« Big Kpop Oneshots »

MinSung -StrayKids

-Sungie, kérlek gyere el velem. Hidd el jó lesz –könyörgött a fiatalabbnak Minho, aki a legjobb barátja, egyben a lakótársa is volt.

-Minho én nem vagyok az a társasági ember, meg amúgy sem akarnak engem ott látni –huppant le a kanapéra Jisung –Ez egy buli, ahova a menőket hívják meg, mint amilyen te is vagy.

-De én szeretném ha velem jönnél –ült mellé és szomorúan nézett a kicsi szemeibe. Jisung szíve hatalmasat dobbant, bár nem tudta hogy miért érzett így –Bármit kérhetsz cserébe –dobta be utolsó lehetőségként.

-Legyen, de még kigondolom, hogy mit akarok tőled –mosolyodott el, aztán a szobájába sétált.

A szekrényből elővett egy fekete szaggatott farmert és egy kötött pulcsit. Nem agyalta túl, hiszen senkinek sem akar tetszeni, aztán még az is lehet hogy kidobják a buliból, mert nem oda való.

Minho már az ajtóban várta és amikor meglátta őt elmosolyodott. Egész úton nem szóltak egymáshoz, ami nem volt megszokott. Általában be nem állt a szájuk, mert mindenféle baromságról fecsegtek. Az idősebb próbálta leplezni azt hogy mennyire ideges. Nem jókedvéből hívta magával a fiatalabbat, hanem mert fogadott valakivel és ő vesztett. Nem akart ártani a legjobb barátjának, mégsem mondott neki semmit, amit azonnal meg is bánt, ahogy a megfelelő házhoz értek és beléptek az ajtón. Chan és Changbin amint meglátták őket elragadták Minhot, így Jisung egyedül maradt. Hyunjin kiszúrta őt és karon fogva vezette a bárpulthoz. Jisung a barátját kereste, de sehol sem látta, ezért minden figyelmét a szőkehajúnak szentelte, akit nem is ismert igazán, csak néha váltottak pár szót.

-Mi szél hozott erre Hannie? –karolta át őt Hyunjin.

-Nem szél, hanem Minho –lökte le a kezét a válláról.

-Iszol velem egyet? –kérdezte a szőke, mire Jisung csak bólintott, ugyanis mást nem nagyon tudott volna csinálni. Senkit sem ismert és választás híján beérte az ő társaságával. Az első kör után jött sorban a többi is. Jisung már nem számolta csak döntötte magába az alkoholt. A természet magához szólította, így dülöngélve állt fel és az embereken átvágva indult meg a mellékhelység felé. Hosszú sor kígyózott, ezért amíg várt egy kicsit körbenézett. Nagy hiba volt. Meglátta Minhot aki az egyik sarokban Felixel csókolózott. Jisung nem értette, hogy miért érez féltékenységet, de a szeméből előtörtek a könnyek és haza akart menni. Visszament a szőke hajúhoz, aki megértően bólogatott, de közben le sem tudta vakarni azt az idegesítő vigyorát. Ez volt Chan terve az elejétől fogva. Tudta hogy mennyit jelentenek egymásnak, mégis egy olyan fogadást kötött amiben teljesen biztos volt. Valamilyen oknál fogva utálta a mókusfiút, de eddig nem tudott rajta fogást találni, ám jó emberismerő révén, már rég sejtette hogy éreznek egymás iránt valamit, ami nem szimpla barátság, csak ők még ezt nem tudták.

Becsapta maga után az ajtót és ruhástól vetődött az ágyába. Eleredtek a könnyei és görcsösen szorongatta a párnáját. Kezdett rájönni, hogy miért is érzett abban a pillanatban féltékenységet. Szerette a fiút és megszakadt a szíve, amikor mással látta csókolózni. Tudta magáról hogy nem hetero, ám eddig nem nézett úgy Minhora.

Éjfél körül az idősebb idegesen csörtetett be a lakásba, viszont amint meglátta a legjobb barátját ahogy az ágyon kuporog és keservesen zokog, nagyon megijedt.

-Sungie mi a baj? –ült le mellé és a hátára tette a kezét.

-Se-Semmi –szipogta a fiú és távolabb húzódott tőle.

-Kérlek mond el –feküdt mellé és átkarolta.

-Hagyj békén Minho –tolta el magától.

-Valami rosszat tettem? –kérdezte, bár nem volt éppen ártatlan, de bele sem gondolt a tetteinek a következményébe.

-Nem, csak hagyj békén –húzta a fejére a takarót és újabb könnyek lepték el a szemét.

