I see you blindly /Jikook ff. Befejezett✔

7.

○Írói pov.○

- L-lasshabban...Jhimin. - Rámarkolt a felette támaszkodó felsőkarjára, s hátra vetette fejét. Hamarosan egy hangosabb nyögés hagyta el Taehyung ajkait, s hasára engedte élvezetét, míg Jimin egy morgás kíséretében ment el. Pár levezető lökés után kihúzódott a fiúból, legörgette magáról az óvszert, s a kukába dobta, majd lefeküdt barátja mellé, ki fedetlen mellkasára csapott. Jimin feljajdulva kapott a sértett részre, s értetlenül nézett a mellette fekvőre.
- Most mi az !?
- Mondtam, hogy lassabban, miért nem hallgatsz rám !? - Fújtatott.
- Eddig bírtad a tempómat, mi lett veled ?
- Elszoktam tőled, sajnálom, hogy akikkel ebben az időben voltak, nem szednek szét, mint te. - Forgatta meg szemeit, s felült az ágyon, magára húzva a takarót. Jimin öltözködni kezdett, hiszen még be kellett mennie a kórházba, hogy befejezze a festést. Taehyung váratlanul jelent meg nála délután, de mivel még volt idő kilencig, így simán belefért számukra egy menet.
- Ne mond, hogy nem élvezted !? Tudom jól, hogy imádod, amit veled teszek.
- Teljesen igazad van. Nem tudok betelni veled. - Nyalta meg ajkait, de lebiggyesztette ajkait, mikor Jimin az utolsó ruhadarabbal eltakarta testét előle. - Hova mész ?
- Még van egy kis dolgom. Nyugodtan maradhatsz, ha szeretnél. Hívd át Hobit is, biztosan ráférne egy kis kikapcsolódás, és biztos vagyok benne, hogy egymással is szórakoztatok, mikor nem értem rá. Csak cseréljetek ágyneműt, nem akarok testnedvekben aludni. Mit mondasz ?
- Maradok és hívom Hobit is. - Dőlt hátra az ágyon, feje alá téve kezeit. Jimin felé hajolt, s egy csókot nyomott az ajkaira, majd vigyorogva elvált tőle.
- Rendben, szerintem akkor felesleges felöltöznöd. Mindkettőtöknek van kulcsa, szóval zárjatok be magatok után, vagy akár itt is alhattok, csak majd írjatok. Majd jövök, szia Taehyung-ah.
- Szia Jiminie. - Suttogta, hisz a fiú már nem tartózkodott a szobában, viszont jól esett neki, hogy barátja újra ilyen közel van hozzá, s ennyire foglalkozik vele. Elővette telefonját, s üzent Hoseoknak, hogy Jiminnél várja őt, ha nincs ellenére. Hamarosan megkapta a választ, s tudta, hogy nem egyedül tölti el, a további órákat.

