I see you blindly /Jikook ff. Befejezett✔

5.

○Írói pov.○

A pink hajú fiú, végül a kórház kis kávézó részlegén töltötte idejét, míg festeni nem indult. Mrs. Min-től tudta, hogy Jeongguk nagyjából hány órakor fekszik le aludni, persze az orvosa utasítása miatt, így amint kilencet ütött az óra, elindult, hogy összeszedje a szükséges dolgait, amiket magával hozott, majd halkan benyitott a megfelelő szobába. Letett a kezéből mindent, majd közelebb sétált a fiú ágyához. Mélyen aludt, s arca angyali volt, ahogy a Hold fénye rávilágított. A szobában sem volt több fény. A lámpa le volt oltva, s csak a Hold fénye világított be az ablakon. Jimin végül leterítette a padlót, hogy ne legyen festékes, majd kibontotta a sötét kék, vödrös festéket. A szoba bejárat, a helyiségnek a bal sarkában helyezkedett el, s egy fal húzódott mellette, így aki belép az ajtón, nem lát be rögtön a kórterembe. Bentebb sétálva egyenesen, balra nézve volt a fiú ágya középen, a szemközti fal mentén volt a bútor fejrésze. Amelyik falat ő kiakarta festeni, az az ágynak a bal oldalához volt közelebb, jobb felőli falon, pedig ablakok voltak, plusz az a szék, ami már hozzá nőtt Jiminhez. A pink hajú fején egy fehér sapka foglalt helyet, testét pedig egy kantáros hosszú farmer nadrág takarta, ami alatt egy fehér póló virított. Belemártotta a festőhengert a vödörbe, lehúzta a felesleget, s nekilátott a falnak. Nagyjából félóra elteltével, úgy döntött, ablakot nyit, hisz nem akarta, hogy a festék szaga elviselhetetlen legyen, s ha nyitva az ablak, akkor érezni sem lehet majd reggelre. Egy óra múlva végzett azzal, hogy sötét kékre fesse a falat, de elégedett volt vele. Fél tizenegyet mutatott a telefonjának kijelzője, így úgy döntött, holnap folytatja. Megdicsérte magát, hogy nem bukott le, s nem keltette fel az alvó szépséget. Végtagjait kinyújtóztatva haladt a széke felé, hogy leüljön egy kicsit. Fejét hátra hajtotta, s lehunyta szemeit.
- Ahh...- Jimin az apró nyögés hallatán felnyitotta szemeit, s összeráncolt szemöldökkel nézett rá a fiúra, majd szemei kikerekedtek, amint meglátta, hogy annak keze mozog a takaró alatt. Nem fogta fel elsőnek, hogy mi is történik, de persze a tőle fiatalabb fiú élvezetteljes nyögései igencsak árulkodtak arról, hogy mi is történik a takaró alatt. Nem tudta eldönteni, hogy a fiú alszik-e, de úgy ítélte meg, hogy igen, mivel néha lassult keze mozgása, s csak szuszogott halkan, néha nyammogva egy párat, majd újra rákezdett. Tisztában volt azzal, hogy ki kéne mennie a szobából, hisz úgy lenne illendő, de tekintetét annyira vonzotta a fiú, s bárhogyan akart volna, mintha a székhez láncolták volna őt, úgy ragaszkodott ahhoz, hogy végig nézze. De aztán Jimin mégis csak feltápászkodott a székből - amit természetesen a recsegés kísért - és az ágyra ült, bedugva alá kezét. Pislogni, nem is pislogott szinte, csak egyre jobban közeledett a fiatalabb testéhez. Amint megérintette Jeongguk csípőjét, egy pillanatra megállt, majd hirtelen fentebb simítva kezét, benyúlva annak pólója alá, rásimított a fiú fedetlen hasára. Kéjes sóhajjal reagált erre, s habár Jimin tudta, hogy alszik, mégis mint ha egy villám csapás érte volna, úgy rántotta el kezét, annak a gondolatával fejében, mi szerint lebukott, mikor ez nem így volt. Felkelt az ágyról, majd fontosabb dolgait felkapva - a festékeket, s a többi eszközt ott hagyva - kilibbent az ajtón. Nehezen vette a levegőt, hiszen éppen az előbb fogdosta meg, egy - de még sem annyira - ismeretlen fiú hasát. Fejbe is csapta magát, hogy mégis hogyan juthatott eszébe. Úgy döntött, hogy már nem megy haza, hiába kell bemennie másnap az egyetemre, majd korábban kell felkelnie, semmi több, úgyis elmarad két előadása a reggeli órákban. Meglepődött magán, mikor rájött, hogy melyik ajtóhoz botorkált el. El akart fordulni, keresni egy másik helyet, de végül összeszorítva szemeit, besétált a kórterembe. A szoba - jelenlegi - lakosa mélyen aludt, így Jimin leült egy székbe, ami döbbenetére kényelmesebb volt, mint az, amelyik Jeongguk kórtermében van, de kár lenne hazudni, még mindig jobban tetszik neki az a szék, mint az, amelyiken most ül. Hátradőlt, fejét a falnak döntötte, majd lehunyta szemeit, s lassan már el is aludt.

