Minsung -StrayKids

1.6K 35 13
                                    

Elkezdődött egy újabb tanév. Minho rendkívül ideges volt, hiszen új szobatársat kapott. Jól érezte magát egyedül, mert így bármikor felhozhatott magához lányokat, most pedig le kellett mondania erről.

A bőröndjéből csomagolta ki a ruháit, amikor nyílt az ajtó. Erre aztán nem számított.

-De jó! Megkaptam az iskola dísz buziját –forgatta a szemét Minho, ahogy Jisung belépett az apró lakásba –A közelembe ne gyere. Tartsd meg a távolságot és ne szólj hozzám –közölte vele szárazon.

-Meleg vagyok és nem leprás –fintorodott el a fiatalabb –Hidd el, hogy egy ujjal sem érnék hozzád –mondta, majd a táskájával együtt bevonult a közös hálójukba.

-Mi az hogy egy ujjal sem érnél hozzám? Talán nem tetszem? –ment utána idegesen Minho.

-Nem vagy az esetem –vont vállat.

-Én mindenki esete vagyok –háborodott fel, majd elviharzott.

Jisung jót szórakozott rajta, bár hazudott, mert igenis tetszett neki, csak köztudott hogy Lee Minho hetero és ezen eddig senki sem tudott változtatni.

Az idősebb csak egy emelettel ment lejjebb és kopogás nélkül tört rá a két barátjára.

-Ne is zavartasd magad –morogta Changbin, aki a kanapén ült az ölében Felixel.

-Megzavartam valamit? –tudakolta Minho.

-Szerintem elég egyértelmű –mutatott végig magukon Binnie.

-Miért vagy ideges Hyung? –biggyesztette le a száját Felix.

-Jisungot kaptam mint szobatárs –mondta mérgesen.

-És ez miért baj? –értetlenkedett Lix.

-Mert hetero vagyok basszátok meg –csapkodott és látványosan szenvedett.

-Még mindig nem vágom, hogy mi ezzel a gond. Meleg, na és? –ráncolta a homlokát Changbin.

-Azt mondta hogy nem vagyok az esete –fakadt ki.

-Ez nem akkora tragédia. Az enyém se vagy, mert nekem Binnie Binnie az esetem –nyomott egy csókot az említett szájára Felix.

-Az más –legyintett –Ti olyan gusztustalanul boldogok vagytok, hogy felfordul a gyomrom tőletek.

-Most akkor a melegekkel van bajod, vagy csak Jisunggal? –kérdezte Changbin.

-Jisunggal. Vagyis inkább azzal, hogy nem kellenék neki –gondolkozott el Minho.

-És ha hazudott? –mosolygott a szeplős.

Jisung amint végzett a pakolással, a fürdőbe sétált és lezuhanyozott. Rosszul esett neki az amit az idősebb mondott, de valamilyen szinten azért megértette őt. Fogalma sem volt, hogy meddig lesz távol, ezért nem zavartatta magát és egy pólóban, valamint alsónadrágban hagyta el a párás helységet. Mindketten fiúk és mivel Minho semmit sem akar tőle, ezért nem is érdekelte.

Minho becsörtetett az ajtón és a tekintetével Jisungot kereste. Megindult felé és a falhoz nyomta őt. Két kezével elzárta a menekülőutat és vészesen közel hajolt a kisebbhez.

-Csak hogy tisztázzuk –suttogta a másik arcába -, hetero vagyok és egy cseppet sem vonzódom hozzád.

-Nem értem –rázta a fejét zavarodottan.

Minho továbbra is fogságban tartotta őt és nem úgy tűnt mint aki meg akar hátrálni. Tekintete le vándorolt a másik telt, csillogó ajkaira. Jisung egyre jobban zavarba jött és rossz szokása volt, hogy ilyenkor beharapja az alsó ajkát. Minho egyre közelebb hajolt, míg végül megszűnt a köztük lévő távolság és vadul kezdte falni a kisebb ajkait. Amikor elvált tőle megnyalta száját és vágyakozva nézett a kisebbre.

« Big Kpop Oneshots »Onde histórias criam vida. Descubra agora