« Big Kpop Oneshots »

Minlix -Stray Kids

6213 szó és 12 órával később megszületett ez a rész is. Remélem tetszeni fog nektek.

Minho már első éves egyetemistaként is szert tett jókora hírnévre. Mindenki tudta hogy meleg, mégis előszeretettel feküdtek alá és ez neki is nagyon tetszett. Bárkit meg kaphatott, mert neki senki sem mondott volna nemet.

— Ezt igazán befejezhetnéd Minho -szólt rá Jisung, majd egy újabb sült krumplit dobott a szájába — Lassan már nincs olyan személy, aki ne járt volna az ágyadba.

— Chh... Reggel még nem panaszkodtál, sőt még tegnap este sem -néz rá mosolyogva Minho, amire csak egy szemforgatást kap válaszul — Érezd magad megtisztelve.

— És ugyan miért? Óvodás korunk óta legjobb barátok vagyunk és...

— És mert te vagy az egyetlen, akit nem dobtam ki egy menet után -fejezte be a mondatot Minho.

— Remélem egyszer belátod hogy ez nem mehet így örökké. Jön majd valaki aki nem adja magát könnyen és te fogsz utána futni -von vállat Jisung és befejezi az ebédje maradékát.

— Azt lesheted, hogy én könyörögjek valakinek azért, hogy megfektethessem -fintorodott el az idősebb.

— Majd meglátjuk -mosolygott sejtelmes Jisung — Egyébként -váltott hirtelen témát — Az unokatesóm hozzánk költözik, úgyhogy ma sietnem kell haza. Elviszel ugye? -nézett rá aranyos boci szemekkel.

— Jaj Sungie. Még fuvarozzam is a csinos segged? -kérdezte vigyorogva.

— Naná. Barátok vagyunk -vágta rá a fiatalabb.

— Szerintem annál egy kicsit többek, de persze hogy haza viszlek. Megismerném az unokatesód.

— Felejtsd el Minho -intette le azonnal — Felix aranyos srác és ő nem olyan mint mi.

— Nem baj ha nem meleg, viszont nem gondoltam most arra...

— Lee Minho aki nem a szexre gondol -töprengett el Jisung — Létezik olyan is?

— Haha, nagyon vicces vagy -gúnyolódott Minho.

— Ugye tudod hogy mennyire szeretlek? -biggyesztette le ajkait a fiatalabb.

— Én is szeretlek Sungie -sóhajtott lemondóan.

— Úgy tudtam!! -kiáltott fel diadalmasan — Vannak érzéseid Hyung.

— Istenem de hülye vagy -csóválta a fejét nevetve.

— Az aki mondja -fonta össze maga előtt a karját — Végeztél már? -nyafogott.

— Jisung -kezdett bele, ám a fiatalabb felkapta a tálcáját és a szemeteshez vitte. Kiöntötte a szinte érintetlen ételt és vissza tért a barátjához — Azt még meg akartam enni -morgolódott.

— Anya úgy is főz, majd eszel nálunk -rántotta fel a székből a fiút és maga után kezdte húzni, hogy minél előbb indulhassanak.

Mindkét fiú felkapta a táskáját és a parkolóba siettek. Minho megkereste a kulcsait, majd kinyitotta az ajtót Jisungnak, aki mosolyogva köszönte meg az idősebb kedvességét. Ő is helyet foglalt a kormány mögött és elindultak a már jól ismert házhoz.

Minhot nem igazán hatották meg barátja szavai, hiszen ő nem hitt a szerelemben, vagy abban hogy ha megtalálja az igazit, akkor a gyomrában felébrednek a pillangók és csak rá tud gondolni. Szerinte ez az egész csak egy nagy hülyeség, amit a romantikus filmekben látnak az emberek. Pedig Jisung pont ezt érezte az idősebb iránt, csak nem merte neki elmondani. Napról napra, percről percre egyre jobban beleszeretett és nem mindig tudta titkolni az érzéseit, de ez Minhonak fel sem tűnt. Ő csak az egy éjszakás kalandjaival volt elfoglalva, meg néha napján Jisunggal.