Jimin akkor ért a kórházba, mikor Jungkook már aludt, így a festés teljesen nyugodtan telt, a fiú meg se moccant egész idő alatt, míg ő ott tevékenykedett, bármilyen hihetetlen is ez. Jeongguk egy nagyon jó alvó. Büszke volt munkájára, hogy Jeongguk arcképe a falon díszeleg, s a másik oldalon egy éjszakai tájképet ábrázolt. Kétségkívül gyönyörű mindkettő. Lefotózta a szobát, majd az összes cuccát magához vette és kilépett a szobából, hogy a raktárba vihesse azokat. Most nem ment vissza a szobába, az intézmény vezetőjének az irodája felé vette az irányt, miután engedélyt kapott a belépésre, lenyomta a kilincset.
- Jimin, de jó, hogy látlak, mi miatt jöttél ?
- Csak szólni szerettem volna, hogy végeztem a festéssel. - Mosolyodott el. A nő arcán is egy hatalmas mosoly jelent meg, s kíváncsiság jelent meg szemeiben. - Lefotóztam, szóval, ha gondolja megmutathatom.
- Még szép, hogy látni akarom. - Jimin mellé sietett, s telefonját megnyitva a fotókat, a nő kezébe adta. - Ez...elképesztő, gyönyörű munkát végeztél Jimin, ráadásul Jungkook arcképét tökéletesen lemásoltad. Köszönöm, hogy ezt megtetted, azt hiszem soha többet nem engedem, hogy ott bármit is csináljanak, azt akarom, hogy örökre a te munkád díszelegjen ott.
- Köszönöm szépen, nagyon jól esik, és én köszönöm, hogy engedélyt kaptam erre.
- Bármire szükséged van, szólj csak nyugodtan. - A fiú rámosolygott a nőre, majd nem sokkal később, távozott a helyiségből. Telefonjára érkező üzenetet bámulta éppen, mikor egy test csapódott neki. Telefonját elejtette, ahogy reflexből a neki ütköző dereka köré fonta karjait. Szemei tágra nyíltak, ahogy meglátta, a szemeit szorosan összezáró, vak fiút. Hevesen lihegett, s valószínűleg a futástól és a félelemtől, hogy elesik, de mikor realizálta, hogy megint nem történt meg, kinyitotta szemeit, s értetlenül pislogott. Érezte a derekára simuló erős karokat, a hozzá simuló testet.
- Jeongguk, megmondtam, hogy ne szaladj.
- De apa, én csak szórakozni akaratam. És nézd meg, nem is estem el. - A hang irányába fordította fejét, apja irányába, aki viszont Jiminre tekintett. Szemöldökeit összeráncolta, mikor felismerte a rózsaszín hajkoronát, s azt a szép arcot, amit nem felejtett el. Most végre alkalom nyílt arra, hogy beszélgessen vele, hogy megtudja, mégis mit csinál a fia kórtermében, hogy miért tartózkodik itt, mikor nem is alkalmazott, hogy egyáltalán kicsoda ő.
- Hé, nem te...
- Nem. Mennem kell. - Gyorsan vágta rá, s miután meghajolt – s álló helyzetbe helyezte a fiút - elszaladt. Jungkook homlokát ráncolta össze, s beleszimatolt a levegőbe. Ismerős volt neki, rengetegszer érezte, főleg a szobájában. Észrevette a földön maradt telefont, de a rózsaszín hajú már távol volt, így zsebébe süllyesztette azt.
- Ki volt az, apa ?
- Nem tudom pontosan, de...először menjünk vissza a szobádba. - Megvárta, míg a fiú belé karol, majd a szobájáig vezette, viszont mikor az ajtóba ért, megtorpant. Jungkook nem értette, így rá is kérdezett, hogy miért álltak meg, de az orvosa csak a falakat bámulta, s mikor bentebb ment, szemei bekönnyesedtek. Óvatosan leültette fiát az ágyra, majd tovább bámulta a falat.
- Apa...apa, mi az ? Sírsz ?
- Nem Jungkook...minden rendben van...- Megtörölte szemeit, s el se hitte, hogy a fiú arcképe a falon a díszeleg. A fejébe kezdett összeállni néhány dolog, mikor látta a rózsaszín hajút kimenni a szobából, aztán másnap a festős felszerelések ott voltak a szobában, hogy annyiszor szóltak neki, hogy látták őt. A hiányzó rész viszont az volt, hogy fogalma sem volt róla, hogy kiről is van szó. - Mond csak...nem barátkoztál össze valakivel a napokban ?
- Nem...tudod, hogy esélyem sincsen rá.
- És...érzékeltél valami furcsát ? - Jungkook összeráncolta szemöldökét és megrázta a fejét.
- Miért ? Van valami, amiről nem tudok ?
- Nem tudom, hogy pontosan mi hogyan kezdődött, vagy mi vezérelte... - A fiú oldalra billentette fejét.
- Miről beszélsz ?
- Nos...a szobád falán egy éjszakai tájkép és a pontos arcmásod díszeleg. Gyönyörű munka. Ráadásul az ápolók szóltak nekem egy párszor, hogy egy rózsaszín hajú, fiatal fiú járkál be hozzád és órákat tölt itt nálad, sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy ő festett téged a falra.
-...Szóval míg én alszom...ő itt ül és néz engem ?
- Gondolom...Jungkook, akinek neki mentél nem rég a folyosón, az-az a fiú, aki bejárkál hozzád. - Jungkook felvonta szemöldökét meglepetten, és szóra nyitotta ajkait.
- Az illata ismerős volt. Korábban, még napokkal ezelőtt, a poharamat akartam megszerezni, de majdnem elestem, viszont valaki elkapott és azóta érzem az illatát itt. Ő az, akinek most is neki mentem.
- Azt hiszem, van egy angyalod, fiam. - Sóhajtott fel a férfi.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