Changbin - Stray Kids

371 20 1
                                    

Már négy éve boldogítjuk egymást Changbinnal, de ez volt az első igazi karácsonyunk együtt. Végre nem kellett dolgoznia és a szüleink is eltudtak jönni. Egésznap együtt voltunk. Sütöttünk, főztünk, miközben karácsonyi dalokat énekeltünk. Egyszerűen minden csodás volt. Mire mindennel elkészültünk Binnie teljesen kidőlt, pedig az ajándékozás még nagyon messze volt. Különleges meglepetéssel készültem az én kis babámnak.

Imádom a szüleimet, ahogy a páromét is, de egy hatalmas megkönnyebbülés volt amikor végre kiléptek az ajtón. Changbin túlságosan is elfárad, viszont nagyon szerettem volna egy kicsit feldobni a hangulatot. Amíg ő a nappali kanapéján terpeszkedett, addig én az emeletre siettem. A szekrény legaljából előszedtem a nemrég vásárolt fehérneműt, amit kifejezetten a ma estére vettem. Magamra öltöttem a fekete csipke csodát és elégedetten forgolódtam a tükör előtt. Életem talán egyik legjobb vásárlása volt. A köntösömet leakasztottam a fogasról, majd megkötöttem a derekamon.

– Binnie drágám -közelítettem meg a kedvesemet.

– Hmm? -nézett fel rám fáradtan, amikor elé értem.

– Arra gondoltam -fogtam meg a madzagot és szép lassan bontottam ki –, hogy ha már kettesben vagyunk akkor használjuk ki -fejeztem be, majd ledobtam magamról az anyagot. Nagyot nyelt, ahogy végig vezette rajtam a tekintetét.

– Hidd el T/N hogy nagyon szeretném, de teljesen ki vagyok merülve -nézett ismét a szemembe. Tudom hogy mennyit dolgozik, viszont már idejét sem tudom mikor feküdtünk le utoljára.

– Csak hagyd hogy kényeztesselek -mosolyodtam el, majd az ölébe ültem. Kezei automatikusan a csípőmre vándoroltak, majd bele is markolt.

– Lássuk -villantotta meg gyönyörű mosolyát.

Ajkaira hajoltam egy lassabb csókot kezdeményezve, miközben csípőmet megállás nélkül ringattam ölében. Halk sóhajai egyértelművé tették a számomra hogy nagyon is élvezi. Kezeimet pólója alá vezettem és izmos hasfalát kezdetem cirógatni az ujjaimmal. Kellemes borzongás futott végig az egész testén, apró libabőröket okozva. Karjait felemelve hagyta hogy megszabadítsam felsőjétől. Vissza tértem ajkai kényeztetéséhez, ám most nem mélyítettem el, hanem egyre lejjebb haladva vettem birtokba tökéletesen kidolgozott felsőtestét. Apró csókokkal hintettem tele a nyakán lévő hibátlan bőrét, míg kezeimmel megállás nélkül simogattam ahol csak értem. Nyögései egyre hangosabbak voltak, amikor szívni és harapdálni kezdtem kulcscsontja körüli érzékeny területet. Tenyerei rátaláltak a fenekemre amikbe belemarkolva adta tudtomra hogy éppen annyira kíván engem mint ahogy én őt.

– Akarlakh T/N... -nyögött bele mondatába. Elégedett mosollyal néztem vágytól izzó szemeibe. Nyaka köré kulcsoltam a kezeimet. Combjaim alá nyúlva tartott, miközben felállt velem és az emelet felé igyekezett. A hálóba érve lerakott az ágyra hogy aztán fölém tornyosulva vegye birtokba az ajkaimat. Lábaim közé férkőzött, majd az egyik kezét felfedezőútra indította. Végigsimított nyakamon, a melleimen, le az oldalamon, végül megállt a keze a nőiességemen. Kínzó lassúsággal húzta le a bugyimat, majd ajkait a belső combomra tapasztotta. Ujjai megállás nélkül jártak bennem, amit képtelen voltam hang nélkül kibírni. Sóhajaim és nyögéseim egyre hangosabbak lettek, ahogy közeledtem a gyönyörhöz. Changbin a combom belső felét nyalta és harapdálta, ami még jobban elvette az eszemet.

– Binnie... Kérlekh... -nyögtem nevét. Egy utolsó csókot lehelt bőrömre, majd kihúzta ujjait. Hátára feküdt, én pedig azonnal fölé másztam. Kicsatoltam az övét és egy kis segítséggel de sikeresen megszabadítottam őt a nadrágjától. Álló farkára markolva kezdtem mozgatni rajta a kezem. Lejjebb hajolva vettem a számba először makkját, egy kis idő után pedig az egész tagját. Hajamba túrva vette át az irányítást és így ő diktálta a tempót. Ahogy mindig, most is figyelt rám, de azért a saját élvezetét is kellőképpen hajszolta. Egy mély morgás kíséretében engedte számba élvezetét, majd csillogó szemekkel nézte végig ahogy az utolsó cseppig lenyelem.

– Annyira gyönyörű vagy bébi -sóhajtott. Csípőmet megragadva húzott magára. Egyszerre nyögtünk fel, amikor végre eggyé vált a testünk. Kezével fenekembe markolt és úgy segített a mozgásban, miközben ajkaira hajolva vettem birtokba puha párnácskáit. Az egyész szoba vízhangzott a kéjes nyögéseinktől és a bőrünk csattanásától. Nem fogtam vissza a hangom, had tudja meg az egész utca hogy milyen fergeteges párom van. Fellökte csípőjét, így még mélyebbre hatolva bennem, amitől egy artikulált sikítás hagyta el ajkaimat. Alhasam összerándult, nagyon közel jártam már a várva várt beteljesüléshez.

– Én mindjárthh... -próbáltam értelmesen a tudtára adni, de képtelen voltam. Számat csak sóhajok, nyögések és artikulált sikítások hagyták el, ezzel késztetve páromat gyorsabb mozgásra. Egy utolsó mely lökéssel lendített át a mennyországba. Egész testem megremegett, rászorítottam farkára és ezzel magammal rántottam az édes gyönyörbe. Belém engedte élvezetét a pillanat hevében. Egy pár levezető lökés után kihúzódott belőlem és kiscica módjára bújt hozzám.

– Annyira szeretlek T/N  -puszilgatta nyakamat – Boldog karácsonyt szerelmem.

– Én is szeretlek Binnie -öleltem szorosan magamhoz.

______________________

macskanyelv93 💕💕

« Big Kpop Oneshots »Место, где живут истории. Откройте их для себя