Másnap reggel, neve hangoztatására ébredt, így lassan nyitogatni kezdte pilláit. Anyja arca tárult szeme elé, majd áttekintett a másik személyre, ki a szobában tartózkodott, nem meglepő, hisz a szoba jelenleg az övé volt.
- Jimin. Hát te mit keresel itt ?
- Én csak...éjszaka itt voltam, mert haza akartalak vinni, de nem voltál itt, ő pedig aludt, szóval gondoltam leülök és megvárlak, de ezek szerint, te már otthon voltál. - Hadarta el gyorsan ami eszébe jutott, hisz nem akarta lebuktatni magát. Ő sem értette magát, hogy miért pont az öccse szobájában foglalt helyet, s aludt el, mikor annyira ellenkezett, hogy látnia kelljen, de azért mégis csak hiányzott neki a fiatalabb, ki most csillogó szemekkel lesi bátyját. - De most, hogy tudom, minden rendben van veled, szerintem már megyek is. Le kéne fürdenem, és majd lesz egy előadásom is.
- Hyung. Majd még...ugye meglátogatsz ? - Harapta be ajkait öccse, s a takarója szegélyével játszadozott. Jimin már az ajtónál volt, mikor Minjun utána szólt. Nem fordult meg, kezét a kilincsre tette, s mielőtt kilépett volna az ajtón, válaszolt neki.
- Igyekszem.
- Hívtalak tegnap este, de nem vetted fel a telefont. Megint nem voltál otthon ? Egyáltalán minek neked telefon, ha fel se veszed !? - Értetlenkedett Taehyung, Jimin mellé huppanva a teremben. Hoseok ezt az órát nem vette fel, szóval ilyenkor csak ők ketten voltak.
- Talán van életem a telefonon kívül is. Egyébként csak le volt némítva, szóval nem hallottam. Miért kerestél ?
- Hát én csak...gondolkoztam a tegnap reggel történteken. - Harapta be ajkait, s látszott rajta, hogy nem tudja, miként kezdjen bele. Zavarban volt, s azon agyalt, hogyan vezesse fel a gondolatait, amik eléggé szokatlanak, vagyis...nem annyira, főleg hogy egyszer felmerült, de az még az elején volt, s kicsit más volt a helyzet. Jimin sem tudott kiigazodni most barátján, s azon, hogy mire is akar utalni.
- Mármint azon, hogy betörtetek ?
- Részben...inkább azon, amikor leteremtettél minket. - Megborzongott ahogy visszagondolt a történtekre, arra, mikor barátja annyira közel volt hozzá. Tagadni sem tudta volna, hogy még mindig hatással volt rá, és nem akarta veszni hagyni a helyzetet, hisz vágyott rá. Jimin összeráncolta szemöldökét. Nem teljesen értette a helyzetet, de ezért hibáztatni nem lehet, hisz ténylegesen egészen érthetetlen és fura volt, amit Taehyung próbált kibökni.
- Tae, csak nyögd ki, mit szeretnél mondani.
- Kezdjük újra, az extrákkal való kapcsolatunkat.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