menne be, akkor se rúgná ki senki. Ezt sajnos Wei Ying nem mondhatta el magáról, már úton kellett volna lennie az óvoda felé. 

Hála, hogy Lan Zhan rendszerető, minden, ami elsősegélyhez kell, azt egy dobozba rakta a fürdőben, beleértve a gyógyszereket, láz- és fájdalomcsillapítót, és sok mást, mint a köptető, hasfogó és társai. Egyelőre csak láz- és fájdalomcsillapítót és két sebtapaszt vett ki. Lan Zhan nem főzhet, enni azt viszont kell, és esélytelen úgy megúsznia a főzést, hogy ne vágja az ujját legalább egyszer. A gyógyszert  kirakta a konyhapultra, kivett egy pirulát, aztán egy pohárba vizet eresztett, és a kettőt bevitte a hálószobába. Lerakta Lan Zhan éjjeliszekrényére, hogy az ágy szélére ülhessen és finoman ébresztgethesse, láthatóan nem a legszebb álmából húzza ki, homloka verejtékezett és ráncolta is. 

Lan Zhan a hátán feküdt, semmit nem vett el eleganciájából a láz. Wei Ying finoman végighúzta ujjait arca szélén, Lan Zhannak rendkívül jólesett a hidegnek érzett érintés, úgy hajolt bele, mint egy ölelésbe. Wei Ying halványan elmosolyodott. 

– Lan Zhan – suttogta. Lan Zhan mormogott valamit, de nem nyitotta ki szemeit. – Lan Zhan! – ismételte meg, ezúttal kicsit hangosabban. 

Nehezen felnyitotta szemeit, Wei Yingre fókuszált. 

– Mi történt? – kérdezte Lan Zhan. Azt hitte, baj van, hogy Wei Ying kelt túl korán, nem volt tudatában a kései időnek. 

– Ma nem megyünk dolgozni – jelentett be. – Reggel van, kicsit lázas lettél. 

– Mn... – Rosszul is érezte magát, nem volt szükség győzködésre. A szekrényen lévő gyógyszer láttán ülésbe tolta magát, mire Wei Ying odaadta neki, hogy vízzel együtt lenyelje. Visszaadta a poharat Wei Yingnek, aki az éjjeliszekrény szélére tette, távol attól, hogy véletlenül lelökje. – Nem kell itthon maradnod – nézett fel rá.

– Ha kell, ha nem kell – nézett rá vissza –, ez a Wei Ying ma itthon marad! – Lágyabb vonásokkal folytatta: – Mindig gondoskodsz rólam és elkényeztetsz, engedd meg, hogy ezúttal én tehessem veled. 

Valójában egészen izgatottá tette az az önző gondolat, hogy Wei Ying egész nap vele foglalkozik, de ezt nem akarta bevallani, apró bűntudat is mardosta, hogy miatta nem ment dolgozni, amihez egészen biztosan hazudott, azt állítva, hogy ő gyengélkedik, nem Lan Zhan. 

Wei Ying nem fukarkodott a gondoskodással és kényeztetéssel, egészen estig meg sem állt, akkor is ügyeskedett, amikor Lan Zhan aludt. Ehető ételeket csinált, rizskását és levest, benne minden földi jóval, amit egy gyógyuló kívánhat – amennyiben szereti a sok zöldséget. Masszírozta a lábát, elkísérte a fürdőbe, hogy megmossa a hátát és ott is masszírozhassa. Ha Wei Yingen múlik, azokat a részeket is megmossa, amikről Lan Zhan azt sem tudja, hogy létezik, azonban Lan Zhan kijelentette, hogy nem rokkant, ne mossa meg. Wei Ying belenyugodott, hogy nincs kisebb-nagyobb és annál is szégyentelenebb tipi-tapi, abból viszont nem engedett, hogy megmossa Lan Zhan haját, és nem is tagadta meg tőle. A hajmosás valóságos fejmasszír volt, el is bóbiskolt Lan Zhan, olyan jólesett, ahogy Wei Ying csinálta. 

Estefelé csinált Lan Zhannak zöld teát, kellemesen iszogatta a nappali egyik polcáról kért könyv mellé. Wei Ying eközben mellette feküdt, oldalra fordulva, a telefonján nézett fülhallgatóval filmet, igyekezett csendben maradni,  ne zavarja Lan Zhant, tudja, hogy olvasás közben nem szívesen zárja ki a zajokat. Nem különösebben érdekelte a film, nem érdeklik a vígjátékok, se az akciófilmek, ő a horror nagy szerelmese, ennek árnyoldala, hogy nem talált olyat, ami érdekli és nem látott még. Apró pillantást vetett a kijelző sarkára, unatkozva dolgozta fel, hogy egy óra kilencig. Lan Zhan eleget aludt nap közben, biztos nem fekszik le előbb, szexre pedig nem csábítja betegen, előbb gyógyuljon fel, nehogy megerőltesse magát és másnap rosszabb legyen. Rákoncentrált a filmre, annyit felfogott, hogy senki nem halt meg és a legbrutálisabb dolog az három másodpercig megjelenő orrvérzés. Nem is értette, minek nézi, igazi kínlódás. Ásított egyet. Elmondhatta, kitett magáért, megérdemli, hogy pihentesse a szemeit néhány percig az esti gyógyszer beadása előtt, addig sem kell a filmet néznie, így is hallotta az unalmas szövegkönyvet. 

Lan Zhan a könyv felénél tartott, a teáját utolsó cseppig megitta, és arra jutott, a sok alvás ellenére elfáradt, pedig igazán nem csinált semmit egész nap a pihenésen kívül. Talán jobban lefárasztották a tőle idegen megbeszélések mint amire számított, Lan Xichen jobban ért azokhoz az emberekhez, mindig megtalálja a megfelelő szavakat. 

Lenézett Wei Yingre, furcsa volt a nagy csönd, szokatlan Wei Yingtől hosszú ideig csöndben maradni. Halkan becsukta a könyvet és az éjjeliszekrényre tette. Megmosolyogtatta a látvány. Wei Ying békésen aludt, fülében fülhallgatóval. Lan Zhan hibájából Wei Ying nem aludt sokat előző éjjel, ehhez jött az egésznapos ápolás, nem csoda hát, hogy elfáradt, elvégre ő is csak ember. Óvatosan kihúzta füléből a fülhallgatót, a telefonnal együtt a könyvre rakta. Kikelt az ágyból, kiment másik takarót hozni, nem húzhatta ki csak úgy Wei Ying alól, nem szerette volna felébreszteni. Szerencsére, nem nyitotta ki szemeit, ezt Lan Zhan győzelemnek könyvelte el. Lekapcsolta a lámpát és bebújt az ágyba, lehunyta szemeit és várta ő is az álmot. 

– Lan Zhan... 

Lan Zhan oldalra fordult, nem látott sokat a sötétben, éppen eleget, hogy kivegye Wei Ying alakját. Már majdnem Wei Ying nevét mondta, amikor rájött, Wei Ying álmában motyog. 

– Lan Zhan... ne edd meg... 

Lan Zhan feszült figyelemmel hallgatta, nem gyakran motyogott mondatokat alvás közben. 

–...a szamarat.

Bólintott, magában meg is ígérte, nem fogja megenni a szamarat, bármit is jelentsen ez.