Minho törte a fejét, ám az alkohol meggátolta a tiszta gondolkodásban, de arra még ő is rájött hogy valószínűleg Felix miatt lehet az egész.

-Sungie te féltékeny vagy? –lepődött meg az idősebb.

-Nem vagyok –motyogta a takaró alól.

-Akkor nem baj, ha átmegyek Lixhez és nála alszom? –mosolyodott el a hülyeségén. Felült és indulni készült, amikor Jisung kinyúlt a takaró alól és a csuklójára font az ujjait.

-Megvan hogy mit akarok tőled –bújt elő a fiatalabb.

-Azt hogy hagyjalak békén? –kérdezte, mire a kicsi csak nemlegesen ingatta a fejét.

-Azt kérem tőled, hogy csukd be a szemed és ne mozdulj –préselte ki a szavakat magából. Tudnia kellett hogy valódi-e amit érzett vagy csupán az alkohol és a féltékenység beszélt belőle.

-Mire készülsz Sungie? –akadékoskodott egy darabig, végül eleget tett a kérésnek és lehunyta a szemeit.

Jisung nagyon félt. Nem csak az érzéseitől, hanem az idősebb reakciójától is. Nem akarta tönkre tenni a barátságukat, de tudnia kellett. Bizonytalanul csúszott közelebb hozzá, majd még ennél is bizonytalanabbul érintette hozzá az ajkait az idősebbéhez. Minho szeme kipattant és a vállainál fogva tolta el a kicsit.

-Sajnálom –sütötte le a szemeit Jisung és a fürdőbe rohant. Magára zárta az ajtót és a fal mentén a földre csúszott. Csak most érezte, hogy a szíve hevesebben ver és a testét elöntötte a forróság amikor Minhora és az imént történtekre gondolt. Szerelmes volt és most már biztosan tudta ezt, csakhogy tönkre tette a barátságukat és most utálja őt azért amit tett.

-Jisung gyere ki –hallotta meg Minho hangját az ajtó túloldaláról.

-Nem akarok. Én tényleg sajnálom –mondta a fiú.

-Ezt meg kellene beszélnünk Sungie –dörömbölt a falapon az idősebb –Nem haragszom, csak nem számítottam rá –sóhajtott fel.

-Utálsz? –tette fel a kérdést Jisung.

-Sose tudnálak –felelte a másik.

Összeszedte magát, aztán elforgatta a kulcsot, majd kitárta az ajtót. Minho azonnal előtte termett és egy szoros ölelésbe vonta. Percekig álltak így, majd Minho ismét eltolta magától, de nem vette el a kezét a derekáról.

-Miért csináltad ezt? –nézett rá kíváncsian.

-Csak tudni akartam valamit –hajtotta le a fejét szégyenében.

-Szóval tudni akartad hogy meleg vagy-e? –kérdezte bizonytalanul.

-Nem –rázta a fejét a kicsi -,azt eddig is tudtam, csak azt nem hogy miattad van-e ez.

-Ezt most nem teljesen értem –zavarodott össze. Jisung egy nagyot nyelt, aztán az idősebbre vezette a tekintetét és egyenesen a szemébe nézett.

-Azt hiszem rájöttem hogy szerelmes vagyok –mosolyodott el halványan.

-Belém? –értetlenkedett tovább Minho, bár ez csak színjáték volt.

-Szerinted miért csókoltalak meg? Beléd szerettem Lee Minho –bámult még mindig az idősebbre, aki elégedetten vigyorgott –Most miért nézel így? –ijedt meg Jisung.

-Mert hihetetlenül boldoggá tettél Sungie –húzta közelebb magához –Én is szeretlek –suttogta a fülébe.

-Nem szerethetsz, mivel láttalak Felixel –bizonytalanodott el és kibontakozott a karjai közül.

-Az nem egészen úgy volt –vakargatta a tarkóját. Borzasztóan szégyellte magát érte –Fogadtam Channel és Changbinnal és mindkét fogadást elvesztettem. Chan akarta hogy vigyelek magammal, míg Changbin arra utasított hogy ne ellenkezzek ha Felix akar valamit. Így történt az hogy lekapott a nappaliban, viszont nem gondoltam hogy látod majd, azt meg végképp nem, hogy féltékeny leszel –hadarta el egyszuszra az egész történetet.

-Akkor nem szereted őt?

-Nem Sungie, Felix semmit sem jelent nekem. Te viszont igen, sőt ki merem jelenteni, hogy szerelmes vagyok beléd Han Jisung –mondta, majd egy csókot nyomott a kicsi ajkaira, aki viszonozta is ezt.

-Szeretlek Minho –suttogta a kicsi két csók között.

-Én is szeretlek Sungie –mosolyodott el az idősebb.